Napi friss

Kökény Attila: „Magamért már nem aggódom, Laliért annál inkább”

Fergeteges koncertet adott a Siófoki Szabadtéri Színpadon Kökény Attila és kisebbik fia, Lali. A tizenöt éves kamasz fiú méltó utódja az édesapjának.

Nincs is nagyobb öröm egy szülő számára, mint amikor a gyereke sikerében osztozhat. A 47 éves énekes joggal büszke a fiára. A legkisebb gyerekének útját egyengető Kökény Attila tudja, a sikerhez nem elég, ha valaki jól muzsikál. „Magamért már nem aggódom, Laliért annál inkább. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy nagyon tehetséges, jó füle és hangja van a zenéhez, és mint kiderült, az embereknek is kifejezetten szimpatikus. Ha nem így lenne, biztosan nem engedném színpadra, és azon lennék, hogy lebeszéljem erről a szakmáról, de szerencsére eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott. Kétségtelen, ígéretes karrier áll előtte, tavaly jelent meg az első videóklipje, nemrégiben megalapította a zenekarát, és egyre többször jár velem fellépni. Tizenöt éves, és már most nagyon sok mindent tud, jó a technikája, persze rengeteg tanulnivalója is van még, a hangjának be kell állnia, érnie, fejlődnie, de úgy látom, minden tehetsége megvan ahhoz, hogy remek előadó váljon belőle” – büszkélkedik.

Az alma, úgy tűnik, nem esett messze a fájától, apa és fia pedig remek kapcsolatot ápol. „Bár pont a kamaszkor kellős közepén jár, de azt kell hogy mondjam, áldott jó gyerek. Én ennyi idősen már minden rossz­ban benne voltam, állandóan csajoztam, csavarogtam, de Lali egészen más tinédzser. Soha nem felesel, nagyon szófogadó és tisztelettudó. Igaz, az édesanyjának, Arankának olykor vissza szokott szájalni, de velem szemben még csak fel sem merül, hogy tiszteletlen legyen – vallja be Attila. – Pedig nem tartom magam szigorú apának, olyannak, aki rövid pórázon tartja a gyerekeit. Igaz, ha kihúzzák nálam a gyufát, és felemelem a hangomat, akkor ott kő-kövön nem marad, és egy pisszenést sem hallok a lakásban.”

Bajban a család

Amióta nagyobb gyermekeik, ifjabb Kökény ­Attila és Aranka kirepültek a családi fészekből, nélkülük üres a hatalmas ház. A kétszintes ingatlant jó ideje árulja az énekes. „Már egy ideje hirdetem a házunkat, szeretnénk egy kisebbe költözni, de ebben a képlékeny helyzetben senki nem akar megvenni egy olyan ingatlant, aminek félmillió forint a rezsije, a növelés után pedig ez a duplájára fog emelkedni. Meglátjuk mi lesz, egyelőre maradunk a helyünkön, de az biztos, hogy a gyerekek és az unokák távollétében nem sok hasznát vesszük a háznak. Lali csak este esik haza, én pedig a zeneszobán kívül nagyjából egyik helyiségbe sem megyek, az emeleti fürdőszobában a napokban zuhanyoztam először. Nonszensz!”

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!