Napi friss

Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László – Az utolsó életük lehetett együtt

Kettejük kapcsolata a boldog karmikus szerelem tökéletes példája.

A legritkábban előforduló szerelmikarma-fajta az egymásnak teremtett párok esete, amikor két ember azért találkozik, hogy közös karmán osztozzanak, mondja Izing Klára asztrológus. „Amikor először találkoznak, szinte az első percben felismerik egymást a korábban közösen megélt életekből, úgy érzik, mintha két testben egy lélek lennének. Ha minden kerek, és teljes közöttük a harmónia, az azt jelenti, hogy már letudták a konfliktusköreiket és ez az utolsó közös életük együtt. Gyakori, hogy a párok ilyenkor egyszerre mennek el, például baleset áldozatai lesznek, vagy ha az egyik meghal, a másik sem sokkal éli túl.”

A hazai sztárvilágból egyből Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László kapcsolata juthat az eszünkbe. A zongoraművésznő és a színész meglett felnőttekként találtak egymásra, de attól a pillanattól kezdve többé nem engedték el a másikat. Ugyan Szilvia sokat utazott Európa-szerte a fellépései miatt, Lászlót pedig Budapesthez kötötte a színház, mindig megérezték, ha valami történik a másikkal, és azonnal hívták egymást. A velük készített interjúink során érezhető volt, hogy nemcsak egymás szavait, de gondolatait is értik. Ha László szája szóra nyílt, Szilvia pontosan tudta, mit akar mondani, és fordítva. A művész hosszas betegség után, öt évvel ezelőtt bekövetkezett halálát követően Kárászy Szilvia többé nem találta a helyét a világban. Mindent megtett azért, hogy imádott párja nélkül is élvezze az életet, hogy túllendüljön a gyászán, azonban ez csupán a felszínen sikerült. A lelke nem gyógyult, így végül a teste is megbetegedett, majd pontosan férje halálának ötödik évfordulóján ő is elhagyta a földi létet. Kettejük kapcsolata a boldog karmikus szerelem tökéletes példája.

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!