Amikor Gór Nagy Mária 2019-ben bezárta a színitanodáját, és úgy döntött, harminckilenc év után visszavonul a nyilvánosságtól, maga sem gondolta, hogy az élete a nyugdíjas éveiben zsúfoltabb lesz, mint valaha.

Ma is rengeteg szeretet veszi körül Gór Nagy Máriát. Van egy csapat, amelyik minden kedden, csütörtökön és szombaton tornázni várja, hétfőn, szerdán és péntekenként pedig futni jár.

„A férjem is megszállott”

Ezekért az ötven éve elmaradhatatlan reggeli rutinok kedvéért általában hajnalban ébred. „Büszke vagyok rá, hogy Tahi Tóth Lászlóval anno én is közreműködhettem annak a művészsportkörnek a megalapításában, ahová én magam azóta is járok. Még Malonyai Dezső, a Nemzeti Színház néhai színházigazgatója valósította meg nekünk, művészeknek a Margitszigeten ezt a helyet, saját öltözőnk is van. Csak akkor nem jártam, amikor szültem! – meséli, és sorolja a festő-képzőművészek, zenészek, színészek neveit, akikkel együtt tornázik. – Nagyon jó a társaság. De a korombeliek közül már csak ­Martin ­Márta színésznő jár.

Nekem a mozgás gyerekkorom óta az életem része. El sem tudnám képzelni máshogy a mindennapjaimat. Erre tanítottam a gyerekeimet, és a férjem, Buda is megszállott éppen úgy, ahogy én is. Mert bizony ha épp nem tornázni sietek, akkor a Normafánál futok hetente háromszor hat kilométereket. Szerintem meg is bolondulnék, ha nem így lenne

– nevet nagyot Gór Nagy Mária.

Az autóját eladta

Egy ideje már nem vezet, sőt buszra, villamosra is ritkán száll, helyette a legtöbb helyre gyalog jár. Ahhoz, hogy a napjait elindító tornára vagy futásra időben odaérjen, már korán, negyed hatkor felkel.

„Elegem lett, hogy a Margit hídnál valahányszor beengedtem előzékenyen egy autót a sajátom elé, mindig megkaptam, hogy mekkora szemét k…va vagyok.

Állandó atrocitások értek azért, mert udvarias voltam. A kocsimban az iszonyú forgalom miatt egyre inkább úgy éreztem, megőrülök.

Ezért egy éve azt mondtam Budának, adjuk el, én inkább gyalogolok. Ami a fővárosban az utakon folyik, a közlekedési morál, az már nem nekem való, mert elviselhetetlen.”

„Pezseg az életem”

Idén tavasszal töltötte be a 79. évét, ám azt leszámítva, hogy autóba már csak maximum utasnak száll, ma is úgy él, mint harminc-negyven évesen.

„A születési évem csak egy szám, egyáltalán nem érzem magam közel nyolcvanévesnek. Örülök, hogy egészséges vagyok, hogy rengeteg barátom van, pezseg az életem. Nincs is nagyon olyan nap, ami üresben megy.

Épp most gondolkoztam rajta, hogy elfoglaltabb vagyok, amióta nincs tanoda. Jönnek a barátaim, a volt tanítványaim, ápolom a kapcsolataimat. Van, akit ebéddel várok.

Legutóbb épp ­Sáfár Anikót. Aztán elmentünk a Városmajorba kávézni. Leültünk egy padra, és csak kacagtunk. És most jöttem haza Zalakarosról, oda minden nyáron elmegyek egyedül wellnessezni. Télen pedig síelek. Nem rettent vissza, hogy négy éve egy snowboardos elém csúszott, elestem, és operálni kellett a térdemet. Ahogy meggyógyultam, azonnal sílécre álltam.

Nem kell abbahagyni semmit, amit szeretünk. Sokat ismerkedek, járjak bárhol. Igaz, már nem annyira magamról szeretek mesélni, inkább mások élettörténeteit szeretem hallgatni.

Azt pedig, hogy külföldön is vannak ismerőseim, Budának köszönhetem. Az ő ötlete volt sok évvel ezelőtt egy két hónapos nyelvkurzus Londonban. Előtte is tanulgattam itthon a nyelvet, de azóta magabiztosabb vagyok.”