Címlapsztori

Sáfár Anikó: „Mindig is csak külsőre voltam szexbomba, a valóság egészen más”

Ha Safár Anikón múlt volna, még mindig a négy fal közé bezárva telnének a napjai. Szerencséjére a szerettei és a barátai gyászában nem hagyták magára.

Lassan három éve annak, hogy Sáfár Anikó férje, Berecz János elhunyt. A házasok harmincnégy évig éltek nagy szerelemben, amelyet nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra elfelejteni. Az özvegynek is évekbe telt, mire talpra állt.

Az edzés csodát tesz

Sáfár Anikóval épp a piláteszedzése előtt találkoztunk, ahonnan aztán sietett is tovább egy másik programra. Egészen felpezsdült az élet körülötte, amit János elvesztése után maga sem hitt volna.

„Szinte felsorolni sem tudom, miket csinálok. Tavaly szülinapomra a lányaim befizettek egy piláteszórára. Ha már megkaptam, eljöttem, és megszerettem. Mivel kevesebbet játszom színházban, így nem futkározom annyit a színpadon, a pilátesszel viszont meg tudom őrizni a jó fizikumomat. Büszke vagyok arra, hogy a kondim baromi jó. Hiába vagyok én a csoportban a korelnök, a többiek olykor döbbenten nézik, mennyit bírok és mit művelek a súlyzókkal.

Először a szeniorcsoportba jártam, aztán átkerültem a fiatalabbak közé. Hetente kétszer edzek. Nem engedem meg magamnak, hogy lusta, petyhüdt bőrű idős nénike legyek, és azt sem, hogy kiszáradt karónak nézzek ki a fogyókúrától

– büszkélkedik Anikó. – Ezenkívül sokszor megyek a barátaimmal táncolni. Imádunk rockizni. Van két együttes, akiknek a fővárosi koncertjein szinte mindig ott vagyunk. Beszélgetünk, táncolunk, jól érezzük magunkat. Aztán kiállításokra, színházba, operába járok, és utazgatok a családommal és a barátaimmal. Na és persze ott vannak az unokáim. Három lányunokám van, értük bármit megtennék.”

Berecz Jánossal 34 évig éltek együtt (Fotó: Rákosi Péter/fotocentral.hu)

A végsőkig ápolta a férjét

Három éve még ő maga sem gondolta volna, hogy egyszer képes lesz áttörni a gyász falát. Az egykori politikussal harmincnégy évig éltek szerelemben, megküzdöttek egymásért, és onnantól együtt harcoltak a világ ellen. Berecz János karrierje annak idején, a nyolcvanas években megsínylette, hogy egy ledérnek kikiáltott, elvált színésznővel jött össze.

Anikóra pedig rásütötték az érdekházasság bélyegét, és ez az ő pályafutását is megakasztotta. Aztán jött a rendszerváltás, ami végképp betett a karrierjüknek. Ők azonban bebizonyították, hogy a szerelmük valós, és végül János kilencvenkét éves korában bekövetkezett haláláig együtt éltek. Anikó odaadóan ápolta idős férjét, sőt egy alkalommal újra is élesztette.

Férje elhunyta után a gyász összetörte, kizárólag a kötelesség vitte előre. Csak a nyilvános programokon és az unokái társaságában mosolygott, ám amikor bezárta maga mögött az otthona ajtaját, ráomlott a magány. Ekkor léptek be a képbe a szerettei.

„A lányaim és a barátaim akkor sem és most sem hagynak magamra. Felkaroltak, programokat szerveztek, nem engedték, hogy otthon üljek egyedül”

– meséli.

„Az utolsó évek nagyon nehezek voltak, csak János ápolásának éltem. Minden beszűkült körülöttem, de nem érdekelt. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél tovább velem legyen. Az első két év elképesztően nehéz volt nélküle. Meg kellett tanulnom egyedül létezni, és újra felfedezni, hogy számtalan dolog szerezhet így hetvenhat évesen is örömet nekem.”

Elutasítja az udvarlókat

Rengeteg munka árán építette újra magát, és ezt a férfiak sem hagyják szó nélkül.

„Legyeskednek körülöttem a pasik, sőt a barátaim is mindig össze akarnak hozni valakivel, de nekem a világon senki nem kell. Én befejeztem az életemnek azt a részét. Jánossal olyan elképesztő össz­hangban éltük, amilyen nem létezik több. Egyszerűen nem fűlik a fogam ahhoz, hogy új férfi legyen mellettem.

Tudom, a külsőm nincs összhangban a belsőmmel, és ezt félreértik. Én mindig is csak külsőre voltam szexbomba, a valóság egészen más. Pasik helyett inkább tartalmasan töltöm az időmet. Például nemrég a szinkronos kollégákkal egynapos csapatépítő tréningen jártunk Milánóban. Hihetetlenül élveztem. Végignevettük az egészet. A lányaimmal és a barátnőimmel is szívesen utazom. Sajnos három év alatt négy barátnőm lett özvegy, megértjük egymást. Most én segítek ott, ahol tudok” – meséli.

A pilátesz szerelmese lett (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Magát gyógyítja

Őszintén mesélt arról, hogy a férje halála után milyen állapotban volt. „Inzulinrezisztenciám lett, a pajzsmirigyemben hideg és meleg göböket is találtak, de a felírt gyógyszerekre allergiás lettem, majdnem meghaltam. Megijedtem. Most természetes gyógymódokkal magamat kúrálom, és egyre jobban vagyok.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

 

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!