Ha bármelyikünk életében baj történik, betegségek, tragédiák, vagy a közéletben érik megpróbáltatások, elég csak a Nemzet Színészére gondolni. Az elmúlt 93 évben ugyanis ő már mindenen keresztülment, így szinte mindenre van jó tanácsa is.

Best: Egyszer azt mondta, az idegrendszere élete legnagyobb ajándéka.

Bodrogi Gyula: Ez így van, de szerintem erre születni kell. Erre én nem készültem, nem gyakoroltam, semmiért nem küzdöttem, de semmit nem is követeltem. Kedves volt hozzám az élet. Bár ha belegondolok, már az elején elég sok megpróbáltatás ért. Beteges kisgyerek voltam, rögtön az elején súlyos, akkoriban halálos tüdőgyulladásban szenvedtem, de sikerült meggyógyulnom.

Aztán kövér gyerek voltam, a talpam is, olyannyira, hogy menni sem tudtam. És az eredeti nevem! Buzik Gyula.

Amikor gyerekkoromban a közértben megkérdezték tőlem, hogy hívnak, kisfiam, és megmondtam, mindenki mosolygott rajtam.

"Inkább sport, mint a hírek"

Best: Ha a gyerekkorral kezdtük, folytassuk onnan. A szomszédunkban ötödik éve „ropognak” a fegyverek, ön kiskamaszként élte át a háborút. Ebből az időből vannak emlékei?

B. Gy.: Amikor bombázták Budapestet. A hangja szörnyű volt, a mai napig, ha elmegy a fejem felett egy repülő, befogom a fülem, vagy a párnámat a fejemre nyomom. A másik, láttam anyámat félni, és ez belém égett. Zsidó származású volt. Túlélte.

Egyszer bejött hozzánk egy német tiszt bakancsban, látta a zongoránkat, mire megkérdezte, leülhet-e játszani. A nagyanyám jól beszélt németül, halált megvető bátorsággal azt válaszolta: „Igen, de nem ebben a cipőben!”

A katona elment, átöltözött, tiszta bőrcipőt, fehér zoknit húzott, visszajött, és leült zongorázni. Csodásan játszott. Ugyancsak egy háborús élményem. Nemrégiben a belvárosban bementünk egy olasz étterembe. Juhtúrós polentát rendeltem, nem tudtam, mi az, gondoltam, megkóstolom. Ahogy beleharaptam, abban a pillanatban felidéződött bennem a háború. Mindig azt ettük. Én nem emlékeztem rá, de az ízlelőbimbóim igen.

Best: A háború a múlt, a politika a jelen, ami az elmúlt 16 évben alaposan beleszólt a kultúrába, a színházi életbe. Önt viszont soha nem hallottam erről nyilatkozni.

B. Gy.: A politikusi pálya, a politika egy foglalkozás, amihez én nem értek. Én inkább a sportot nézem a televízióban, mint a híreket. A bokszmeccseket nagyon szeretem, a bokszolók ugyanis példaértékűen küzdenek egymással a ringben. Amikor a meccsnek vége, a bíró felemeli a győztes kezét, a versenyzők pedig ezt követően megölelik egymást. Ezt a részét szeretem legjobban a mérkőzésnek, ilyen jelenetet én még nem láttam a magyar parlamentben.

Best: Mit szól Vidnyánszky Attilához és legutóbbi interjújához a televízióban? Nagy vihart kavart.

B. Gy.: Amikor 2012-ben megérkezett a Nemzeti Színház élére, örültünk neki, tárt karokkal vártuk. Aztán túl sok mindent elvállalt, neki is megmondtam, éppen elég lett volna, ha „csak” a Nemzeti Színházat igazgatja.

Best: Egy 93 éves embernek, úgy tűnik, minden megtörtént esetre van valami jó tanácsa, amit talán érdemes lenne megfogadni. A jelenről azonban még nem beszéltünk. A legfontosabb, hogy van?

B. Gy.: Bottal járok, mert leestem a lépcsőn, de nem csinálok belőle problémát. Tudok menni, ez a legfontosabb. A fejem jó, a színházi szöveget gond nélkül megtanulom, visszamenőleg is emlékszem rájuk. Azt viszont megfogadtam, csak addig akarok játszani, amíg rendben vagyok.

Best: Ha visszatekint az életre, van olyan, amit máshogyan csinálna?

B. Gy.: Az égvilágon semmit. Úgy szeretem az életet, ahogy nekem kijutott. Három irányelvem volt annak idején, amikor ez a pálya kiválasztott engem. Ismerjenek, szeressenek és elismerjenek. Fiatalon azt gondoltam, mindegy, miért ismernek meg, az is jó, ha mondjuk a próbán feldöntöttem egy szobrot, fő, hogy beszéljenek rólam. Hogy meg is szeressenek, az már nehezebb kérdés volt. Pedig a szeretettel soha semmilyen körülmények között nem szabad visszaélni, még 93 évesen a Nemzet Színészeként sem.

Ami a végső számvetésnél fontos lesz számomra, hogy tiszta lelkiismerettel távozzak. Én soha senkinek nem ártottam. Előbb megbocsátok a legnagyobb ellenségemnek is, mint hogy valami rosszat kívánjak neki.

Van, aki úgy születik, hogy tud gyűlölni, bennem nincs meg ez a tulajdonság. Ezt például a sors nagy ajándékának tartom.