Hazai sztár

Pintér Tibor – Már nyugodtan játszhat görög félistent

A 49 éves színházigazgató az utóbbi négy hónapban annyit fogyott, hogy a komplett ruhatárát le kellett cserélnie.

Leszögezi, nem hiúsági okokból fogyott le. Száztíz kilósan is rendben volt az önbizalma, de ettől még szeretett volna változni. Mint meséli, most húsz kilóval könnyebb, amit nemcsak ő, de a lovai is megéreznek.

Ha már a szerep megköveteli

A Nemzeti Lovas Színház legújabb darabjában ő játssza Herkulest. „Ha már egy görög félistent kell megformálnom, nézzek is ki úgy – kezdi mosolyogva Tibor. – Ez volt a fő motivációm, amikor belekezdtem az életmódváltásba. És persze gondoltam a lovaimra is, hiszen nekik sem mindegy, hogy egy száztíz vagy egy kilencven kilós embert kell hordozniuk. Emellett én is könnyebben mozgok rajtuk, és a Herkules című musicalben – éppúgy, mint a színházunk többi előadásában – van bőven ugratós jelenet. És igen, a szerepeim miatt döntöttem a változás – ha úgy tetszik –, a fogyás mellett, de ez kihat a civil életemre is. Aktívabb, mozgékonyabb vagyok, mi több, fittebb. És bárhonnan is nézzük, kitűztem egy célt, hogy megszabadulok húsz kilótól, és ez sikerült, ráadásul 49 évesen.”

Fotó: Archív

„Biztos beteg a Pintér”

Bár a visszajelzések többsége pozitív, a párjának, Ilyés ­Jenifernek pedig kimondottan tetszik leszálkásodva, azért kap rosszindulatú megjegyzéseket is. „’Biztos beteg a Pintér’ – a negatív kommentek között talán ez a leggyakoribb – folytatja. – Vagy az, hogy jobban néztem ki húsz kilóval nehezebben… De őszinte leszek, már jó ideje hidegen hagy, hogy mit gondolnak rólam az emberek vagy akár más művészek, színházi emberek. Ez a tapasztalatnak, a kornak köszönhető, illetve annak, hogy a helyén van az önbizalmam. A lényeg, hogy én mit érzek, és nekem most jó így lenni a bőrömben – magyarázza. – Az elmúlt években különben is rengeteget változtam, de ez szerintem sokaknak feltűnt. Felhagytam a ’celebeskedéssel’, már nem izgat, hogy műsorokban, realitykben szerepeljek – kivétel, ha a munkámról vagy a lovas színházamról van szó. Már nem látom semmi értelmét a céltalan magamutogatásnak. Ezért nem is osztok meg magamról félmeztelen képeket a közösségi oldalaimon. Ha találni is ilyet rólam, akkor az biztos előadáskép a Herkulesből vagy más darabból.”

Fotó: Archív

Csirke, hal, rizs

A próbákon, az előadásokon túl a mindennapjait az edzések teszik ki, és bár az erejét, fittségét tekintve sosem volt oka panaszra, most kirobbanó formában van. „Mindenhova biciklivel járok, még munkába is, ami harminc kilométer oda és vissza. Mellette futok, kardiózom. Mivel sokat edzem, már-már arra kell figyelnem, ne menjek kilencven kiló alá. Az már nem állna jól, illetve muszáj bírnom a terhelést. És az én esetemben nem arról volt szó, hogy kövér voltam, le kellett fogynom – maximum egy kis zsírpárna volt a derekam körül –, hanem hogy még edzettebbé váljak. Ehhez az étrendemre is oda kellett figyelnem, ami, nem tagadom, elég szigorú. A reggelim bőséges, négy tojásból készítem a rántottát, ami után fehérjével és bogyós gyümölccsel felturbózott zabkását eszem. Még az ebédem is kiadós, noha csirkéből vagy halból áll, többnyire rizzsel vagy édesburgonyával. Azt követően viszont maximum már csak magokat eszem, hat után pedig már semmit. Ehhez már a szervezetem is hozzászokott, ráadásul mivel a kedvesem is hasonlóan táplálkozik, eszembe sem jut csalni. Tehát gondoljon bárki bármit rólam, én örülök, hogy könnyebb vagyok, és azt is szeretem, amit a tükör mutat.”

Élete a lovas színház (Fotó: DFP)

Büszke a színészeire

„Vallom, hogy a Nemzeti Lovas Színház azért olyan sikeres, mert a társulatot nagyszerű, tehetséges emberek alkotják – magyarázza az igazgató. – Idén nyáron is rengeteget dolgozunk, országszerte több mint ötven előadásunk van. És ha minden a terveink szerint alakul, akkor jövőre még Dubajban is fellépünk majd.”

Kiemelt fotó: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!