Hazai sztár

18 évvel a válásuk után derült ki: Geszti Péter utálta, hogy Gryllus Dorka Berlinbe járt dolgozni

Kamerák kereszttüzében, élő adásban beszéltek a házasságukról. A kendőzetlenül őszinte beszélgetés során olyan dolgok is kiderültek, amik mind ez idáig rejtve maradtak.

Több tucat interjút készített már népszerű műsora, az Adom a napom keretében Geszti Péter, de ennyire feszültnek még sosem látszott. Nála jobban csak volt felesége, Gryllus Dorka izgult az adás első perceiben.

„Alkoholista leszel”

Remek humorérzékük azonban apránként oldotta a kezdetben tapintható feszültséget. Félig viccnek szánt, odavetett megjegyzésből derült ki, hogy a színésznő rácáfolt egykori párja jóslatára. „Egyszer azt mondtad, nekem soha nem lesz gyerekem, és alkoholista leszek. Ez a színészet ide vezet, ennek ez a vége. Nem mondok neveket, hogy kivel példáztad…” − emlegette fel félmosollyal az arcán máig nem felejtett sérelmét a színésznő. Válaszul Geszti is felidézett egy híres mondást a Gryllus családból, miszerint egy színésznő ne szüljön gyereket. „Anyukám ezt a mai napig vallja − felelte Dorka. – Szerinte nem összeegyeztethető ez a pálya az anyasággal. És valóban nem egyszerű, de azért nem lehetetlen. Látunk jó példákat is.” Úgy tűnik, Dorka hivatása lehetett az egyik ok, ami a válásukhoz vezetett. „Arra vágytam, hogy egyenrangú partnerként legyek kezelve. Nem tudnék alámenni valakinek − közben sokat sejtetően Péterre mutatott. − Nem tudtam volna az én hivatásomat a tiéd mögé helyezni” – bökte ki végül a színésznő.

Zavarban volt a színésznő, amikor egykori férje a kapcsolatukról kérdezte (Fotó: Archív)

„Utáltam Berlint”

Pétert sem egyedül a gyerekkérdés bántotta, mint kiderült, az sem tett jót a kapcsolatuknak, hogy a színésznő Németországban kezdett karriert építeni. „Annak idején megjelent egy ellenséges város az életünkben, ezt Berlinnek hívták. Én nagyon utáltam, mert te elkezdtél oda járni rendszeresen” − jegyezte meg a házigazda. Minden bizonnyal a színésznő németországi szerződései is hozzájárultak ahhoz, hogy házasságuk nem ért boldog véget, és 5 év után, 2006-ban elváltak.

Hol vannak a válási papírok?

Szakításuk óta mindketten megállapodtak, és újra megházasodtak. Nem beszélnek gyakran, de azért egymáson tartják a szemüket. „Nagyon vicces volt, amikor néhány éve felhívtál, hogy Edit (Ditz Edit, Geszti jelenlegi felesége – a szerk.) keresse meg a vallási papírjainkat, mert hozzá szeretnél menni Kornélhoz (Simon Kornél a színésznő jelenlegi férje − a szerk.), de addig nem tudsz, amíg nincsenek meg, és te nem találod őket” − idézte fel a történetet jókedvűen Péter. De nem csak ő lett oldottabb, mintha egykori szerelme is elfeledkezett volna róla, hogy a házasságuk titkairól, a válásuk okairól beszélgetnek éppen ország-világ előtt.

A színésznő második férjével, Simon Kornéllal (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Gryllus Dorkának egyébként két fia, Geszti Péternek pedig két lánya van, és mint mesélte, néhány éve összefutottak egy családi eseményen. „Az unokatestvéreteknél voltunk, ahol a te fiad együtt szaladgált az én lányaimmal. Akkor azon töprengtem, ha ezt egy jósnő megjósolja nekünk 20 évvel ezelőtt, nem hisszük el. Minden rendben lesz, két gyereketek lesz, csak nem egymástól.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu, RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!