Egyedül volt otthon, amikor csörgött a telefon, és a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila hívta. Közölte vele a hírt, hogy a nyáron elhunyt Balázsovits Lajos helyére őt választották be a neves társulatba. „Az ilyen örömök azok, amik elnyomják a problémát, a rossz dolgokat, hiszen sok minden történt az emberrel… Ezek a pillanatok igazolják, hogy van jó is az életben. Az is sokat segít, hogy még mindig dolgozom, ez egy mentőmellény az élet nehézségeiben” – nyilatkozta nem sokkal később a színművész.
Nehéz gyermekkor
Benedek Miklós azt mondta korábban a Storynak, édesapja, Benedek Tibor, a Vidám Színpad ünnepelt színművésze miatt akart e pályára lépni. „Nagyon élveztem, hogy édesapámat lépten-nyomon felismerték, megszólították. Arra vágytam, hogy egyszer majd én is olyan híres legyek, mint ő.” Talán az is közrejátszott ebben, hogy az álmok világába menekült a nehéz gyermekkora elől. 1946-ban született, pár év múlva szülei elváltak, apja vasárnapi apuka lett. „Szerettem volna vele élni, de nem lehetett. Pedig az ő világa, azok az emberek, akik között élt és mozgott, színészek, művészek, közelebb álltak hozzám… Tizenhat éves voltam, amikor apám 52 évesen meghalt. Öngyilkos lett. Csak sejtéseim vannak, hogy miért. Váratlanul ért a halála. Éppen iskolába indultam, anyám leültetett, és azt mondta: ’Fiam, ma nem mész iskolába. Bemondta a rádió, hogy meghalt az apád.’ A mai napig nem dolgoztam fel az elvesztését.”
Az apa elvesztése azonban nem az egyetlen tragédia volt az életében. „Nagyon szerettem az anyámat is, de neki súlyos, nehéz élet jutott. Miután elvált az apámtól, újból férjhez ment, majd a nevelőapámat Bukarestbe küldték dolgozni. Mi is mentünk vele, mire hazajöttünk 1957-ben, nem mehettünk vissza a lakásunkba, így nem volt hol laknunk. Így engem egy évre betettek a Vendel utcai intézetbe. A hetediket ott jártam, de többször megszöktem. A mai napig élénken él bennem, ahogy az osztályfőnököm, egy nagy kezű férfi, húzza a pajeszomat és a szertár kulcsával üti a kezemet. Aztán anyámnak ebből a házasságából született gyereke, a féltestvérem is öngyilkos lett… Ez a sok fájdalom rányomta a bélyegét anyám lelki állapotára, a családunk életére. Szerencsére később az élet sok mindenért kárpótolt.”
„Mögöttem ott volt a család”
„Én megkaptam a legnagyobb ajándékot: egész életemben azt csinálhattam, ami a hobbim, a szenvedélyem, játszhattam. És mögöttem mindig ott volt a családom, a feleségem és a két fiam. Amíg élek, nem felejtem el a napot, amikor megláttam Évit. A Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Cigánybáróban játszottam, ő pedig a Trójai nőkben statisztált. Ő nem színész. Jelmezeket készített, pantomimművész volt, így nem is dolgoztunk együtt, de egy kollégiumban laktunk. Egyszer kinéztem az ablakból, és megláttam. Sok szép lánnyal napozott együtt az udvaron, de nekem ő volt a legszebb. Egymásba szerettünk, egy évig jártunk, aztán összeházasodtunk, és egy évre rá már meg is született Tibor, aztán nyolc évvel később Albert. Abban az időben rengeteget dolgoztam, akkoriban teljesedett ki az életem, ezért sajnos csak keveset voltam otthon. De nagyszerű és türelmes asszony az én feleségem, soha nem volt számonkérés, nem kaptam szemrehányást. Pedig lehet, hogy néha jobb lett volna a fejemre koppintani egy picit” – mondta.
Két remek fiút nevelt fel
Akárhogyan is, 1971 óta, immár 52 éve házasok. A feleség, Hodgyai Éva biztosította hátországnak és családi békének is köszönheti, hogy két fantasztikus fiút neveltek fel. Az idősebbik, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó sajnos már nincs közöttünk, három éve hunyt el. Albertről, aki többek közt a Jóban Rosszban című sorozat epizódjait is írta, jóval kevesebbet tudni, de pár esztendeje így nyilatkozott róla a büszke apa: „Későn érő típus, rengeteg mindennel foglalkozott és foglalkozik. Jógázik, érdekli a buddhizmus, zenél, drámákat és kabarét ír, csodálatos humora van, volt már segédszínész, rendezőasszisztens is Bagó Bertalan és Bereményi Géza mellett. Remekül beszél spanyolul, angolul. Tehetségesen, céltudatosan próbálja jól érezni magát az életben, jókedvű, optimista gyerek, és ez csodálatra méltó.”
Folyamatosan követi a tanítványai sorsát
„Húsz évig tanítottam a Színművészeti Főiskolán, és két saját osztályom is volt. Nagyon jó látni őket, mint kész művészeket, édesanyákat, édesapákat. A tanítványaimnak ma is követem a munkásságát. Eljárok az előadásaikra, megnézem őket. Sokszor hívnak, ma is kikérik a tanácsomat, és ez nagyon jó érzés.”
Kiemelt képek: Olajos Piroska, Fülöp Dániel/fotocentral.hu
