Hazai sztár

Dédunokája Bangó Margitról: „Annyit kért, azért tanuljak, hogy soha ne kelljen senki másra támaszkodnom”

A legendás énekesnő legidősebb dédunokája, Gáspár Tina diplomát szerzett, ám a nagybetűs élet – azt mondja – várhat még egy kicsit.

Bangó Margit sokszor hangsúlyozta már, hogy őt a szerettei éltetik. Dédunokáját pedig jó ideje mint a család büszkeségét emlegeti. Hiszen Gáspár Tina, vagy ahogy a családban hívják, a kis Tini az első diplomás a családban.

„Fiatal kori énjét látja bennem”

Jó ideje ő kezeli Bangó Margit közösségi oldalát is, válaszol a rajongói levelekre, szervezi a fellépéseket, televíziós felkéréseket, hiszen mindig is jobban érdekelte a kamera mögötti világ, a háttérmunka, mint a reflektorfény. De nem csak a koncerteken, az életben is mindent úgy alakít, hogy a Mama kényelmét biztosítani tudja. „Még mindig együtt élünk, és ez így is marad, nem tervezzük másként. Sose tagadtam, nekem ő a kedvencem, a mindenem, kisgyerekkorom óta hozzá ragaszkodom a leginkább, hiszen ő az, aki felnevelt, aki iskoláztatott, az életemen kívül szinte mindent neki köszönhetek. És amikor azt mondja, a fiatal kori énjét látja bennem, és még a gondolkodásunk is hasonló, az engem is büszkeséggel tölt el. Igaz, nem az ő pályáját választottam, sosem éreztem magam komfortosan a kamera előtt, a másik oldal azonban hosszú ideje érdekel, ezért is tanultam televíziós műsorkészítő szakon, ebből szereztem idén nyáron diplomát. A Mama elfogadta ezt, mindig csak annyit kért, azért tanuljak, hogy soha ne kelljen senki másra támaszkodnom az életben. Ő is mindig erős, független nő volt, én is erre törekszem. Persze nekem könnyebb. Amíg ő nagy szegénységben nőtt fel, és mindenért egyedül harcolt meg, nekünk egyszer sem kellett azért aggódnunk, hogy mit együnk, mit vegyünk fel, cserébe csak annyit kért, építsük az életünket, és érjük el a céljainkat” – meséli Tina.

Az énekesnőt nagyon szoros kapcsolat fűzi a dédunokájához (Fotó: Archív)

Nászajándék

És bár diplomával a kezében idén nyáron akár meg is kezdődhetett volna számára a nagybetűs élet, Tina megfogadta nagymamája tanácsát: még egy diplomát szerez. Ezúttal kommunikáció- és médiatudomány szakon hallgatja tovább az előadásokat, és reméli, hogy hamarosan egy televíziós csatornánál is munkát kap. Az esküvővel azonban már nem várnak sokat. „Menyasszony vagyok, de a vőlegényem, Norbi, aki most szerezte meg klasszikus gordon szakon a diplomáját, szintén a továbbtanulás mellett döntött, így még inkább megérti a döntésem, ahogy a ragaszkodásomat is a Mama felé. Az esküvőt sem sürgetjük feltétlenül, de azért már tervezgetjük: a Mama fog majd énekelni, és ezzel régi nagy vágyam valósulhat meg. Bevallom, ha azt mondaná, ehhez már nincs ereje, nem is lenne kedvem férjhez menni” – árulja el.

Norbival a tervek szerint hamarosan összeházasodnak (Fotó: Archív)

„Nem szívesen mozdul ki otthonról”

Szerencsére Bangó Margit egészségi állapota jelenleg is stabil, háromhavonta jár kontrollra, és bár az otthonából már nem szívesen mozdul ki, de kifejezetten jól érzi magát. Olyannyira, hogy a napjait aktív kertészkedéssel tölti, minden virágba borult a kezei között. Vajon már fellépést is vállal a közeljövőben? „A Mama egyedül a lányához, Marikához és a rokonokhoz megy látogatóba, no és persze velem a boltba, és természetesen a virágárushoz, azt ki nem hagyná, mert a virágok a mindenei. És persze a közönség, az éneklés, így mindenkit megnyugtathatok: a fellépéseket, ahogy nyáron, úgy ősszel is folyamatosan szervezzük neki.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!