Hazai sztár

Viaszba öntik Zámbó Jimmyt!

A Király is bekerül hazánk első Madame Tussaud panoptikumába.

Huszonegy évvel az énekes halála után is ezrek rajonganak ­Zámbó Jimmyért, a Magyarországra hozott világhírű viaszmúzeum sem szeretné kihagyni attrakciójából a Király élethű viasz­szobrának bemutatását. Testvére, Zámbó Árpy állítja, a szervezők már egy évvel ezelőtt felvették vele a kapcsolatot. „Megkerestek a Madame Tussaud panoptikumától, hogy mit szólnék ahhoz, ha elkészítenék Jimmy viaszfiguráját. Természetesen nagyon örültem az ötletnek, hisz hatalmas szó lenne az öcsémet olyan világsztárok mellett látni, mint Michael Jackson, Elvis Presley vagy éppen Freddie Mercury – mondja Árpy. – Azt nem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből, megvalósul-e vagy sem, de nagyon büszke vagyok a testvéremre!” A család egyébként egyáltalán nincs meglepve, Jimmy másik fivérét, ­Tihamért például ennél furább ötletekkel is megtalálták már. „Az elmúlt évtizedekben számos megkeresést kaptunk különböző cégektől, volt, amelyik zoknikat forgalmazott, és Jimmy arcképét szerette volna rávasalni a ruhadarabra, akadt, aki felfújható medencét akart piacra dobni a testvérem nevével, de már az is többször felmerült, hogy teret, utcát, csarnokot neveznek el róla.”

A Zámbó család – Árpy, Tihamér és fia – nagyon örül a megkeresésnek (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Egy hét, egy centi

Noha a szervezők egyelőre minden információt hét lakat alatt őriznek a nagyszabású projektről, és Jimmy viaszmásáról sem kívántak nyilatkozni, azt elárulták, hogy a bemutatni tervezett személyek kiválasztását széles körű piackutatás és egyeztetés előzte meg. A mintegy 2000 négyzetméteres területen számos külföldi és A listás hazai ­híresség élethű másával találkozhatnak majd a panoptikumba látogatók, zenészeket, művészeket, sportolókat, közéleti személyeket, kortárs karaktereket is kiállítanak a belvárosi Dorottya utcában nyíló múzeumban. A viaszbábukat egyébként – beleértve a budapestieket is – az egyetlen működő figuramanufaktúrában, a nyugat-londoni Actonban készítik, ahol a megmunkálás teljes titokban, eldugott helyen zajlik. A figurák igen részletgazdagok, és olyan aprólékos munkával készülnek, hogy a bábukon például minden egyes hajszálat külön-külön alkotnak meg, így a mesteremberek hetente csupán egy centit haladnak egy-egy figura fején.

Jimmy dalait ma is imádja a közönség (Fotó: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu)

Heves indulatok

A viaszmúzeum az egész világon hatalmas népszerűségnek örvend, nem véletlen, hogy immár a 25. panoptikum nyitja meg kapuit. A több száz élethű bábu között akadnak politikusok, történelmi személyiségek, írók, költők, de még bűnözők is. A panoptikum névadója, Marie ­Tussaud viaszszobrász 1777-ben készítette el az első figurát, amelyet a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakjáról, ­Voltaire-ről mintázott. Noha a látványos interaktív kiállítás kétségkívül az egyik legfelkapottabb turisztikai célpont, akadnak olyan szobrok, ­amelyek heves indulatokat váltanak ki a látogatókból. A berlini múzeumban ­fel­lelhető viasz Adolf Hitlernek például az egyik látogató szó szerint a fejét szegte, így a szervezők kénytelen voltak a rekonstruált figurát ­rácsok mögé zárva kiállítani.

Kiről készül meg szobor?

Eddig egyedül Jimmy neve szivárgott ki a hazai hírességek közül, csak tippelni lehet, kiknek a viaszmásával pózolhatnak majd Madame Tussaud buda­pesti panoptikumának látogatói. Vajon készül Puskás Öcsi- vagy Gábor Zsazsa-szobor? Látjuk majd ott Tony Curtist? Élő magyar híresség is kerül a múzeumba?

Kiemelt kép: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!