Molnár Piroska volt férje az íróasztalán őrizte gyermekük hamvait

Néma sikoly? Rejtélyes utalás? Halk segélykiáltás? Molnár Piroska, a Nemzet Színésze Csoóri Sándor megrendítő versével adott hírt megroppant lelki állapotáról. „Mindig csak ez a halál előtti időzavar? Félutak, félszerelmek, félcsodák?” – idézte a költő sorait, nem kis ijedséget keltve kollégáiban, barátaiban és rajongóiban.

Késő este tört rá a fájó érzés, hogy milyen sokan hagyták már itt szerettei, barátai és közeli ismerősei köréből. „Hazajöttem előadás után, feküdtem az ágyban, és nem jött álom a szememre – mesélte a Storynak. – Mostanában hajnalban tudok csak elaludni, miután meghallgattam a híreket a rádióban, és megnyugszom, hogy nem hagyott itt senki. Nádasdy Ádám és Radnóti Zsuzsa mentek el legutóbb. Megtiszteltetés, hogy barátaimnak nevezhettem őket. Váratlanul ért a halálhírük.

Ritkul körülöttem a levegő. Már nem hívhatom fel őket, nem beszélhetek meg velük semmit. Azon a bizony estén is, amikor feltettem Csoóri Sándor versét a közösségi oldalamra, a halottaimmal beszélgettem.

Valahogy rám tört egy furcsa érzés, és mélyen felzaklattak ezek a kétségbe­ejtő szavak. Majdnem ordítottam fájdalmamban.”

Az egykori és egyetlen férj

Pedig szinte naponta játszik, alig van szabad estéje. Ha mégis, akkor, mint mondja, ellepik az emlékek. Klipszerűen futnak a szeme előtt. Egykori és egyetlen férjét, Eötvös Pétert, a világhírű zeneszerzőt is nemrég veszítette el, tavaly márciusban. „Tudtam, hogy nagy a baj, de ilyenkor döbben rá az ember, hogy nem lehet rá felkészülni.

Hónapok múltával most zuhant rám, hogy Péter nincs többé. Tessék! Az idő sem gyógyít be minden sebet. Egy ideig tartja magát az ember, aztán mégis megtörik. Gyuri fiunktól is csak mostanában búcsúztunk el végleg. Kívánsága szerint egy németországi ház melletti patakba kellett szórni a hamvait.

Csak Péter az élete végéig az íróasztalán őrizte az urnát. Most, hogy ő is meghalt, eljött a hamvakért Gyuri féltestvére, és magával vitte, ezzel teljesítve fiunk végakaratát.”

Esténként Csomós Marival beszélget

Édesapját kislányként veszítette el Molnár Piroska, édesanyját főiskolás korában. „Anyukámat is csak később tudtam meg­gyászolni. Akkor talpon kellett lennem. Előadásaim voltak. A kollégáimat nem hagyhattam cserben. A színházat sem. Úgy kellett tennem, mintha semmi nem történt volna. Erő kellett hozzá, rengeteg erő. Utána engedi csak el magát az ember, és akkor vége, úgy érzi, rázuhan a plafon.”

Egykori barátnőjével, Csomós Marival is hasonlóképpen van. Őt sem tudja elengedni, pedig három éve lassan, hogy elment. „Most is itt van velem. Amikor már nem nagyon mozdult ki a lakásából, minden este telefonáltunk. ’Pirosom, mi volt?’ – kérdezte.

És én elmondtam neki az egész napomat. Mindig ezt teszem. Mintha itt ülne mellettem… Tegnap is beszéltem valakivel, aki azt mondta, halálközeli állapotban van. Aztán csodálkozom, hogy Csoóri Sándor sorai forognak a fejemben!

Szerencsémre nekem nincsenek halálközeli gondolataim. Itt a Bodrogi! Kilencvenkét éves, és még mindig fantasztikusan tartja magát. Minden bajából felépült, és még mindig ragyogóan táncol. Csodálom őt.”

Rengeteg barát veszi körbe

Erőt továbbra is a színpad jelent számára. Hogy nem adhatja fel. „Kötelességtudat. Mennem kell. Néha nehezen szedem ­össze magamat, de bent, a színházban már olyan vagyok, mint a cirkuszi ló.

Csak elindulni nehéz itthonról. Utazni már nem is vágyom egyáltalán. Főleg nem szállodában aludni. A saját ágyamban érzem biztonságban magam.

Gyerekkoromban az anyukám kérdezgette, hogy ’Piroskám, hova menjünk?’ ’Mink házunkba, mink ágyunkba’ – válaszoltam. Kaptam is karácsonyra egy ajándékpárnát az egyik barátomtól. Ez áll rajta.”

Magányosnak soha nem érezte magát. „Egyedül sokat voltam, de magányos soha. Nem, nem, nem! Rengeteg barátom van. Valósággal körbevesznek. Vigyáznak rám. Itthon a két Gizike, anya és lánya, és Gergő, aki autóval hoz-visz. Fantasztikus emberek. Nélkülük már nem is tudnék dolgozni.

Nekem csak a munkára kell figyelnem, semmi másra. Még a mosógépet sem kell bekapcsolnom. Egy vizsgafilmben fogok most játszani. Hollósi Frici unokája, Frida rendezi, de nálam, a lakásomban fogunk forgatni, hogy ki se kelljen mozdulnom itthonról. Jó a forgatókönyv, egy nagyi és a lányunokája.

Nagymamaszerepből volt már eddig is nem egy. Most is játszom kettőt, egyik jobb, mint a másik. De mondom, itthon lenni is nagyon szeretek. Már a balatoni nyaralómba sem vágyom. Kinézek az ablakon, és látom, hogy süt a nap, jönnek a levelek a gesztenyefán. Másnak talán kis öröm az ilyen, nekem maga a boldogság.”

Szöveg: Szabó G. László

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu