Csonka András: „Fura is lesz, hogy a nővéreméktől nem kell elrohannom, még egy kényelmes ebéd is belefér”

Talán nem annyira meglepő, hogy Pici év végén is rengeteget dolgozik, de ezt nem panaszként mondja.

Nem rajong a karácsonyi időszakért Csonka András, a télért még kevésbé, viszont a családja miatt már december elejétől volt benne egyfajta várakozás. Ahogy azt meséli, év közben viszonylag kevés alkalmuk van együtt lenni, ezért is ragaszkodnak annyira a hagyományaikhoz.

Kímélte magát

De nincs oka panaszra, sőt ő már annak is örül, hogy rendhagyó módon karácsony másnapján nem kell színpadra állnia. „Nem is tudom megmondani, mikor volt ilyen utoljára… Fura is lesz, hogy majd a nővéreméktől nem kell elrohannom, még egy kényelmes ebéd is belefér. Az utóbbi hetek számomra arról szóltak, hogy ne kapjak el semmiféle nyavalyát, ne sérüljek le, hiszen játszom a szerepeimet, például a nemrég bemutatott Hölgyválaszt a Játékszínben, illetve a Skorpiót, aminek most volt a premiere a Belvárosi Színházban. És persze hogy karácsonykor Editékhez se vigyek haza semmit… Kíméltem magam, amennyire csak lehetett. És legalább az a veszély nem fenyeget, hogy a karácsonyi vásárlás alatta a nyakamba lihegjen valaki, mert ilyenkor tudatosan kerülöm a plázákat. Ebből az őrületből, köszönöm szépen, de nem kérek.”

„Úgy zabálnék, de nem tehetem”

Mint mondja, ez nem jelenti azt, hogy üres kézzel menne haza Szegedre, a családjához, vagy hogy neki ne lenne feladata. „Nem kérdés, ünnepekkor a nővéremen van a legtöbb teher. És én sem könnyítem meg a dolgát, mert például nem engedem, hogy eltérjen a menütől – mosolyodik el. – Minden évben készít a pecsenyehústól elkezdve az aszalt szilvás pulykán át a töltött káposztáig majdnem mindent, nem beszélve a zserbóról, a tiramisuról. Az utóbbi az egyik specialitása. Én meg kapkodhatom be a refluxra a bogyókat… És úgy zabálnék, de nem tehetem, mert a két ünnep között őrült hajtás lesz. Épp ezért Edit úgy enged el az ebédről, hogy összekészít egy tucat ételt, ami megy a fagyóba, és majd megeszem, ha lecsengett az év vége. De visszatérve ahhoz, hogy én mivel járulok hozzá a közös karácsonyhoz, túl azon, hogy megjelenek – teszi hozzá nevetve. – Hát én vagyok a ’bejglifelelős’. Évek óta ugyanott szerzem be, előre megrendelek 8-10 rúddal, ami csak elsőre tűnik soknak. Hamar elfogy. Mindkét unokaöcsém Angliában él, ők ilyenkor természetesen hazajönnek, az egyikük mára a családjával, tehát azért vagyunk egy páran. Jókat eszünk, beszélgetünk, és persze nosztalgiázunk. Mondanom sem kell, hogy a szüleim karácsonykor csak még jobban szoktak hiányozni. Gyakran gondolok, gondolunk rájuk, és szeretjük is megidézni őket a vacsoraasztalnál.”

„Amióta anyuék elmentek”

Pici nem tagadja, egy kis szomorúság mindig keveredik a meghitt hangulatba. „Még fel-felsejlik bennem, hogy milyen volt gyerekként a karácsony. Izgatott már rég nem vagyok miatta. Azóta legalábbis, hogy anyuék elmentek – folytatja. – Például fát sem szoktam állítani, mert a karácsonyi bázis Szegeden van, ott majd lesz. Na a családomért viszont rajongok! Nekem édes mindegy, hogy mikor hogyan jövünk össze, a lényeg, hogy az évben pár alkalommal néhány nap erejéig mindenki egy helyen van. Csak ilyenkor ne tőlem várja a család, hogy étel kerüljön az asztalra, mert akkor éhen halunk! A Konyhafőnökben híressé vált a stíriai metéltem, egyszer meg is csináltam karácsonykor, de soha többé!” – nevet fel.

Kiemelt kép: Olajos piroska/fotocentral.hu