Az elmúlt években volt már pszichológusnál, foglalkozik önfejlesztéssel, most pedig családállításra jár. Ez a módszer azt mutatja meg, milyen hatások érték a tágabban vett családtagjait a múltban, és ezek milyen hatással vannak az ő jelenlegi életére. Úgy gondolja, ez segít neki. „Foglalkoztat a gyerekvállalás, az anyaság, de a párommal, Zsoltival, nem mindig jutunk egyről a kettőre – mondja Csilla. Igaz, amióta családállításra jár, úgy gondolja, hogy nem feltétlenül csak az ő hibájukból van ez így. – Évek óta téma közöttünk a gyerek. Hol ugyanannyira akartuk, hol egyikünk jobban, mint a másik, jelenleg mindketten szeretnénk, de eddig még nem jött össze a baba. Fontos, hogy nem akarjuk görcsösen, nem járunk orvosról orvosra. Egyszerűen próbáljuk megfejteni, mi lehet a gátja annak, hogy nem születik le hozzánk. Szinte biztos vagyok abban, hogy ennek is konkrét blokkja van. Reményeim szerint ezt is feloldjuk majd a családállításon. Muszáj is lesz, mert elhatároztam, hogy 38 éves koromig anyává válok. Hiszem, hogy sok esetben a pszichém korlátozza a testem.”
„Értek sikerek, de újra megrekedtem”
A karrierjében is voltak mélypontok az elmúlt években. „Általában ciklikusan üt be nálam a krach. Folyton elérek egy pontra, aztán valami olyan történik, ami miatt mindent kezdhetek elölről. Van diplomám, megjártam a szamárlétrát, és a nulláról építettem fel magam, hogy szerkesztő, műsorvezető lehessek. Teljesült is az álmom, volt egy műsorom, majd hibáztam. Ez volt az a bizonyos eset, amikor a ’rusnya’ szó elhagyta a számat. Ez tönkretett. Amikor aztán az emberek kezdték elfelejteni ezt a botlást, ismét haladtam előre a karrieremben. Ért jó néhány siker, mikor újfent megrekedtem. Az ösztöneim azt súgták, ennek hátterében sokkal mélyebb blokkok vannak, mint azt én gondolom. Ez így is van!”
„Nem is mertem őt szóba hozni”
A családállításon még csak a harmadik alakalmon van túl, de máris felszabadultabb. „Ez a módszer a tudatalatti blokkok feloldásáról szól, és arról, hogy kiderítsük, a felmenőink milyen sorsot hagytak ránk. Én a nagymamám traumáját hordozom. Édesanyám kamasz volt, mikor anyukája kilépett az életükből, és soha többé nem beszéltek. Úgy nőttem fel, hogy nem ismertem a vér szerinti nagymamámat, és soha nem is mertem őt otthon szóba hozni. Ez persze szóba jött a családállításon, ami nem várt fordulatokat hozott. Életünkben először leültünk anyával beszélni a nagymamáról. Érthetően anyukámnak vannak sérelmei, de azt is megtudtam, a nagyi jó ember volt. A házassága alatt rengeteg bántást kapott, de ő szó nélkül tűrte. Később el is váltak a nagyszüleim, és onnantól kezdve anyukám nem találkozott soha az édesanyukájával. Ez édesanyámnak is nagy trauma lehetett, amit csomagként, tudat alatt én is magammal hoztam. Hasonlóan működöm, mint a nagyi: áldozat, célpont, aki a fülét-farkát behúzza, ha támadják. Ezt felismerve, egészen máshogy tekintek a karrierem kudarcaira is. Jobban beleálltam az áldozat szerepébe, mint az indokolt lett volna. Izgatottan várom, hogy a további családállításokon mi fog még a felszínre jönni.”
