Napi friss

Hevér Gábor: „Megígértem a feleségemnek, hogy tartunk egy nagyobb lagzit”

Megerősíti esküvői fogadalmát Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor sztárja.

Hevér Gábor és felesége, Miriam 24 évvel ezelőtt szerettek egymásba. „Azt nem tudom, hány éve vagyunk házasok, ebben sohasem voltam jó, de június 10-én van az évfordulónk, az biztos. Arról is megy a találgatás, hogy melyik nap, december 8-án vagy 10-én ismerkedtünk meg huszonnégy éve. A Zeneakadémián találkoztunk, a Teremin című darabban játszottunk, Miaram táncolt benne, én pedig Lenint alakítottam – mesélte a Bestnek Hevér Gábor. – Nem volt mindent elsöprő szerelem első látásra, de nagyon tetszett, és mivel tudta, hogy csak háromszor adjuk elő a darabot, ő pedig visszamegy Győrbe, mindent megtettem érte. Udvaroltam, és meglett a telefonszáma, aztán a következő időkben elég sokat utaztam Budapest és Győr között, és utánaolvastam Madagaszkárnak is, Miri ugyanis onnan származik.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Ha a pontos dátumra nem is emlékszik Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban és A mi kis falunk szereplője, arra igen, hogy kevesen voltak a lagzijukon. „Nem voltunk sokan, meg is ígértem akkor a feleségemnek, hogy valamikor tartunk egy nagyobb lagzit – mesélte Gábor, és azt, hogy ezzel megerősítik házassági esküjüket. – Hűséget ígértem neki, és ezt mindketten komolyan vesszük. Persze a hűség nem elegendő. És még a kémia sem, legfeljebb egy ideig, hiszen a pároknak előbb-utóbb működtetniük kell egy vállalkozást, amit úgy hívnak, család. Életbevágó, hogy kiderüljön, illik-e egymáshoz a pár, mert ha nem illenek össze, nem tudják megoldani a kríziseket.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!