Nyári Szilvia és Nyári Oszkár találkozásából előbb barátság, majd szerelem, később pedig szép házasság és számtalan színházi kaland született. Kapcsolatukban a színpad nem elválasztja, hanem újra és újra összeköti őket.

Ismeretségük a Fame című musicalre vezethető vissza, amelyet 1996-ban a Thália Színházban játszottak. Az első próbák egyikén Nyári Oszkár felfigyelt Szilvia tehetségére. Aztán amikor Oszkár a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, Szilvia megnézte több előadásban, és az együtt töltött néhány nap alatt a barátságuk szerelemmé alakult. A színház tehát nemcsak a hivatásuk, hanem a magánéletük szempontjából is meghatározó találkozási pont lett. Nyári Szilvia később szintén Kaposvárra szerződött.

A közös színpadi munkáik közül az egyik legfontosabb Spiró György Prah című darabja lett, ami nem csupán a színészi összhangjukat erősítette, hanem új rétegeket is feltárt a kapcsolatukban. Az ilyen előadások különleges kihívást jelentenek: a színpadon nemcsak két karakter találkozik, hanem két olyan művész is, akik a hétköznapokban is jól ismerik egymást. Természetesen operettben is játszottak együtt, mégpedig a Csárdáskirálynőben, ahol Szilvia Cecíliát, Oszkár pedig Miskát alakította.

Nem hátrány a közös hivatás

Nyári Oszkár vezetésével 2000-ben alakult a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány azzal a céllal, hogy alapítványi színészképző stúdiót működtessen elsősorban színészetben tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, aki mögött nincs meg a szükséges támogató háttér. Az alapítvány célja, hogy elősegítse e fiatalok esélyeinek javítását és társadalmi mobilizációját. Roma nemzetiségi színházként produkcióikkal folyamatosan jelen vannak a hazai színházi kínálatban. Egyik legújabb előadásuk a Varsányi Anna által írt Anya című monodráma Szilvia alakításában.

A mozikban nemrég bemutatott, Dobó Kata által rendezett Még egy kívánság című vígjátékban is találkozhatnak Szilviával olyan művészek mellett, mint Hermányi Mariann, Kádár L. Gellért és Mucsi Zoltán. Szilvia és Oszkár története azt bizonyítja, hogy egy hosszú kapcsolatban a közös hivatás folyamatosan új lehetőségeket teremthet, de nem kell mindig ugyanabban az előadásban szerepelniük ahhoz, hogy a színpadon túl ugyanannak a történetnek a főszereplői legyenek.