Napi friss

Spórolt pénzéből nyitott éttermet Kökény Attila 25 éves fia

Az ifjabb Kökény Attila nem szeretett volna édesapja nyomdokaiba lépni, a vendéglátásban találta meg a számításait.

Mindent feltett egy lapra Kökény Attila nagyfia, Attila amikor egy hónappal ezelőtt megnyitotta a saját éttermét. A 25 éves fiú minden megtakarítását a vállalkozásába fektette. „Éveken át bolyongtam a világban, nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal, semmilyen területen nem találtam a helyemet. Bár a zenéléshez megvan az adottságom, de sosem vonzott a színpadi lét, nem szerettem volna édesapám nyomdokaiba lépni – vallotta be a story.hu-nak az ifjabbik Kökény Attila, aki ötévnyi rendezvényszervezés után végül úgy döntött, hogy megvalósítja az álmát, és megnyitja a saját éttermét. – Miután összegyűlt annyi spórolt pénzem, hogy megvalósítsam a tervemet, megkerestem az egyik séf barátomat, és felvetettem neki az ötletet, hogy mi lenne, ha közösen nyitnánk egy éttermet. Egyből elkezdünk potenciális helyek után kutatni, a belvárosban pedig meg is találtuk a számunkra megfelelőt, amit az üzlettársammal és apuval együtt mentünk feltérképezni. Mindig is fontos volt számomra édesapám véleménye, jóváhagyása, nincs olyan dolog, amiről ne kérném ki a tanácsát, mielőtt meghozok egy fontos döntést. Ráadásul apunak nagy tapasztalata van a vendéglátásban, hisz a Megasztár előtt ő maga is 20 évig ezen a területen dolgozott, így pontosan ismeri annak minden szépségét, nehézségét és buktatóját.”

Az ifjú vállalkozó végül egy hónappal ezelőtt nyitotta meg a belvárosi BorLaBor kapuit. „Mivel a társammal együtt az összes pénzünket beletettük az üzletbe, a megtakarításunkból vettük ki, nyitottuk meg az éttermet, ezért arra már nem maradt pénzünk, hogy szakembereket fogadjunk a felújítási munkálatokra. Mi magunk pofoztuk ki az éttermet, burkoltunk, festettünk, villanyszereltünk, takarítottunk, mindent mi csináltunk, de a végeredményt elnézve, szerintem elég jó munkát végeztünk. Egy hónap ezelőtt volt a nyitó buli, ahol természetesen édesapám volt a sztárvendég, és fantasztikus hangulatot teremtett.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!