A vállalhatatlanul ropogós lasagne és a sütés után kétségbeesetten lemosott húsok jól mutatják: a színész nem a konyha ördöge. Történetein jót derülünk, és tudjuk, még többet fogunk nevetni az előadást látva, amiben hamarosan egy mesterszakácsot alakít.

Javában készül a Játékszín legújabb bemutatója, A séf című vígjáték, amit Szente Vajk írt és rendez. A címszerepet Járai Máté alakítja, aki a való életben finoman szólva sem mesterszakács. „A legjobb étel, amit valaha életemben elkészítettem, a sertés szűzérme volt, és ezt a mai napig meg tudom csinálni, de csak azért, mert ez a kedvenc húsfajtám. Amikor A Konyhafőnök VIP-ban voltam, akkor is ezzel próbáltam a séfeket levenni a lábukról. Mérsékelt sikerrel. Azt azért nem lehetne mondani, hogy a konyhában teljesen analfabéta vagyok, de az az igazság, és most ez lehet, hogy nem lesz népszerű, hogy nem annyira tud levenni a lábamról a gasztronómia. Engem a világon nagyon sok minden érdekel, de pont az ételekben a legegyszerűbbek számomra a legcsodálatosabbak. Egyáltalán nem vágyom arra, hogy lenyűgözzenek ezen a téren – meséli Járai Máté.

Vállalhatatlan lasagne

A színész a konyhai kudarcairól is őszintén vall. „Ebben a bizonyos versenyben volt, hogy azt képzeltem, a lasagnekészítés nem lesz nehéz, de a végeredmény gyakorlatilag úgy ropogott, hogy az vállalhatatlan lett.

Mintha a krékerek közé tunkoltam volna a darált húst. Borzalmasan sikerült.

Egy időben rettenetesen túlsóztam mindent, pedig egyáltalán nem eszem sósan, de mégis valahogy úgy fűszereztem, hogy iszonyú mennyiségű sót használtam, és ehetetlen volt a kajám. Aztán nem győztem lemosni a húst sütés után… Szerencsére ezt kinőttem.”

Máté felesége sem a konyha virtuóza. „Kíra szintén nem a gasztronómia csúcsa, ő is az egyszerű verziókat szereti. Nem igazán kedveljük az újragondolt ételeket. Viszont amit ő készít, az mindig nagyon jó ízű, csak neki kevésbé van hozzá türelme, vagy kevésbé van akarata arra, hogy a konyhában teljesedjen ki.”

Osztálytársak voltak

A készülő előadásban Máté számára az egyik legnagyobb öröm, hogy Nagy Sanyival játszhat együtt. „Lassan harminc éve vagyunk barátok, osztálytársak voltunk Toldy Máriánál 1998-tól kezdve. Tehát ha én a Nagy Sándorral kerülök bárhol bajba, akkor tudom, hogy nekem az jó lesz. Kevés ember van, akivel szívesen beszorulnék egy liftbe, Sanyi ilyen – folytatja Járai Máté. – Pár évvel fiatalabb nálam, tehát akkor gyakorlatilag még gyerek volt, amikor fölkerült Budapestre, bár már nyilván ő is érettségizett, hiszen csak érettségi után lehetett jönni Toldy Máriához.

Egy igazi kölyökképű, pattanásos kisfiú volt elképesztő hanggal, elképesztő szeretettel, elképesztő naivitással.

A kettőnk pályája azért volt érdekes, mert már akkor éreztem, hogy a Sanyival tényleg nagyon-nagyon jó páros vagyunk, és amikor közös jelenetet csináltunk, az mindig nagyon jól sikerült. Nagyon azonos a színházi nyelvünk, a humorunk, a világlátásunk, és ez nagyon fontos.”

Újra együtt

A jóbarátoknak az iskola után jó ideig nem volt lehetőségük egy színpadon állni. „Az utunk valahogy elvált: őt fölvették a főiskolára, engem nem, ő bekerült a Madách Színházba, én vidéken lettem színész – magyarázza Járai Máté. – Akkor is volt, hogy lejött, megnézett egy előadásban, én feljöttem, megnéztem őt a Madáchban.

A szívem mélyén érzetem, egyszer újra össze fog ez jönni, és együtt játszhatunk.

Aztán már a Kecskeméti Nemzeti Színházban is több olyan darab volt, amiben együtt szerepeltünk, és az is érdekes, hogy a pályánk során rengetegszer újra és újra eljátszottuk egymás szerepeit. Az, hogy most együtt hódítjuk meg a Játékszín közönségét, számomra a legnagyobb boldogság. Valamelyik nap mondtam Sanyinak: ’Te tudod, hogy ez most nekünk milyen jó’?, és azt felelte: ’Persze hogy tudom.’ Ezek azok az idők, amikre később jó szívvel fogunk emlékezni nyugdíjas korunkban is.”

Kiemelt képek: Olajos Piroska, Schumy Csaba/fotocentral.hu