Hazai sztár

Bács Ferenc - Nem akart egyedül megöregedni, emiatt vesztette el egyetlen lányát és unokáját

bacs ferenc Story
bacs ferenc

A legendás színész, Bács Ferenc elegáns volt, mint egy régi vágású úr. Nem csoda, hogy a közönség imádta.

Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben született 1936-ban. Kolozsváron nőtt fel, ahol műbútorasztalosként dolgozó apja a helyi fociklub sportolója volt. A kis Ferkó vívott és kosárlabdázott, még a román ifjúsági kosárválogatottba is bekerült. Másfél évig járt a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, agysebész akart lenni. De a helyi színjátszók közé is beállt, és ott dőlt el a sorsa, tanulmányai után a marosvásárhelyi színház tagja lett. Itt ismerte meg nála hat évvel idősebb kolléganőjét, Tanai Bellát. Egybekeltek, majd 1963-ban megszületett a lányuk, Kati.

„Édesapámmal volt egy kedvenc játékunk: az egyik oldalon bebújt az asztal alá, a másikon kimászott, ölbe kapott, és összevissza puszilgatott. Homlokát a homlokomra tette, nem szólt, csak éreztem a szeretetét – mesélte a Bestnek Kati, aki maga is színművész lett. – 13 éves voltam, amikor egy szál bőrönddel áttelepültünk Magyarországra, később mind a ketten (Kati szülei – a szerk.) a Vígszínházban kaptak szerződést. Csodálatos életünk volt így hármasban.”

Bács Ferenc lánya, Kati édesapja betegségéről sem tudott Fotocentral / Inkey Alice
Bács Ferenc lánya, Kati édesapja betegségéről sem tudott

Bács Ferencet megszólták 37 évvel fiatalabb párja miatt

Bács Ferenc, aki 40 évesen kezdte magyarországi karrierjét, hamar sokat foglalkoztatott színész lett – a feleségével ellentétben, és ez feszültséget szült. Elváltak. Bács Ferenc aztán elvette a nála 37 évvel fiatalabb Trefil Edinát, aki még Katinál is fiatalabb.

„Tíz évvel ezelőtt találtam meg az igazi társamat, akitől éppen olyan szeretet kapok, amilyenre szükségem van – mondta Bács Ferenc egykor a Bestnek.

Nem akarok egyedül megöregedni. Lehet, hogy sok embernek nem tetszik, hogy köztünk harminc év a korkülönbség, és a hátam mögött megszólnak emiatt, de én életemben nem voltam még ilyen boldog.

Lánya nem tudta, hogy Bács Ferenc súlyos beteg

Apa és lánya, valamint egy szem unokája, Bence között nem sokkal ezután azonban megszakadt a kapcsolat.

Elmaradtak a közös ebédek, programok, és sajnos az utolsó éveiben már nem is találkozhattunk vele. Erről sem az édesapám, sem én, sem pedig a fiam nem tehetett, ebben biztos vagyok. Elérhetetlenné vált számunkra, a figyelmét, a szeretetét a második házassága teljes mértékben elzárta tőlünk

– mondta Kati a Bestnek.

Senki sem értesítette sem őt, sem a fiát arról, hogy Bács Ferenc, aki 2019. április 16-án hunyt el, súlyos beteg.

Sokat szinkronizált

Ő volt a Micimackó Tigrise, valamint A klinika című sorozatban Klaus Brinkmann professzor hangja, a Halló, halló! című sorozatban a főszereplő René Artoist, a Szívek szállodájában Richard Gilmore-t, a Gyűrűk ura-filmekben pedig Gandalfot szinkronizálta.