Herczeg Zoltán a börtönben belátta, hogy nem volt mindig jó ember

Herczeg Zoltán élete egyik pillanatról a másikra vált pokollá. Tavaly októberben csak elugrott otthonról tíz percre, a rövid sétából azonban fél év távollét lett. A többi már történelem: kábítószer-fogyasztás és -terjesztés gyanúja miatt letartóztatták. Azt mondja, odabenn hamar eldöntötte, hogy túléli a vele történteket, pár hete pedig már újra szabadnak érezheti magát. Legalábbis részben. 16 négyzetméteres zárkáját ugyanis az otthonára cserélhette, ahol házi őrizetben tartják. Mi is ott interjúztunk vele.

„Hiszek a karmában”

Nem értetlenkedik, nem hőzöng, hogy miért kapta ezt a csapást az élettől. „Miután nem vagyok bűnöző, rájöttem, kell lennie valami más, magasabb szintű ok-okozati összefüggésnek, hogy mégis ültem fél évet. És mint tudjuk, aki szenved, az tanul. Azt gondolom, ez a büntetés azért járt nekem, mert nem mindig cselekedtem helyesen. Nem bántam jól az emberekkel, nem tartottam be a saját bölcseleteimet. Bort ittam, és vizet prédikáltam – kezdi lapunknak mély őszinteséggel a divattervező, aki reméli, a gyötrelmes fél év elégnek bizonyul, hogy egy életre megtanulja a leckét. – Közelebb kerültem ahhoz, hogy többé ne osszam az észt, ellenben úgy éljek, hogy az példamutató legyen. Úgy, hogy a szeretteimmel együtt én is büszke lehessek magamra. Volt mit tanulnom önmagamról, a világról odabenn a csendben. A sors talán jó büntetést mért rám. Hiszek a karmában, és hogy azt kaptam, amit megérdemeltem.”

„Az alkotás tartott életben”

Azt mondja, a börtön előtt nem volt tisztában vele, milyen jó dolga van idekinn. Ahogyan azt sem tudta, milyen szerencséje van a párjával, ­Mariann-nal. „Láttam, ahogy családok, szerelmek hullanak szét. Velünk is történhetett volna így, de túlélte, sőt megerősítette a kapcsolatunkat ez az egész. Számomra az egyik legnagyobb tanítás volt odabenn a párommal való kapcsolódásom. Hálás vagyok neki, hogy kitartott mellettem, pedig nagyon mély, megrázkódtatásokkal kísért fél év volt – mondja. Mariann-nak köszönheti azt is, hogy az alkotásba kapaszkodhatott. – A4‑es papírokat és tollat csomagolt be nekem, amelyek segítségével börtönkollekció tervezésbe fogtam, és elkezdtem írni a könyvem. Az alkotás tartott életben. De persze így is volt olyan, hogy nem láttam túl fényesen a jelent és a jövőt sem. Amikor a börtönpszichológus a szeretteimről kérdezett, többször eltörött a mécses. Pontosan tudtam, hogy ez az egész kálvária egy ország előtt zajlik, hogy a családom szörnyű dolgok sorát olvashatja rólam, de bezárva tehetetlen voltam, és nem tudtam őket megvédeni. Ez volt a legnehezebb.”

Barátok jöttek is, mentek is

De nem csak a párkapcsolata számára, a barátságainak is igazi szakítópróba volt ez a hat hónap, és az ügye, aminek még koránt sincs vége. „Akinek mennie kellett, az ment, aki szívből volt mellettem, az maradt. Czutor Zoli barátomnak nem lehetek elég hálás, hogy a nyilvánosság előtt is kiállt mellettem. Az ismertek közül Lukács Mikikét, Dietz Gusztit és Papp Gergőt is ki kell emelnem, igaz barátaim, akik végig támogattak. De mindenki másnak is hálás vagyok, aki nem felejtette el a közös múltunkat, hitt abban, hogy nem vagyok kábítószer-kereskedő, és tudja, hogy 27 éve ruhákkal foglalkozom, mellette 8 éve lakásokat újítok fel, és ezzel, nem pedig mással keresem a kenyerem…” A régiek mellé pedig új barátokat is kapott. „Két olyan emberrel kerültem egy zárkába, akik nemcsak emberszámba vettek, de hasonló szellemi és lelki szinten mozognak, mint én. Elfogadták az érzékenységemet, a művészi énemet, támogattak, gyámolítottak. Hálás vagyok a zárkatársaimnak, és azt hiszem, bátran mondhatom, hogy olyan barátság szövődött közöttünk, ami idekinn is folytatódik.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu