Napi friss

Schmuck Andor képtelen titkolni, odáig van Bódi Sylviért

Az expolitikus láthatóan nem csügged a válása után.

Schmuck Andor tavasszal vált el fiatal feleségétől, és sosem rejtette véka alá, hogy imádja a csinos nőket. Úgy tűnik, legújabb kiszemeltje a Farm VIP-s versenytársa, Bódi Sylvi. A Mokkában viccesen meg is jegyezte, nagy részben a modell miatt vállalta el a műsort, hiszen amikor megtudta, hogy ő is szerepelni fog benne, azonnal igent mondott a TV2 felkérésére.

A játékban azonban kőkeményen kellett teljesíteni, ezzel Andor nem igazán számolt, így arra sajnos nem volt lehetősége, hogy egész álló nap udvaroljon a modellnek. A legutóbbi adásban a csapatoknak az volt a feladata, hogy árpát arassanak, a lekaszált gabonát pedig összekötve szekérre pakolják. Sylvi sarlóval, a kezével aratott, Andor pedig kötözött, de közben alig tudta levenni a szemét a szorgosan dolgozó modellről. „Sok olyan gondolatom volt, amiben Bódi Sylvi szerepelt, de tarló vagy aratási verseny nem szerepelt benne” – vallotta be a kamerák előtt.

Látszólag egyébként Sylvinek sincs ellenére az expolitikus viselkedése, de azért jóval diplomatikusabban nyilatkozott versenytársáról. Szerinte Andor a műsor legszínesebb játékosa, akiben a forgatások alatt kimondottan kellemesen csalódott.

Kiemelt kép: TV2, Mokka