Azt szokták mondani, ahogy az ember idősödik, egyre inkább előjönnek a fiatal kori emlékek.
Fahidi Éva: Ez így van. Arra pontosan emlékszem, ami hároméves koromban történt, de arra, ami három perccel ezelőtt, már nem.
Kertész Imre Nobel-díjas író mondta, hogy aki megjárta Auschwitzot, annak két élete van, egy Auschwitz előtti és egy Auschwitz utáni.
F. É.: Én is ezt vallom. 19 éves voltam, éppen felvettek a Zeneakadémiára, zongoraművész akartam lenni, amikor a családommal együtt elhurcoltak a debreceni gettóba, majd marhavagonokba raktak, és elszállítottak Auschwitz-Birkenauba. Negyvenkilenc családtagomat, többek között a szüleimet és a 11 éves kishúgomat is megölték, gázkamrába küldték. Gyönyörű kislány volt, imádtam, folyton rohangált a kertünkben a kutyánkkal, mozgékony volt. Amikor elhurcoltak a gettóba, nem értette, hogy most mi történik vele. Attól kezdve búskomor lett, és nem beszélt senkivel. Nem sírt, nem cirkuszolt, csak nézett ránk. Felejthetetlen a tekintete, amit addig látok, amíg élek. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá.
Eddig keveset mesélt arról, hogy a deportálás előtt hogyan éltek Debrecenben. Mivel foglalkoztak például a szülei?
F. É.: Apám fakereskedő volt, anyám háztartásbeli. Gyönyörű, nagy házunk volt nagy kerttel, de mielőtt elhurcoltak minket a gettóba, a rendőrségen hivatalosan ki kellett jelentkeznünk. Persze, az ember önként lemond az otthonáról, micsoda aljasság volt ez! Amikor egy szál magam visszajöttem a halálból, odamentem a házunkhoz, becsöngettem, kijött egy idegen. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy kijött egy szörnyeteg. Elkezdtem mondani a szörnyetegnek, hogy engedjen be, ez az én házam, most jöttem haza a koncentrációs táborból, be akarok menni, de nem engedett be, elzavart.
Hatvan évig egy szót nem mesélt arról, hogy mi mindenen ment keresztül. Most viszont mint a történelem krónikása kötelességének érzi, hogy mindenkinek elmondja, hogyan viselkedett a magyar állam, mit műveltek a csendőrök, a nyilasok, a német SS-katonák a zsidókkal. Ha visszagondol erre az időre, mi volt a legeslegfájóbb?
F. É.: Drágám, azt szoktam mondani, a legnagyobb piszokság az, amikor elveszik az ember életét, mert azt nem lehet visszaadni. Aztán az is piszokság, amikor a méltóságát veszik el az embernek, és úgy tartják, mint az állatokat. De ami nekem a legrosszabb volt, hogy folyton fáztam. A fülem meg is fagyott, ez most is látszik. Hogy miért nem beszéltem ezekről hatvan évig? A trauma úgy viselkedik, hogy először újra kell magát az embernek építeni, mert oda lett az önbizalmam. Nem tudtam elfogadni, hogy ez a rettenetes borzalom megtörténhetett velem. Ez az építkezés nagyon hosszú folyamat. Nekem hatvan évig tartott.
Egyedül jött haza a halálból. Hogyan alakult tovább az élete?
F. É.: Férjhez mentem egy kommunista újságíróhoz. A férjemről hamar kiderült, hogy a rendszer ellensége, azt mondták rá, hazaáruló. Akkor egyszer csak eltűnt. Sokáig nem került elő, azt se lehetett tudni, él-e, vagy meghalt. Aztán előkerült. A házasságunk nem volt szerelmi házasság, nem is tudtam, milyen az, amikor az ember szerelmes. Később megtudtam, de nagy baj lett belőle, mert nem a férjembe voltam szerelmes. Elváltunk. Jóval ezután másodjára is férjhez mentem, de gyerekem sajnos egyik férjemtől sem született. Mégis van gyerekem. Ötvenéves volt a legjobb barátnőm, amikor rákban meghalt. Volt egy fia meg egy lánya, ők úgy döntöttek, hogy én leszek az anyjuk. A lánya velem is lakott, a fia nem. Már van tőlük unokám, sőt dédunokám is.
A történtek ellenére teljes életet él, boldog, hogy kilencvenévesen társra talált.
F. É.: Bandival távolról ismertük egymást. Kilencvenévesen súlyos beteg lettem, ő pedig mindig eljött hozzám, segített, ápolt, nem hagyott magamra.
Időskorban nem nehéz az alkalmazkodás?
F. É.: De igen, csak hát az embernek el kell döntenie, hogy egyedül akarja leélni az életét, vagy akármilyen nehéz is, de elszántan alkalmazkodik. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. Bandi fiatal ember, még csak kilencvenéves, fut, síel, fizikus.
Ezek szerint létezik időskori szerelem? Vagy ez csak szeretet?
F. É.: Időskorban minden ugyanúgy történik az emberrel, mint bármelyik másik korban. Amire fiatalon képes az ember, arra öregen is képes. Igen, mi Bandival szerelmesek vagyunk egymásba.
Ezek szerint kerek az élete, jól van, és boldog?
F. É.: Igen, csak kicsit megöregedtem.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
