Takács Zalán Kovi bőrébe bújt: „Mindenki hallott arról a bizonyos szereposztó díványról...”
Megérkezett a Birodalom című sorozat, amely a kilencvenes évek magyar pornóiparáról, illetve a mögötte rejtőző valós emberi sorsokról szól – Kovács Kovi István pályáján keresztül. A forgatás kulisszatitkairól a pornófilmrendezőt alakító Takács Zalán mesél.
Mint kiderült, a forgatást egy nagyon hosszú, majdnem háromnegyed éves castingfolyamat előzte meg.
„Annyit elárulhatok, hogy elsőnek nem én voltam a befutó. Magamban már el is gyászoltam ezt a szerepet, de aztán mégis fordult a kocka. Állítólag kezdetben túl fiatalnak gondoltak hozzá, ám végül úgy döntöttek, nem az számít, mi van a személyimben, hanem, hogy miként tudom megformálni a karaktert” – meséli Takács Zalán.
Minden munkáját megnézte
Miután eldőlt, hogy ő alakíthatja Kovit az RTL+ Prémiumra készülő sorozatban, azonnal elkezdett készülni a szerepre.
„Megvásároltam a könyvét, rengeteg vele készült interjút olvastam, néztem meg, és mindent, ami fellelhető volt róla az interneten. Tulajdonképpen több dologból raktam össze a figurát: ott volt sorvezetőnek a forgatókönyv, az alkotók által összegyűjtött hatalmas mennyiségű audiovizuális anyag, az összes film, amit forgatott, a werkfilm, a saját személyiségem és persze a személyes találkozásaink Kovival.
Fontos, hogy az ikonikus megjelenésén kívül nem utánozni akartam őt, nem egy az egyben levenni a gesztusait és a mozdulatait, inkább megfogni a személyisége lényegét, és úgy eljátszani a figuráját, hogy megmutassam, különböző helyzetekben ő hogyan reagált”
– avat be minket.
Koviról a személyes találkozások után gyorsan megváltozott Zalán véleménye.
„Sokan azt képzelik, hogy nem csak üzletemberként vett részt ebben… Elvégre mindenki hallott arról a bizonyos szereposztó díványról... De erről az ő esetében szó sincs! Nála nagyobb szívű, kedvesebb mackóval nemigen találkoztam. Lehet, hogy a munkásságából, de akár a televíziós megnyilvánulásaiból sem feltétlenül ez jön le, viszont a forgatókönyv a valós személyiségét mutatta meg. A sorozat által a nézők egy egészen más arcát ismerhetik majd meg, mint amit gondolnának róla” – tudjuk meg Zalántól.
Belefájdult a szerepbe Takács Zalán csípője
A pornórendező szerepét megformálni nagy kihívás volt a színész számára, de leginkább fizikai értelemben. Kovinak volt egy nagyon komoly lábsérülése és térdműtétje, a kórházi fertőzések következtében pedig majdnem elveszítette a lábát. Így a mai napig komoly fájdalmakkal él, és nagyon sántít.
Ami a legnagyobb kihívást jelentette a forgatás során, hogy egészséges térdekkel több hónapon keresztül sántítva járjak.
Ez komoly fizikai megterhelést jelentett, és a végén nekem is elkezdett fájni a lábam, a csípőm. Erre a komoly fizikai igénybevételre nem számítottam. A másik az ikonikus bajusz. Álbajusszal kellett napi 10-14 órát dolgozni, ami nekem és a maszkmesternek is kihívás volt” – mesélte a színész.
Mindezzel együtt egy valódi, még élő személyt eljátszani önmagában nagyon különleges feladat volt Zalán számára, ám a pornószakmát is kevesen látják belülről.
„A sorozat a szereplők életét igyekszik bemutatni, hogy ki miért és hogyan érkezett ebbe az iparágba. Nekem meglepő volt, hogy mennyire különböző utakon került ebbe a szakmába Michelle Wild, Maya Gold, Monique Covet és a többi lány, hogy mennyire különböző személyiségek, és hogy mennyire másként működnek ebben a világban. Igazán kemény történetek kerültek napvilágra a filmnek köszönhetően. Ezek sokszor sokkolóak! Vannak olyan részek a sorozatban, amelyekről biztosan azt fogják gondolni a nézők, hogy csak kitalációk, pedig elárulhatom, bár fikciós szériáról van szó, láthatóak benne olyan szituációk, amik valóban megtörténtek” – vallja be Zalán a Bestnek.
Feszített tempó, zárt ajtós forgatás
A forgatásra kevés idő jutott, de a gyors tempó és a sok kényes jelenet ellenére nagyon jó hangulatban zajlott a munka.
„Ha nem ilyen felkészült, profi stábbal dolgoztunk volna, akkor nem sikerül két hónap alatt egy mozifilmes minőségű képi világot létrehozni. Magyarországon biztosan nem készült még olyan produkció, ahol ekkora mennyiségű intim jelenet került volna forgatásra. Pláne hogy ezek mindig különleges forgatási körülményt igényelnek. Egy normál dialógus vagy akciójelenet során akár 30-60 ember is ott lehet, de az ilyen kényes jeleneteknél kizárólag azok tartózkodnak ott, akinek a jelenléte elengedhetetlen. A szereplők és a stáb érdeme, hogy ilyen intim kitettségekkel átszőtt napokon is igazán jó volt a hangulat. Ezzel levettük a feszültséget azokról a művészekről, akiknek erotikus jelenetet kellett játszaniuk. A végeredményről pedig a legtöbbet az a sok szeretetet és pozitív visszajelzés árulkodik, amelyet a Magyar Filmszemlén kaptunk. Kovi is kifejezetten meghatódott, és nagyon elégedett volt velem, ami nekem külön boldogság” – vallja be a színész.