Napi friss

Ashton Kutcher – Ikertestvére sokáig féltékeny volt rá

A színészt rendkívül szoros viszony fűzi ritkán látott ikertestvéréhez, pedig nem is ­különbözhetnének jobban.

Korábban mindenki csak ­Demi Moore ifjú férjeként ismerte, no meg persze súlytalan, hollywoodi vígjátékok sztárjaként, plusz átverős műsorok dilis házigazdájaként tartotta számon. Aztán, ahogy teltek az évek, szép lassan kiverekedte magát a jóképű link srác skatulyájából. Manapság nemcsak Mila Kunis férje, a nyolcéves Wyatt és a hatéves Dimitri apukája, de profi befektető is, aki roppant ügyesen forgatja színészkedéssel megkeresett pénzét. Olyannyira, hogy a filmezés mostanában kicsit háttérbe szorult nála. Talán épp emiatt is volt alkalma a múltjában rejtőző fájdalmakat feldolgozni. Van ugyanis a mindjárt 45 éves Ashton életének egy olyan szelete, amelyről a világ csak nagyon keveset tud. Ez pedig az ikertestvéréhez, Michaelhez fűződő viszonya. Kétpetéjű ikrekként nem egyformák, sőt. A sors kegyetlen fintoraként nem is lehetnének különbözőbbek! A filmsztár testvére ugyanis súlyos fogyatékkal született: a cerebrális parézis, azaz a csecsemőkori agyi eredetű bénulás ­miatt többrétű maradandó károsodást szenvedett, ami nemcsak a megjelenésén, a mozgásán, de a tanulási képességein is nyomot hagyott.

Michael bevallotta, korábban sokszor volt féltékeny a sikeres és híres Ashtonra, aki annyira más életet élt, mint ő. A színészt épp ­emiatt örökös bűntudat gyötörte. „Én miért vagyok ilyen szerencsés, miközben ő ennyiféle bajjal küzd? Micsoda igazságtalanság ez? Nem tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel, inkább próbáltam tudomást sem venni róla – árulta el nemrég a színész egy orvosi műsorban, ahol a testvérével együtt szerepeltek. Emiatt egy időben kicsit eltávolodtak egymástól, de a viszonyuk jó ideje újra nagyon szoros, a kettejük közötti különbséget is rég helyre tették magukban. – Mike egyszer pár napig New Yorkban volt nálam látogatóban. Egyik este azt kérte tőlem, hogy ne sajnáljam többet. ’Ha így érzel irántam, akkor kevesebbnek érzem magam. Ez az én életem, mindig ilyen is volt, ne szánd az egyetlen dolgot, amim van.’ Akkor valahogy helyrebillent közöttünk az egyensúly, és megértettem, hogy bármi is történik, tényleg egyenlők vagyunk. Ez azóta is így van, akárhogyan lát is minket a világ” – mesélte Ashton. Az ikreknek amúgy egy lánytestvérük is van, a három évvel idősebb Tausha.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!