A Drága örökösök Putyulijának kapcsolata megsínylette a hortobágyi húsos palacsintát

Ha van örökké mosolygó és jókedvű ember, akin első pillanatra látszik, hogy jól érzi magát, az Kovács Mátyás. A Drága örökösökben ő alakítja Putyulit, a kissé kótyagos, ám szeretni való, mindenkinek segítő, csupa szív fiatalembert. A színész és a karakter között az a hasonlóság, hogy mindketten élvezik az életet, megbecsülik azt, mert tudják, lehetne minden rosszabb is.

Áldás és szerencse

Mátyás élete is alakulhatott volna másképpen. A ma 27 éves színészt, ahogyan ő mondja, egy eldugott, szegény kis somogyi faluban lévő putriba dobta le a gólya 1996-ban. „Egy viskónak sem nevezhető ház volt, ahol nem volt áram, közös kútra jártak vízért, és úgy egyéves lehettem, amikor összedőlt. Engem és az egy évvel fiatalabb öcsémet, Márkot ekkor kiskorúaknak létesített intézménybe vittek – idézi fel emlékeit Matyi, aki négyéves volt, amikor testvérével együtt nevelőszülőkhöz került. – Mama és Papa, akiket az unokáik után hívunk így mi is az öcsémmel, besétáltak az intézetbe, hogy két kis cigány gyereket válasszanak, akiket felnevelhetnek. Ezt én nem tudhattam, de odamentem hozzájuk, és megfogtam Papa kezét. Nincsenek véletlenek. Ezért a pillanatért hálás lehetek Istennek és a sorsnak.” Marcshal ­Attilának és feleségének, Zsuzsának négy gyereke volt. A legkisebb akkoriban érettségizett, és már ott huncutkodtak az unokáik körülöttük, de úgy vélték, energiájukból és főleg szeretetükből jut két testvérnek is. „Ma erre úgy tekintek, mint áldásra és szerencsére. Sokszor eszembe jut, mi lenne velem Mama és Papa szeretete, gondoskodása nélkül. Szavak nincsenek rá, mit érzek irántuk, hála, szeretet, köszönet, de még ezek sem fejezik ki az érzéseimet.”

Megvalósult az álma

Új családjában sem őt, sem testvérét soha nem érte megkülönböztetés, szeretet, nevetés, harmónia vette körül. Ugyanakkor ott volt benne az érzés, hogy bár befogadták, de mi lesz ha… „Sok olyan intézetis gyereket ismertem, aki ki-be járt az intézetből, egyik nevelőszülőtől került a másikhoz. Én nem. Engem kis létszámú keresztény általános iskolába írattak, ahol rossz­ tanuló voltam, de nagyon szorgalmas.” Matyi itt fedezte fel az irodalom, a novellák, a versek szépségét. A tanárok biztatták is, hogy érdemes ebbe az irányba képeznie magát. Ám a nevelőszülők javaslatára inkább szakmát tanult, faipari technikus lett. Ennek köszönhető, hogy ma is bármit meg tud alkotni fából. Közben tanult a Karaván Színház kaposvári stúdiójában, később a Pesti Magyar Színiakadémia tanodájában, beiratkozott az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre is, ahol jövőre fog diplomázni mozgóképkultúra és médiaismeret szakon. „A Karaván Színházzal akkoriban gyakran léptem fel Budapesten, ahol az egyik előadás próbái alatt megtaláltam azt a lányt, akivel szeretnék megöregedni.”

Romantikus ajándék

Tímea díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott abban a színházi előadásban, ahol Mátyás. „Később azt mondta, hogy a szemeimbe szeretett bele – nevet a színész, aki azonnal érezte, hogy a kémia működik közöttük, így elhívta a lányt egy randevúra. Ez a pandémia elején volt, és a szabályokat kijátszva, a két fiatal találkozgatni kezdett. Nemsokára már együtt laktak egy bérelt házban. Gyorsan összecsiszolódtak, alaposan kiismerték egymást. Tímea ma már megbékélt azzal, hogy Matyi sokszor elöl hagyja a holmijait, és a romantikus gesztusainak olykor kicsit több a hátránya, mint az előnye. – Mint amikor hortobágyi palacsintát készítettem neki egy internetes recept alapján. Hat órán át főztem… Értékelte, de a konyha úszott, szóval nem biztos, hogy ez a vacsora volt a legromantikusabb ajándék.” Akár így van, akár nem, Mátyás a szakmájában, és úgy a magánéletében is megtalálta a boldogságot. Azt mondja, ha maga írná meg a saját élete forgatókönyvét, akkor tíz év múlva Timivel együtt nevelnék a gyermekeiket, és mindketten a filmes és színházi szakmában dolgoznának.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu