Hazai sztár

Kulcsár Edina és G.w.M – Törlesztik az érzelmi és anyagi számlákat

Hogy szerelmük mibe kerül anyagi és érzelmi téren, majd kiderül. Pedig már eddig is sokat fizettek...

Amikor januárban Kulcsár Edina bejelentette, válik, majd hogy új párra lelt Varga Márk, azaz G.w.M személyében, számolnia kellett tettének következményeivel. Mindent azonban ő sem láthatott előre. Edina és Szabó András Csuti több alkalommal is egyeztettek a válás körülményeiről, és az álláspontok szép lassan közeledtek. Sajtóhírek szerint a férfi maradt a csepeli, 150-200 millió forintot érő luxusházban. A hét egy részében nála vannak a gyerekeik, a másikban válófélben lévő feleségénél. Edina ebből az ingatlanból egy budapesti, belvárosi, jóval kisebb, kétszobás lakásban költözött össze G.w.M-mel, ahol sokszor nemcsak az ő, hanem új párja gyermekeivel együtt hatan élnek. Amúgy Csuti és Edina a csepeli házra annak idején hitelt vett fel. Bármelyikük nevén van is a hitel, ezt a törvény szerint házaspárként muszáj együtt fizetniük, vagy vállalni a törlesztés elmaradásáért a következményeket.

Mit mond a szakértő?

Sajtóinformációk szerint Edina és Csuti 70 millió forintos hitelt vett fel a házukra, azt azonban nem tudni, hogy milyen konstrukcióban, de úgy hírlik, van benne CSOK is. „Válás esetén, ha a vállalt gyermek már megszületett, akkor ez nem fog többletfizetési kötelezettséggel járni. Ennek vannak azonban feltételei, amelyet a CSOK igénylésekor elvileg megismertettek a hitelt felvevőkkel. A célszerű az, ha az egyik szülő ilyenkor a gyermekkel a lakásban marad állandó lakcím szerint” – ismerteti a szakértő válás esetén az egyik leggyakoribb megoldást. Ilyenkor a hitelt fizetheti az ingatlanban maradt fél, de váláskor megállapodhatnak közös hiteltörlesztésben is. A legtisztább, bár legritkább helyzet az, hogy az elváltak végtörlesztik a hitelüket. Amennyiben a házastársak a bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom idején harmadik félnek adják el közös lakásukat, akkor a CSOK-ot késedelmi kamattal növelten kell visszafizetniük. Információink szerint a házban a férj maradt, így a terheket minden bizonnyal neki kell tovább viselnie.

G.w.M és Nagy ­Melanie nem házasodtak össze, így minden azon múlt, múlik, meg tudnak-e ­egyezni. A jelek szerint egyelőre nem sok sikerrel. „Az sem titok, hogy a bírósághoz fordultunk azért, hogy sikerüljön megegyezésre jutni, mert anélkül nem megy. Próbálkoztam, de ha ez az egy megoldás van, akkor bízom benne, hogy ez segít” – nyilatkozta Melanie még májusban a Life TV műsorában. Egyébként korábbi közös otthonukból a zenész költözött el, aki kijelentette, két luxusautót is Melanie-nál hagyott. Egyelőre nem sikerült végleg megegyezniük a gyermekek láthatásáról, felügyeleti jogáról és a gyermektartás összegéről sem.

Edinának sem volt könnyű

Az előbbiek nem választhatók el a pénzügyektől, sőt jelentősen befolyásolják azt, hiszen úgy tűnik, szinte minden fél egyelőre rosszul járt anyagilag. Csuti azt mondta, kiszállt több Edinával létrehozott vállalkozásból, ez számára mindenképpen bevételkiesést okoz. Hogy maradtak-e közös érdekeltségeik, melyik az a vállalkozás, amit a férfi maga visz tovább, az az ő dolguk. „Mindenben megegyeztünk, de hogy miként, az csak ránk és a szűk baráti körünkre tartozik” – mondta erről korábban Csuti. Januárban, amikor robbant a szerelmiháromszög-bomba, Edina, Csuti és G.w.M követőtábora a közösségi médiában jelentősen megnőtt, utóbbié különösen. Ez azért fontos, mert egy jelentős követőbázis után – és Edinának több százezer követője van – az oldalon reklámozó cégek a szponzorált tartalom után akár 3-400 ezer forintot is fizetnek posztonként. Ám a követőszám nem minden, hiszen Edina hirtelen megváltozott megítélése miatt több cég elpártolt tőle, visszamondták vagy szüneteltették az együttműködéseiket. Edina akkor nem is tagadta, hogy kevesebb munkája van, de állította, ez az ő döntése volt. „Én kértem, hogy tartsunk egy kis szünetet, hogy minél több időt tudjak a gyerekeimmel tölteni. Szépen lassan azonban elkezdek visszatérni a munkába” – mondta a Blikknek.

Melanie még harcol, Csuti kész volt az ügyek rendezésére (Fotók: RTL Klub, Schumy Csaba/fotocentral.hu)

A legnagyobb nyertes

Edina posztjai alatt számos negatív komment olvasható, ezért néhánynál le is tiltotta a hozzászólási lehetőséget. Persze a szponzorált tartalmak alatt továbbra is bárki bármit írhatott. Nem tudni egészen pontosan, a rajongók, a követők hány százaléka tört pálcát Edina, Csuti vagy G.w.M fölött. Ahogyan azt sem, hányan értik meg a helyzetüket, hányan szurkolnak nekik. Ám hogy a történtek megosztották a követőiket, az tény. Mint ahogyan az is, hogy Edina új párja hírnév szempontjából a lehető legnagyobb nyertes az elmúlt hónapokban, hiszen korábban csak a zenéjért rajongók hallottak róla, ma pedig az egész ország ismeri a G.w.M nevet.

Gyereket szeretnének

Edina G.w.M mellett kezdett énekelni, ­videóklipje is megtalálható az interneten, de ennél is fontosabb, hogy a minap azt mondta, szívesen férjhez menne a rapperhez, sőt tovább is ment. „Azt gondolom, hogy ha két ember ennyire szereti egymást, akkor mindent szeretnének megvalósítani az életben, úgyhogy igen, tervezünk gyermeket is, aztán meglátjuk, ha a Jóisten megadja, akkor lesz, ha nem, akkor meg boldogok leszünk így” – írta Edina közösségi oldalára.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!