Hazai sztár

60 éves lett Soma Mamagésa: lesse meg, milyen volt a hírességek nélküli, 300 fős születésnapi bulija

Először állt színpadra életével Soma Mamagésa Story / Szilágyi Lenke
Először állt színpadra életével Soma Mamagésa

Hosszú hónapok óta készült már a május 29‑ére. A kerek születésnapot Budapest egyik népszerű helyszínén, a Városligetben tartotta: több mint háromszázan köszöntötték.

Mr & Mrs, Celeb vagyok, ments ki innen!, Vacsoracsata, Hal a tortán, Megasztár – és a sort hosszan folytathatnánk. Volt idő, amikor egymást érték a tévéműsorok, amelyek elképzelhetetlenek voltak nélküle. Akkori életszakaszában Soma Mamagésa ebből is kihozta a maximumot, de ma már mindenki mint spirituális tanítóra tekint rá. Nem véletlen, hogy a vendégei között ezúttal sem voltak hírességek.

Először állt színpadra az életével

Azoknak azonban, akik jelen voltak, Soma a szívét és a lelkét kitette, hogy életre szóló élményekkel távozzanak majd. A több mint másfél órás műsort unokája oázásával nyitotta meg, és kendőzetlenül mesélt minden életszakaszáról. Négy-öt perc történetmesélés után elénekelt egy odaillő dalt férfizenekarával, a Vanavannal. Soma elárulta, eleinte nagyon izgult. Hiába kapcsolódott már elvonulásaival, táboraival, koncertjeivel rengeteg emberhez többféle módon, ez más volt. Most először állt színpadra azzal, hogy a születésétől a napjainkig izgalmas életéről is meséljen egy zenés műsor keretében. Lányának, Hannának végül igaza lett.

Tudtam előre, hogy a születésnapi műsorom izgi lesz, mert bár a gyerekeim nagyon kritikusak, a lányom, aki elolvasta előre a forgatókönyvet, végig élvezte. És azt mondta: ’Anya, ebből könyvet kell írni, ez olyan érdekes’

– árulta el Soma a Sláger FM-en.

Feldolgozott traumák

Az élete tele volt szenvedéssel, traumáit, sérüléseit, különböző életszakaszait különböző módokon dolgozta fel. Büszke minden korszakára, de leginkább arra, hogy a gyerekkori lelki sebeit feldolgozva, mára derűs, boldog életet élhet. Olyat, amilyet minden embernek kíván.

„Az 50-es éveim első feléig a Tripla M voltam, azaz Mohó, Mulatós Mazsoli, ami mára Meditáló, Mértéktartó Mazsolira változott. Valójában már 46 évesen elkezdődött, amikor egy este annyira becsiccsentettem (most nagyon finoman fejeztem ki magam), hogy elestem, és betört a fejem. Másnap összevarrták, de később egy jóindulatú agydaganat lett a következménye, amivel hat év múlva, 2017-ben megműtöttek. Köszönöm, azóta is jól vagyok” – olvasható egy részlet A derű mágiája című könyvében is. A mű egyébként a születésnapja előtt jelent meg.

A mágikus belépési pont

Soma azt estje második részé­ben éppen ezért már egy zenés szeánszot tartott. A közönség félretolta a székeket, hogy kapcsolódni tudjon. Soma pedig elárulta, mit is szeretne elérni ezzel a születésnapján. Arról beszélt, a születésnap egy olyan mágikus belépési pont, amikor ha a szívünkből kívánunk valamit – és nem egóból –, az teljesülhet. Elmondta, hatvanévesen már csak az a kívánsága, hogy az unokája ne egy egymásnak feszülő országban éljen. De ahhoz valami elképeszt áttörésre van még szükség. Arra, hogy mindenki elfogadja a másikat olyannak, amilyen lenni tud. Ott, az estén ezt sikerült elérnie, ahogy táboraiban, a koncertjein is mindig össze tudja az ott jelen lévő „idegen” embereket kapcsolni. Néhány héttel korábban egyébként egy másik vágyát is elárulta.

„Úgy tartják, hogy a Tüzes Ló éve elképesztő csodákra, huppanásra és radikális változásra képes. Ezt kérem a születésnapomon. Mert bármilyen nagyképűnek tűnik, nekem konkrétan mindenem megvan. Pláne hogy már unokám is van. Talán majd még egy lányunoka…” – ezt még a születésnapja előtt árulta el egy korábbi rádiós interjúban S. Miller Andrásnak.

Isteni desszertek

Az ének és a tánc, a nagy beszélgetések és Soma műsora mellett a szünetben büfé is volt születésnapi nyalánkságokkal. Soma grandiózus tortáját egy díjnyertes csapat készítette az eseményre. Emeletenként más ízű volt, törökmogyorós, sós karamellás és maracujás, valamint isteni aprósütemények közül is válogathattak. „Aki szereti az édességeket, annak nagyon ajánlom ezt a cukrászdát. Elle ­Gourmet Awards díjra jelölték őket ­Sweet kategóriá­ban” – árulta el.