Hazai sztár

Mérai Kata – Türelmesebb anya lett, amióta az ideje nagy részét tinédzserek társaságában tölti

A tizennégy és fél éves fia, Bálint is pontosan tudja, mivel provokálhatja leginkább a szüleit, de végül mindig leülnek megbeszélni a dolgot.

Kata a színészet mellett már jó ideje coachként is dolgozik, többek közt tizenéves gyerekeket tanít önismeretre és kommunikációra. Ezt nemcsak hogy rendkívül élvezi, közben ő maga is rengeteget tanul. Elsősorban arról, miként működnek a kamaszok.

„Kötöttünk egy megállapodást”

Jobb, türelmesebb anya lett, amióta az ideje nagy részét tinédzserek társaságában tölti. „Könnyen megtalálom a hangot a diákjaimmal, mert ugyan az óráimon vannak szabályok és elvárások, amiket mindig közösen állítunk fel, de ettől még laza vagyok. Partnerként tekintek rájuk, szoktam is nekik mondani, hogy ’Ti is felnőttek vagytok, csak még kevesebb tapasztalattal bírtok.’ Na és ezt a gondolatot már a fiam is jó párszor hallotta tőlem… Az a tudás, amit coachként összeszedtem, roppant jól jön a Bálinttal való kapcsolatomban. Ez persze nem azt jelenti, hogy továbbképzéseket tartok neki – mondja mosolyogva Kata. – Pusztán arról van szó, hogy csomó olyan eszköz van a birtokomban, ami segít jobban megérteni őt, hogy mit és miért mond. Kötöttünk is egy megállapodást, szól, ha nem tetszik neki valami. Ugyanis neki is lehet véleménye. Ettől még nem leszek én az év szülője, sőt még továbbra is vannak olyan napok, amikor a háta közepére kíván – nevet fel jóízűen. – De a legtöbbször mégis törekszünk arra, hogy felnőttek módjára rendezzük a konfliktust.”

Bálinttal (Fotó: Archív)

Bízik a gyermekében

„Bálint különben is egy érett és intelligens gyerek – folytatja az édesanya. – És kellőképp belátó még az iskolával, a tanulással kapcsolatban is. Amikor hetedikes lett, kérte, bízzuk rá azt, hogy miből mennyit és mikor tanul. Mi erre az apukájával azt mondtuk, jó. Nos, a végeredmény nem lett annyira acélos, ahogy azt a fiam elsőre gondolta. De leültetett, és elmondta, láthatóan szüksége van némi noszogatásra, majd megkérdezte, hogy segítek-e. Én meg, hogy naná! És egyáltalán nem bántam, hogy ez így alakult, nem kaptam agygörcsöt, mert nem ötösökkel van tele az ellenőrzője. Engedtük, ő maga döntsön, és bíztunk benne annyira, hogy ha elakad, akkor szól. Ez így is lett.”

Fotó: Archív

„A puding próbája az evés”

Mint mondja, ahogy telik az idő, Bálint egyre gyakrabban próbálgatja a szárnyait. „Napról napra egyre önállóbbá válik. És ez egyben azt is jelenti, hogy nekem sem kell feltétlen hozzá alkalmazkodnom, azaz könnyebben osztom be a munkáimat. Ha épp nem vagyok otthon ebédidőben – és valamilyen oknál fogva nincs előre megfőzve –, feltalálja magát. Sőt remekül főz! Volt már olyan vasárnapi ebéd, amit ő készített el szimplán jófejségből. Nem kérdés, szeretek róla és a páromról gondoskodni, de ha két munka között vagyok, megnyugtat a gondolat, hogy a gyerek nem hal éhen – neveti el magát. – Ami szintén megnyugtató, az az, ahogyan a pénzzel bánik. A kapott zsebpénz felét visszaadja, ha úgy tetszik, beteszi a családi bankba, mert csakis így tud gyűjteni. Annyira helyes volt, mondta, hogy ’Anya, nekem valamiért égeti a pénz a zsebem, ezért inkább őrizzétek ti!’ És nálunk még kamatozik is a pénze… – teszi hozzá mosolyogva. – De visszatérve a gyereknevelésre, nincs bevált recept, de arra igenis törekedni kell, hogy megtaláljuk a gyerekünkkel a közös hangot, hogy tudja, az ő gondolatai is értékesek és számítanak. Ahogy szoktam mondani, a puding próbája az evés.”

Szülői példa

„Környezettudatos család vagyunk, Bálint így nőtt fel. És mára talán még nálunk is szigorúbban figyel arra, hogy a lehető legkisebb lábnyomot hagyja. De hál’ isten, az ő generációja már ilyen, nekik ez alapjáraton fontos.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!