Azt tudjuk, hogy a lányod Budapesten tanul. Gyakran meg szoktad őt látogatni?
İclal Aydın: Azt kell mondjam, sokkal ritkábban, mint szeretném. Sok a teendőm, az elfoglaltságom, még olyankor is, amikor éppen nem forgatok vagy írok. De amikor tudom, meglátogatom.
Mi a véleményed az országunkról, a magyar emberekről?
İ. A.: Én úgy látom, hogy mi, törökök és ti, magyarok nagyon sok dologban hasonlítunk. A kultúránk, az, ahogyan élünk, azok az értékek, amik fontosak az embereknek, ezek mind-mind nagyon hasonlóak. Ha Budapest utcáin járok, nem érzem idegennek a helyeket, a járókelőket. Ezért is vagyok nagyon izgatott, mit szólnak a magyar olvasók, ha kezükbe veszik a regényemet.
A regényedben talán még inkább az érzelmeké a főszerep, pedig ez a tévésorozatra is igaz.
İ. A.: Többek között ezért is tartom fontosnak, hogy mennyire hasonlítunk. Így ugyanis a magyar olvasók is abszolút át tudják érezni, át tudják élni azokat az érzelmi magasságokat és mélységeket, amiket a történet tartogat a számukra.
Mennyire más a regény és a belőle készült sorozat?
İ. A.: Más, mindenképpen más. Hiszen egy sorozat forgatásakor nem ugyanazok a szempontok dominálnak, mint amikor egy író papírra vet valamit. A regény az eredeti verzió, ez tartalmazza azt, ahogyan annak idején én megálmodtam a három lánytestvér történetét. És szerénytelenség nélkül mondhatom, a könyvemnek akkora sikere lett Törökországban, hogy mindenáron tévésorozatot akartak készíteni belőle.
Örültél ennek? Nem tartottál esetleg attól, hogy egy kicsit át fogják írni a történetedet?
İ. A.: Nagyon örültem. Mindig is éreztem, hogy ez a sztori képernyőre való. Szerettem volna, ha így is eljut az emberekhez. Én úgy szoktam hivatkozni magamra, mint egy olyan írónőre, aki klasszikus regényeket ír. Abban az értelemben mindenképpen, hogy olyan üzeneteket szeretnék közvetíteni az emberek felé, amelyekben megjelennek a régi, őszinte, igaz értékek. Ilyenek például a családba vetett bizalom, a szeretet. A három nővér erről szól. A sorozat által pedig sokkal több mindenkihez tudott eljutni a történetük.
És nem csak Törökországban.
İ. A.: Pontosan. Ha nincs a tévésorozat, nem valószínű, hogy most arról beszélgetnénk, hogy megjelent Magyarországon is a regény, én pedig éppen készülök Budapestre, hogy részt vegyek egy író-olvasó találkozón, és dedikálhassam a kötetet a magyar olvasóimnak. Szóval nagyon jó, hogy elkészült a sorozat. Ugyanakkor ahogy szóba került már, más a történet a tévéképernyőkön és más a regényben.
Talán egyszer egy magyar szereplője is lesz az egyik regényednek?
İ. A.: Nagyon könnyen elképzelhető. Ahogy az eddigiekből is kitűnt, nagyon jó véleménnyel vagyok a magyarokról. A lányom talán nem sértődik meg, ha elárulom, hogy egy magyar fiatalember udvarol neki. Tisztelettudó, udvarias, okos, intelligens. Leginkább általa tudok képet alkotni arról, milyenek a magyar fiatalok.
Ha itt vagy Budapesten a lányodnál, mivel töltitek az időt?
İ. A.: Hát… Szoktunk programozni is. De az igazat megvallva, olyan vagyok, mint minden anyuka. Ha megérkezek hozzá, elég sok időm elmegy azzal, hogy főzök, mosok, takarítok. Anya vagyok, természetes, hogy szeretek gondoskodni a gyerekemről, legyen bármilyen idős is.
Kiemelt kép és fotók: TV2, Archív
