Az operett a szerelemről szól, és olykor előfordulhat az is, hogy nemcsak a színpadi történet fejeződik be happy enddel, hanem a szerelmespárt játszó színészek is egymásba szeretnek. Mint Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, akik 1985 őszén, a Marica grófnő próbái közben találtak egymásra. A mai napig minden fellépésükön eléneklik a Szép város Kolozsvárt, hiszen ez az ikonikus dal volt az első közös duettjük. Kettejük kapcsolata figyelemre méltó: közös értékrendjük, a szakma iránti elkötelezettségük és a színház szeretete négy évtizede összeköti őket. Házasságuk jó példája annak, hogyan tud a színpadi és a magánéleti harmónia egymást erősítve működni. Tibor szerint a hosszú házasság titka ez:
„Vigyázni a másikra. Őszintének lenni.”

Elárulta, mire vágyik még az életben
Több mint 33 éve hozták létre az Operettvilág Együttest, amellyel magas színvonalú operett- és operaelőadásokat állítanak színpadra. Céljuk, hogy megőrizzék és továbbvigyék a magyar operettszínjátszás tradícióját. Művészi munkájuk mellett tanítással is foglalkoznak.
Megkértük Tibort, hogy meséljen élete legboldogabb napjáról, és azt felelte:
„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mind a szakmában, mind pedig a magánéletben boldog vagyok. Ha pedig valami hiányzik, akkor azt áthidaljuk. Persze vannak nagyon rossz napok is, de azokra igyekszem nem emlékezni. Azokat kitörlöm a fejemben lévő naptárból, mintha sose lettek volna.”
Arra a kérdésre, hogy mire vágyik még, kisfiús mosollyal csak ennyit válaszolt:
„Még 40 évi házasságra és még 40 év művészi pályára.”
Szolnoki Tibor február 20-án ünnepelte a 69. születésnapját. Nagyon jó egészséget, boldogságot és szakmai sikereket kívánunk neki!
Szolnoki Tibor elismerései
2025: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés
2018: Magyar Operett Életműdíj
2006: Kálmán Imre Emlékplakett
1993: Jászai Mari-díj
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu



