Napi friss

Meghiúsult Kovács Kati és Bródy János esküvője

A Gellért Szállóban volt a lánykérés.

A hatvanas években álompárként emlegették őket, Bródy János pedig még a kezét is megkérte Kovács Katinak. A két énekeslegenda esküvője azonban mégis elmaradt. „Akkor még volt kötelező tanácsadás, ami ma már viccesnek hat, de mi mindketten elmentünk. Így is jelezvén, hogy komolyak a szándékaink. Egyik este barátokkal, Tolcsvay Lacival, Bélával, közös ismerősökkel arra készültünk, hogy beülünk valahova beszélgetni. Akkor telefonált Tini, akinek ezt elmondtam, és azt kérte, hogy akkor ez egy elegánsabb hely legyen. Nem is értettem. A Gellért Szállóban maradtunk. Ott, mindenki előtt megkérte a kezemet. Megvallom őszintén: megdöbbentem. Azt hittem, viccel – emlékezett vissza korábbi interjúban az énekesnő. De miért maradt el végül a lakodalom? – A személyi igazolványokkal akkoriban el kellett menni a tanácshoz. Mi a Böszörményi útihoz tartoztunk, és megkértem, hogy az enyémet is vigye el. Mire ő? ’Ez a nő dolga.’ Én pont fordítva gondoltam: ez a férfi felelőssége, ha már megkért. És ha erre sem képes, akkor mire számíthatok rá férjként, komolyabb dolgokban? Egyikünk sem engedett, így soha többet nem találkoztunk. Legalábbis ilyen minőségben. Meg aztán ő nagyon népszerű volt a lányok körében, én pedig hűséges típus vagyok, és ezt elvárom a társamtól is” – mondta az énekesnő.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!