Napi friss

Öt érdekesség a születésnapos Oláh Gergőről

Krisztusi korba lépett az X-Faktor korábbi győztese.

Utcaseprőként indult

Az énekes az X-Faktor harmadik szériájában tűnt fel még 2012-ben, és ő volt az a jelentkező, aki talán a legnagyobb meglepetést okozta a zsűrinek. Amikor először színpadra állt, és elmondta, hogy többek közt utcaseprőként keresi a kenyerét, és hogy énekesként semmilyen tapasztalata nincs, a mentorok sok jóra nem számítottak. Végül olyat énekelt, hogy az egész stúdió egy emberként tapsolt. A tehetsége és a kitartása a döntőig vitte, majd meg is nyerte a műsort, így a seprűt végérvényesen mikrofonállványra cserélte.

Nem mindig volt mit ennie

Mivel mélyszegénységben nőtt fel  a Nógrád megyei Karancslapujtőn – előfordult, hogy neki és a családjának nem volt mit ennie –, rendkívül fontosnak tartja az adakozást. Minden év végén jótékonysági akciót szervez, amikor  rászoruló családoknak gyűjt pénzadományt és élelmiszert.

22 évesen lett apa

Feleségét, Nikit 2008-ban vette feleségéül, és azóta öt gyermekük született. Karla tizenegy éves, Denisz tíz, Nolen hat, Anna három, a legkisebb gyermekük, Holli pedig két hónapos.

Csak hétvégén lép fel

Igazi kihívást jelent egy hétfős család életét menedzselni, a harminchárom éves édesapa mégsem panaszkodik. A feleségével felosztották a gyerekek, illetve a ház körüli feladatokat, így tudnak rendszert tartani a káoszban. Sokan azt gondolják, hogy Gergő a munkája miatt sokat van távol a családjától, de az igazság az, hogy szinte csak hétvégente jár fellépni.

Különösen fél a kecskéktől

Gergő is szerepel a Farm VIP című műsorban, ahol ugyan remekül megállja a helyét, az állatokkal azonban nem bír. A kecskétől különösen tart, az etetését, a gondozását szívesebben hagyja a többi játékosra – még úgy is, hogy a nagymamája annak idején tartott kecskét, disznót, libát, így nem idegen tőle az állatok közelsége.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!