Jó ideig kevesen tudták róla, hogy imádja a kerteket. Profi kertépítő lett, és egyetlen percre sem bánta meg a döntését. Pár hónapja pedig újabb álma vált valóra, családi házba költözött.
Véletlenek sorozata
Régen volt, amikor Kerekes Viktória még Csillagkútra járt dolgozni, legalábbis a Jóban Rosszban sorozat színészeként, ahol Pongrácz doktor volt feleségeként forgatta fel az állóvizet. A színésznő 2009-ben távozott a sorozatból, ezután színpadon és filmekben is láthattuk, például A Tanár vagy az Apatigris című sorozatokban, de már ezekben az években is a kertek és a belsőépítészet kapcsolta ki legjobban.
„Rengeteget költöztem, volt, hogy csak egy konyhaablaknyi helyem volt, akkor ott kertészkedtem. Autodidakta vagyok, évtizedek óta tanulom ezt – meséli Viki, akinek az álmaiból a Covid-járvány generált fő megélhetési forrást. – Mindezt varázslatos véletlenek sorozatának köszönhetem. A Színházban dolgozom, de máshoz is értek… elnevezésű közösségi oldalon összekapcsolódhatott a kereslet és a kínálat. Kertépítőt sokan kerestek. Mivel az időmbe belefért, a kisfiammal elmentem megnézni több kertet. Néhányat elvállaltam, és ezek nagyon jól sikerültek. Másik gyengém a belsőépítészet, de ilyen feladatot önállóan nem vállaltam volna. Szerencsére akkor jött a képbe Horgas Péter látvány- és díszlettervező, akivel miután az első közös projektünk sikerrel zárult, elhatároztuk, hogy közös brandet építünk. Bármilyen feladattal szívesen foglalkozunk, ami a kapun belül van.”
Lépcsőházból farmra költözött
Mindez abban az időszakban történt, amikor szinte az egész ország otthonról dolgozott. Viszont akinek csak egy pici kertje is volt, az ott töltötte az idejét, és azt szebbé akarta varázsolni.
„Rengeteg embert ismertünk a szakmából, akik beengedtek minket az otthonukba. A lelkesedésünk töretlen volt, a szakmai tudás menet közben gyarapodott. Azt viszont szigorúan eldöntöttünk, hogy amihez nem értünk, ahhoz szakembereket keresünk”
– meséli Viki.
„A színházi és filmes világból nagyon sok kollégának tudtunk segíteni. Örömömet leltem a munkában, kiélhettem a kreativitásomat, tanulhattam, és olyan szabadságot, valamint ambíciót adott, hogy már akkor tudtam, nem fogok visszamenni a színházba. Csak havi egy-két előadásom van régóta játszott darabokban. Rájöttem, nem szeretnék soha többet kiszolgáltatott lenni. Váltottam, és azóta egyik kapu a másik után nyílik.”
A kezdet persze nem volt könnyű.
„Nekem már nem a szövegkönyv és a kijelölőfilc az infrastruktúrám, hanem a metszőollók, a fűrészek, az ásók, a kapák… Öt évig úgy dolgoztam, hogy a belvárosban laktam egy lift nélküli, harmadik emeleti lakásban, ahova száz literével hordtam fel a virágföldet, az ültetőedényeket, az eszközeimet. Volt, hogy nyolcvan palántát neveltem a balkonon. Fizikailag nagyon megterhelő volt. Akkor jöttem rá, hogy nem tudok műhely nélkül élni, és egyébként is azt éreztem, rajtam kívül mindenkinek van kertje. Ezért nagy lépésre szántuk rá magunkat. A családommal kiköltöztem a Dunakanyarba.”
Távkapcsolatban élnek a párjával
A színésznő hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a százötven éves parasztház felújításába, és végre van saját kertje is, ami hatalmas boldogság és feladat egy életre.
„A párommal, aki fogorvos, együtt vettük a házat, de az építéshez én értek, így a ház felújításából én veszem ki a nagyobb részt. Ráadásul ő külföldön dolgozik. Neki is van két gyereke, nekem is van két fiam. Szerencsére mindenkit lenyűgözött a Dunakanyar szépsége, örömmel jönnek hozzánk. A mi mozaikcsaládunkból mindenki rengeteg segít a felújításban, még a gyermekeim apukái is”
– vallja be.
„Tudom, hogy a tempóm nagyon fárasztó a családom számára, hajlamos vagyok túlvállalni magam, munkaalkoholista vagyok. Ritkán engedek pihenést magamnak, ők viszont többet szeretnének belőlem. De a párom tizenkét éve szeret, és én is nagyon szeretem őt. Sok kihívás adódik az életünkben, néha nagyon elfáradunk, de az egymás iránti érzéseink még nem karcolódtak meg…”
Mint egy új színdarabban
A kertek a téli időszakban pihennek, Kerekes Viktória azonban nem.
„Régi bútorok és nyílászárók restaurálásával foglalkozom olyankor – árulja el legnagyobb meglepetésünkre. – A sokszínűség segít abban, hogy ne égjek ki. A kertépítésnél is olyan, mintha egy színdarab lenne a tér, ahol dolgozom, az író a tulajdonos, én pedig a rendező. Pont, mint a színházban.”
Kiemelt kép: Szarka Zoltán/fotocentral.hu
