Ha Barbara dolgozik, próbál, játszik, akkor a kutyájára, Tangóra a legtöbbször édesanyja vigyáz. Munka után aztán szalad érte, nemcsak a border collie miatt, hanem mert ilyenkor leülnek édesanyjával és öccsével egy tea mellé, és csak beszélgetnek, mesélnek. Értékes idő ez, hiszen hosszú időn át nélkülözték ezeket a találkozókat.
Kanadában élt a testvére
Barbara öccse bő harminc éve ugyanis Kanadába költözött. Habár a felesége magyar, és amikor a gyermekeik születtek, akkor hazajöttek az észak-amerikai országból, meg persze olykor vakációra is, de hát mindez édeskevés volt. „Péter vállalkozóként dolgozott Kanadában, ahol anyu és apu ugyan egyszer meglátogatták őt, de én nem. Mi nem vagyunk gazdag család, meg hát a pénznek is mindig volt jobb helye, nem futotta drága repülőjegyre. Így amikor a pandémia alatt kiderült, hogy végleg hazaköltözik, madarat lehetett volna fogatni velem, mert visszakaptam az öcsémet – mondja jókedvűen a színésznő. Amíg távol éltek egymástól, leginkább levélben tartották a kapcsolatot. Pedig mindkettőjüknek volt olyan élethelyzete, amikor nagyon jól jött volna a támogató testvéri kapcsolat, az a véd- és dacszövetség, ami életük első húsz évében jellemző volt rájuk. – Jó testvérek voltunk, ő cselgáncsozott, magyar bajnok is lett, emlékszem, mennyi meccsén kellett részt vennem. Én népitáncoltam, ő engem jött megnézni. Amikor banánt ettünk, ami a gyerekkorunkban nagy kincs volt, centivel lemértük, és pontosan a felénél vágtuk el.”
Közös „biznisz”
Van egy húguk is, Kinga. Élelmes gyerekek voltak, amikor ágyba parancsolták őket, és nem tévézhettek, kinyitották az ablakot, a szembe szomszéd képernyőjét figyelték, amíg a saját nappalijukból hallották a műsor hangját. Amikor nem kaptak zsebpénzt, gondoskodtak róla ők maguk. „Apunak volt egy bárszekrénye, megszereztük a kulcsot, és eladogattuk az italokat a sarki kocsmában, innen volt zsebpénzünk. Persze lebuktunk, a pénzforrás meg elapadt – meséli nevetve Barbara, aki egyébként testvérével közös álmát váltja valóra: ketten vettek egy lepusztult pincét Pesten, a Jósika utcában, helyrepofozták, és kulturális központtá alakítottak SZÍNESkult néven. – A Szurdi Miklós Társulatnak ad elsősorban otthont, de befogadunk próbatermi lehetőségként ’hontalan’ társulatokat, egyéni produkciókat és játszóhelyként kész előadásokat is. Tervezünk nyári színjátszó foglalkozásokat gyerekeknek. A hely május 12-én nyit egy pszichoszínházi estével, júniusban pedig a Topmodell leszek című darabot visszük színre” – sorolja lelkesen a színésznő.
„Jó reggelt, szívem!”
A színésznő azt mondja, elégedett az életével és boldog. „Ha egy álommanó egy kívánságomat teljesíthetné, egy színtársulatnak boldogan lennék újra tagja, mert csapathoz tartozni jó. De enélkül is boldogan élek. Persze el tudnám képzelni, hogy valaki ágyba hozza a kávét, és azt mondja, ’jó reggelt, szívem!’ De én soha nem arra vágytam, ami nincs, ahogy most például nincs párkapcsolatom. Annak örülök, ami van. Előbb-utóbb úgyis jön az, aminek jönnie kell, amire a szívem mélyén vágyom. Így volt ez az az írással is, ami ma is örömmel tölt el, pláne, amikor a két színre vitt darabomnak tapsolnak az emberek. Ilyen a Drága örökösök forgatása, ilyen, amikor van időm leülni kötni, sétálni, futni a kutyámmal, vagy csak a teraszról élvezni a Dunakanyar páratlan panorámáját. Ilyen öröm az is, hogy Péterrel együtt dolgozok, beszélgetek, és újra ugratjuk egymást.”
Kiemelt képek: Olajos Piroska
