Gombos Edina: „Az a legfontosabb, hogy más élet jusson nekik, mint nekem"
Az egykori televíziós, Gombos Edina YouTube-csatornája, az Itt van Amerika! sok magyar számára igazodási pont. Óriási népszerűségnek örvend, amióta elindította.
Az egykori televíziós, Gombos Edina YouTube-csatornája, az Itt van Amerika! sok magyar számára igazodási pont. Óriási népszerűségnek örvend, amióta elindította.
A főiskolán még késsel-villával sem tudott rendesen enni, nem sokkal később pedig már nők tízezrei bálványozták. A második házasságában élő, háromgyermekes színész élete hamarosan újabb fordulóponthoz érkezik: december 19-én betölti az 50. életévét.
Idén újra összeállt az Oltári srácok legendás csapata, és mint kiderült, a búcsúkoncert-turné nem ért véget. Jön a ráadás februárban a Papp László Sportarénában. A nagyszabású musical előtt azonban egy őrületes karácsonyi fotózásra invitáltuk a csapatot, ahol a szeretet ünnepének fontosságáról beszélgettünk a színészekkel.
Micsoda éve volt! Az erdők és a hegyek fia ő, aki ma már jobbnál jobb szerepekre vadászik: Hunyadi Jánosának köszönhetően be is válogatták Európa legtehetségesebb fiatal színészei közé. A budapesti karácsonyi vásárba idén már ki sem merészkedik, hiszen tudja: lépten-nyomon felismernék.
Weisz Fanni számára különösen sűrű a december, hiszen karácsony előtt pár nappal ünneplik fiuk első születésnapját.
Csézy és férje, Laci életük talán legszebb karácsonyát ülik, hiszen karjukban tarthatják gyermeküket, akiért évekig küzdöttek. Az elmúlt hónapok kimerítőek voltak, de akkora boldogságot jelent nekik Böbike, hogy úgy érzik, sokszorosan kárpótolja őket.
Keserédes az idei karácsony Marsi Anikó számára, a híradós ugyanis nemrég elveszítette a testvérét. Családjával azonban a tragédia árnyékában is összetartanak. Tudja, a nővére is ezt várná el tőlük.
Főszereplője lett az életének, mondja, hiszen mindenki itt hagyta már, aki valaha fontos volt számára. Medveczky Ilona, Budapest és több világváros egykor sokak által csodált revücsillaga az idei karácsonyt is egyedül tölti. Egyedül, de nem magányosan. Szeretett kutyái társaságában. Bár tavaly eldöntötte, hogy kilenc karácsonyfájából nyolcat elajándékoz, erre mégsem került sor.
Ellátogattunk a Házasodna a gazda szereplőjének, Gyuri gazdának a lovardájába, ahol a reality egy jelentős részét is forgatták. Habár a műsor alatt nem lehetett panasz arra, hogy a gazda hány csókot oszt ki, meg kell jegyeznünk: a lovak több puszit kapnak tőle, mint egykor a lányok, akik a szívéért versenyeztek.
A milliárdos és népes mozaikcsaládja épp most utazik télből nyárba, ugyanis idén először nem itthon, hanem külföldön, egész pontosan Thaiföldön töltik a szeretet ünnepét.