Hazai sztár

Paprika Dorina – Belefogyott a lelki megpróbáltatásokba

Ma is elpityeredik, ha felidézi, milyen bántások érték őt a tanyasi valóságshow-ban.

Sokáig béke és harmónia uralkodott náluk a pajtában, nem úgy, mint az ellenfél táborában, ahol már az első perctől vita vitát követett. A sárgákkal ellentétben a pirosak ugyanis már a játék elején leszögezték, hogy ők nem csupán egy csapat, hanem egy „család”. Az első farmgyűléssel azonban hozzájuk is elérkezett a feszültség és a széthúzás. Az addigi szeretetteljes közeg elkezdett megbomlani. Az ott történtekről Paprika Dorina a mai napig sírva mesél. Nagyon megviselte, hogy őt és  Polgár Tündét kiáltották ki a leggyengébb láncszemnek, majd társaik azt a döntést hozták, hogy egyiküknek távoznia kell.

Polgár Tündével kellett megmérkőznie (Fotó: )

„Az ellenségemnek sem…”

„Őszinte lány vagyok, most sem fogok kertelni. Többektől nagyon rosszulesett, hogy rám tették az útilaput. De a csalódásomnak nem ez volt a fő oka, sokkal inkább az előadásmód a titkos esti megbeszélésünkön. Van önkritikám, tudtam én, hogy nem vagyok odavaló, de hiá­nyoltam az empátiát és az emberséget. Nagyon rossz stílusban lett tálalva ez az egész döntés – emlékszik vissza az első gyűlésükre Dorina, amelynek másnap az lett a következménye, hogy egy megnyert párbajjal kiejtette Tündét. – Úgy sírtam, mint egy fürdős k***rva. Az ellenségemnek sem kívánom ezt az egész helyzetet, amibe belekényszerített a ’családom’. Család, egy fenét…” – teszi hozzá, a tőle megszokott őszinteséggel. Hogy ki mozgatta a háttérben a szálakat, nem akarta elárulni, de nem tiltakozott, amikor lapunknak egyből a csapatvezető, Rippel Feri neve ugrott be.

Sokakban csalódott, és véleményét őszintén vállalja is (Fotó: TV2)

„A dollárjel villog”

Noha nagyon a határán volt, hogy a párbaj után elhagyja a játékot, jó barátja, Szabó Simon és a pótanyukájaként szeretett Tünde kérésére maradt. Persze a hátba szúrások ezután sem maradtak el. A következő gyűlésen is sokan rátették a jelüket. „Most is könnyeimmel küszködöm – csuklik el a hangja, amikor arról mesél, milyen mondvacsinált indokkal kapott útilapukat. – Az egészségi állapotomra, de ami még meglepőbb, a rossz tartásomra hivatkozva is kaptam jelet. De kaptam olyantól is, akit betegen én ápoltam napokig. Úgyhogy Alfrédra például egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Hatalmas nagy lecke volt nekem ez az egész, és azt kell mondjam, ez nem a szív, hanem a pénz játéka volt. A legnagyobbat Rippel Feriben csalódtam. Sajnálom, hogy ilyen nagy embereknek, meglett koruk ellenére, még mindig csak a dollárjel villog a szemében. Ugyanakkor hálás vagyok, hogy 18 évesen ekkorát küzdhettem. Megtanultam, hogy a felnőttek világában nem számít a két szép szemed, a tiszta szíved. Itt aztán semmit sem adnak ingyen!”

Fotó: Archív

22 kiló mínusz

A sok stressz és lelki megpróbáltatás miatt Dorináról már a tanyán elkezdtek leolvadni a kilók. Igaz, ennek ma már a jó oldalát látja. „Az ott töltött hetek alatt 8 kilót fogytam, azóta pedig még 14 kilót sikerült leadnom. Ebben azért közrejátszik két betegség is, amikkel muszáj volt foglalkoznom” – árulta el, majd hozzátette: úgy érzi, még 5-6 kiló mínusz, és top­formában lesz.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!