Külföldi sztár

Mila Kunis és Ashton Kutcher: ritka fotók készültek a sztárpárról

A színész és ukrán születésű felesége azon hírességek sorába tartoznak, akik nem mutogatják a csemetéiket.

Keveset hallhattunk a házaspárról azóta, hogy tavaly ősz elején akkora botrányt kavart, amikor mentegetni próbáltak egy sorozatos erőszaktevőt, aki régi barátjuk és kollégájuk volt. A több nőt bedrogozó és megerőszakoló Danny Masterson azóta jól megérdemelt börtönbüntetését tölti, Mila Kunis és Ashton Kutcher pedig egy időre igyekeztek eltűnni a nyilvánosság elől.

A gyerekekkel egy kosármeccsen vettek részt (Fotó: Profimedia)

Most ritka fotók készültek róluk: a két gyerekükkel együtt vettek részt Los Angelesben a női kosárlabda-bajnokság egyik meccsén. Hihetetlen, hogy megnőtt a házaspár lánya és kisfia, amióta utoljára láthattuk őket! Wyatt már tízéves lesz az ősszel, ­öccse, ­Dimitri elmúlt hét. A gyerekek lelkesen szurkoltak a játék alatt, Wyatt pedig örömében el is sírta magát, amikor utána találkozhattak és közös fotót is készítettek a meccs egyik sztárjával, Caitlin Clarkkal, aki a kislány óriási kedvence. Ki hitte volna, hogy ilyen tartós és harmonikus lesz a 40 éves Kunis és a hat évvel idősebb egykori nőcsábász Kutcher házassága! Most már tizenkét éve együtt vannak, lassan egy évtizede házasok, és sikerül többnyire a nyilvánosságtól távol élni az életüket. Ez talán nem is olyan nagy baj, hiszen amikor reflektorfénybe lépnek, gyakran támadások kereszttüzébe kerülnek. Így volt az említett botrány esetén, vagy épp amikor arról beszéltek, hogy nem fürdetik meg olyan gyakran a gyerekeiket. De persze a színész tanult abból is, hogy micsoda fennforgás övezte annak idején a Demi Moore-ral kötött házasságát. Filmforgatást jó ideje csak elvétve vállalnak, és ha igen, inkább Mila teszi, mint a férje. Persze az üzletemberként is fifikás Kutcher számos okos befektetése enélkül is bőven elég pénzt hoz nekik.

Lezárták a múltat

A sztárpár egész fiatalon együtt játszott az Azok a 70-es évek show című sorozatban. A Netflix tavaly felélesztette az egykori szitkomot Azok a 90-es évek show címen, ebben vendégszereplőként Mila és Ashton is feltűnt, de a következő évadra nem térnek vissza.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!