Napi friss

Gryllus Dorka elárulta, megbánta-e a Geszti Péterrel való házasságát

Rendhagyó interjúnak lehettek szemtanúi a Viasat3 nézői.

Az Adom a napom szerda esti élő adásában Geszti Péter a volt feleségével, Gryllus Dorkával beszélgetett. Geszti nem tagadta, kicsit izgult a műsor előtt, hiszen ki hallott már olyat, hogy valaki az exnejével készít interjút, miközben a jelenlegi nem tépi ki a haját ezért… „Húsz év távlatából is úgy érzem, hogy nekünk akkor találkoznunk kellett, és jó, hogy így történt. Hosszabb távon mindketten más mellett találtunk társra, és így vagyunk most mindketten boldogok, de a személye mai napig fontos nekem. Igazán szeretem és tisztelem őt, mégis – bár régen persze másképp volt – ma nagyon keveset tudok arról, hogyan él feleségként, anyaként, színésznőként, hogyan telik egy napja” – mondta felvezetőjében Geszti Péter.

Mint kiderült, Geszti nem volt egyedül érzéseivel, ugyanis Gryllus Dorka saját bevallása szerint egyenesen szorongott, hogy volt férjével – akivel 2001 és 2006 között voltak házasok – élő adásban fognak beszélgetni a nagy nyilvánosság előtt. Nem is mondott egyből igent a felkérésre. Látszódott is rajta a beszélgetés elején, hogy feszélyezi a szituáció, amit Geszti – aki láthatóan szintén izgult – próbált oldani. Például elárulta, hogy annak idején, amikor elváltak, Dorka mondott neki egy szép mondatot, amit később beépítette az egyik slágerébe. A dalszöveg így szól: „Mondják, kik a szívükön hordják, nem nagy csomag, ami boldogság, csak egy foltos zsák! Belepakol az ember kacatot, tucatot, meg olyat, ami tenger – idézte Geszti a Télen-nyáron nyár című dalát. – Magyarul azt mondtad nekem, hogy ’figyelj, Peti, ez így alakult, volt, ahogy volt, de ami jó volt benne, az olyan, mintha bele lehetne rakni egy zsákba, és az mindig a miénk marad.’ Emlékszel erre a mondatodra?” – fordult Geszti Dorkához, aki nemmel felelt, de a neki tulajdonított gondolattal egyetért. „Az ember nem tagadja meg, ami jó volt. Vannak az életben találkozások és elválások, és ez nem csak a házasságokra igaz. Szakmai kapcsolatokban és barátságokban is van, hogy az ember találkozik valakivel, aztán elmúlik. Vannak olyan barátságaim, amik szétmentek, de azért ha találkozunk, van mégiscsak valami közös” – mondta Dorka. „Az, hogy ennyi év elmúlt, azok megszépítik az egykori pillanatokat, vagy még tüskés ez számodra?” – forszírozta a Geszti a kapcsolatukat. „Nehezet kérdeztél, mert nyilván ami szép volt, az szép volt, ami nem volt szép, az nem volt szép. Tehát most nem mondhatom azt, hogy áh, Peti, tök jól csináltad – mondta nevetve Dorka. – Ezen nem tudok változtatni, ne haragudj.”

A műsor házigazdája még egy utolsó kérdés erejéig boncolgatta a házasság témáját. „Visszamenőleg ha végiggondolod, hogy velem éltél egy ideig, kihagytad volna ezt a házasságot, vagy nem?” Dorkát láthatóan elgondolkodtatta a kérdés. „Tudod, vannak ilyen fázisok… Szerintem ez is egy tök jó… Nem. Na. Pont” – zárta le a témát a színésznő. Végül az interjú ezután sokkal felszabadultabb mederben folyt tovább, a beszélgetés pedig átterelődött Dorka színésznői és anyai feladataira.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub; Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!