A Facebookon rendszeresen megoszt kulturális híreket, úgy látszik, a hajdani híradós nem tudja megtagadni a múltját.
Bayer Ilona: Én már csak maradok kulturális „hittérítő”. A Rádió Bézs mellett most így folytatom hajdani munkámat, a toborzást a kultúra fontos eseményeinek, szereplőinek. Küldetésemnek érzem, hogy az emberek megismerjék azokat a kulturális értékeket is, amikkel nem találkozhatnak nap mint nap. A bulvár hírei ugyanis mindent a háttérbe szorítanak. Sokak általam fedeznek fel valamit, amivel gazdagszik az életük. Most új kapu nyílt ebben a missziós munkámban. Ezentúl nagykövetként a hazai iparművészetet támogatom. Egy a célunk a FIKSZ, a Független Iparművészeti Kortárs Szalon alapítójával, Alt Andreával, igyekszünk a kortárs magyar iparművészeket ismertebbé, de főleg elismertebbé tenni. Nekem külföldi tapasztalataim és barátaim segítenek ebben. Merek nagyot álmodni, pl. egy gyümölcsöző kapcsolat létrehozásáról a japán mindennapokat és kultúrát alapvetően meghatározó, mély tradicionális gyökerekkel rendelkező, nagy társadalmi becsben tartott ottani iparművészekkel.
A „híradásai” nemcsak munkáiról szólnak, de arról is, hogy régóta betegeskedik. Vajon igaz, hogy a fájó lélek megbetegíti a testet is?
B. I.: Van benne igazság. A lélek feldolgozhatatlan, nagy hiányérzetei lyukat ütnek a szervezetünk működésén. Világéletemben nagy családról, sok gyerekről álmodtam. A három gyerekemmel és az ő családjukkal nagy közelségben lenne jó élni. Ám Tamás három évtizede Ausztriában lakik, ott három kicsi kincsem van. Petra is elment, ő a világ másik felébe. Japánban ösztöndíjjal tanult, aztán japán család tagja lett. Az ő kisfia a negyedik unokám. Az egész nagy családomat eddig mindösszesen kétszer láthattam együtt. A hétköznapok, az ünnepek egyaránt nélkülük telnek… Folytathatnám az életemet keserítő hiányérzeteket, de nem szabad ebben elmerülni. Kiegyezni viszont szinte lehetetlen.
Soha nem élt egyedül, most ismerkedik ezzel is…
B. I.: Egyedül, de nem magányosan élek. És mint mindenben, ebben is megtalálom a célokat. Most például épp e témakörben nekifogtam egy újabb könyv anyaggyűjtéséhez. Az internetes társkeresés izgalmas, és mit mondjak, hihetetlen tapasztalatok tárháza. De már megint nagy fába vágtam a fejszémet…
Amikor beteg, mint például most is, ki van a segítségére?
B. I.: Természetesen Szofi lányom, aki még itthon él. Igaz, nem épp a szomszédban. Most szerencsémre itt volt a szívembe fogadott fiam, dr. Matsui Takushi, az ifjú japán zenetudós. Két hónapig a Széchenyi Könyvtárban kutatott felkészülésképpen a nagydoktori értekezéséhez. Az édesanyját hároméves korában veszítette el, a nagyszülei nevelték. Én vagyok az ő „pesti mamája”.
Hihetetlenül gazdag élete volt és van, legalább 100 évig kellene élnie, hogy az emlékeit, élményeit összegezze, feldolgozza.
B. I.: Anyai nagypapám, az áldott emlékű Török Lajos 103 éves korában aludt el csendesen. A mi életünk sokkal stresszesebb, zaklatottabb, mint az övéké volt, de megint nagyot álmodtam, mint oly sokszor az életem során. Nem adom lejjebb, mint a nagyapám, megcélzom a 103-at. Akkor talán jut időm arra, hogy megírjam az emlékeimet, amibe szőrmentén már bele is kezdtem. Munkacímnek tréfásan József Attila egyik sorát adtam: „Éltem, és ebbe más is belehalt már…”
Ma már a családjához megy látogatóba Japánba, de korábban tanított ott, interjúkat készített. Könyv lett belőlük, és filmet is forgatott, például a világhírű szobrászművésszel, a magyar származású, Franciaországban élő Pierre Székellyel. Ő már nem él, de úgy szól a fáma, hogy erős érzelmi szálak fűzték önhöz.
B. I.: Ez így van, de Pierre – nekem Péter – a barátom volt, szerettem, tiszteltem mint művészt, aki mellesleg gyönyörűen tudott udvarolni. Az életműalbumának dedikációja igen megható: „Éjjel-nappal, télen-nyáron éhesen szomjazom. Fényvilágteremtő Shiva istennőmnek hálás híve.” Sokat tanultunk egymástól, ezzel együtt izzó szakmai vitákat folytattunk. Nagyanyám szokta volt mondani: két éles kard nem fér össze. Péter elég nyakas volt, és engem sem kell félteni. Persze sok találgatás felmerült rólunk, de részemről fel nem merült bármi más a munkabarátságon kívül. Szerelmes voltam, akkor született a harmadik gyerekem…
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu
