Hazai sztár

Exatlon – Társkeresőnek is elment volna

Összeszedtük a műsor meghökkentő fordulatait, mindent elsöprő szerelmeit.

Salander Dorina és Provoda Jodes – Nagyon különböznek

Az első évad két Kihívója (a kiemelt képen balra) a verseny után jött össze, az All Star-évadban azonban már együtt versenyezhettek. A műsor egyik legromantikusabb pillanata volt, amikor Dorina meglátta, hogy szerelme is csatlakozik a csapathoz. A két játékos személyisége egyébként teljesen különböző, és ezt a nézők is jól láthatták. „Nagyon temperamentumos lány, ebből a szempontból különbözünk, hiszen én abszolút nyugodt zenkarakter vagyok. Ezért is egészítjük ki olyan jól egymást” – nyilatkozta korábban a Storynak Jodi.

Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián – Nem ment a szerelem a barátság rovására

A Bajnokok egyik legkedveltebb versenyzője, Krisztián nemrég hozta nyilvánosságra: összejöttek a modellel. A helyzetet az teszi pikánssá, hogy a lány Krisztán csapattársának, Kempf Zozónak az exe. Ez azonban nem okozott feszültséget a két Bajnok között, akik egyébként a verseny után is barátok maradtak. Viki és Zozó már régen szakítottak, amikor Krisztián ismerkedni kezdett a lánnyal, így az új szerelem semmit sem változtatott a két férfi barátságán.

Halász Vivien és Kővári Viktor – Egyszerre estek ki

A harmadik évad két sztárja (a kiemelt képen jobbra) Dominikán még egymás ellen harcolt, és éppen ugyanazon a napon estek ki a versenyből. A döntő hetében már összeköltöztek a két csapat tagjai, így egyre többet beszélgettek egymással. Miután véget ért számukra a forgatás, egyre szorosabbra fűződött a viszonyuk. Barátságból szépen lassan szerelemmé változott a kapcsolatuk.

Szente Gréta és Kempf Zozo (Fotók: Fülöp Dániel, TV2/fotocentral.hu)

Szente Gréta és Kempf Zozo – Tényleg együtt vannak?

Az All Star- és a harmadik évad női győztesét és a BMX-es Zozót a rajongók már összeboronálták. Az Instagramon hamar kiszúrták, hogy a lány gyakran vendégeskedik Kempfék családi birtokán, hogy a két versenyző együtt reggelizik, és az asztal két oldaláról posztolnak az oldalaikon. Azt azonban, hogy valóban egy párt alkotnának, hivatalosan még nem vállalták fel. A nyíltON online műsorban Zozo arról beszélt, hogy hosszú időbe telik neki, amíg egy kapcsolatot fel mer vállalni a rajongók előtt. Azt azonban egy mondattal sem tagadta, hogy valóban egy párt alkotnak Grétivel.

Pap Dorci és Esztergályos Patrik (Fotó: Archív)

Pap Dorci és Esztergályos Patrik – Egymás ellen kellett küzdeniük

Az első évad Bajnok-versenyzője és a második évad Kihívó-lánya egy fotózáson ismerkedett meg, ami már az All Star-évadhoz készült. A forgatás alatt azonban titokban tartották a kapcsolatukat, hiszen egymás ellen versenyeztek. Amikor Patrik kiesett, a nézők számára akkor vált világossá: szerelmesek. „Bemutatkoztunk, elcsattant köszönésként két puszi, de az egésznek olyan hangulata volt már akkor, mintha ezer éve ismernénk egymást. Másnap ráírtam, és elkezdtünk ismerkedni. Az, hogy ilyen gyorsan elmélyült kettőnk között a kapcsolat, minket is meglepett – mesélte a Storynak korábban Patrik. – Izgalmas lett, hogy kint egymás ellen kellett küzdenünk. Jó érzés volt, hogy van egy közös titkunk. Másrészt persze nagyon nehéz volt, hiszen bármennyire próbáltunk kommunikálni, vagy akár hozzáérni a másikhoz, az a műsor formátuma miatt is elég nehéz volt, hiszen teljesen külön van a két csapat.”

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!