Szacsvay László jövőre lesz nyolcvanéves. A legendás színművész fanyar humorral mesélt a pénzhez fűződő viszonyáról, és azt is őszintén elárulta, mennyit kell „beosztania” havonta.

Szacsvay László 2015. május 12-én kapta meg a Nemzet Színészének járó kitüntetést, amikor az elhunyt Kóti Árpád helyére választották a művésztársak. A cím birtokosai havonta adó- és illetékmentes nettó 630 ezer forint életjáradékban részesülnek. Ez nyilvános adat. A színművész nyugdíjával és színházi fizetésével együtt ez havonta egymillió forintot tesz ki.

Abban a szerencsében részesültem, hogy rákerültem a halálsorra. Ha ez nem volna, elég nagy bajban lennék, mert a nyugdíjam az ’egekben’, és a színházi fizetés is le lett csökkentve mint nyugdíjas. Azért mindig csurran, cseppen valami, így a havi egymillió összejön

– árulta el a tőle megszokott fanyar humorral Szacsvay László az Én és a pénz című podcastban.

Ebből az összegből nem csak saját magát tartja el. Világéletében jobban szeretett adni, mint kapni. Ezért húgát és fiát is támogatja.

Természetesen tisztában van azzal, hogy a hét számjegyű összeggel jóval kevesebb hozzá hasonló korú átlagember büszkélkedhet, mint amennyi megérdemelné. Nekik üzente: „Van, aki erre azt mondja, szakadjon rá az ég, mert én ugyanezt százhúszezerből oldom meg. Egyet válaszolnék nekik: lehet ő is, de én is megdolgoztam ezért.”

„Négyen éltünk két pedagógus fizetéséből”

Szacsvay László gyerekkorától kezdve dolgozott. Hatévesen a Vidámparkban már pénzt keresett. De szedett labdát a teniszpályán, később már rábízták a pálya rendben tartását is. Egy csavargyárban, munka híján a legyeket csapkodta órabérben.

„Öt forintot adtak egy órára az Elvarázsolt kastélyban mint szoknyafelfújó. Azt mondták, ha nagy, bő szoknyás paraszt néni jön, csak nyomjam meg a sűrített levegőt. Egy tükörből láttam ki jön, a rózsaszín bundabugyi volt a sláger.

Hatéves voltam ekkor, de én mindig dolgoztam. Egyrészt azért, mert kíváncsi voltam, másrészt mert két pedagógus fizetésből éltünk négyen. Már akkor sem volt a tanárok fizetése nagy.

Apám íróember is volt, később, a könyvei által már hozzájutott valamivel több pénzhez, de én ezzel nem foglalkoztam. Soha nem szerettem pénzt kérni senkitől. Inkább mindig én adtam, de ez sem baj” – mesélte.

„Bérfeszültséget csináltunk a színházban”

Ha mégis kapott néhány fillért fagylaltra, cukorkára, azt összegyűjtötte, majd lottószelvényt vásárolt. Egyszer hármas találata lett, így vett magának használt biciklit. 18 évesen a Royal Szállodás fizetéséből már teljes hónapig külföldön nyaralt.

„Londiner voltam, de ha jött egy csoport, és nem volt kéznél a lift, azért négy bőrönddel fölszaladni a negyedikre nem volt csekélység. Hatszáz forintot kaptam akkor ezért a diákmunkáért egy hónapra, és a főnök azt mondta, ami jattot adtak, azt sem kell beadnom a közösbe, tegyem el. Így jött össze a havi 1200 forint. Mivel nem vettek fel a főiskolára, elmentem a haverommal Bulgáriába. Amikor visszajöttünk, várt a meghívó az 1966-ban indult Nemzeti Stúdiójába. Akkor volt fiatal Szersén Gyula, Sztankay István, Izsóf Vili. És ha már a pénznél tartunk, mi bérfeszültséget is csináltunk a színházban.”

Sosem szerencsejátékozott

Amikor 1971-ben a főiskola után leszerződtetek a Nemzeti Színházhoz, már 1600 forint volt a fizetése. Az első filmjéért 1973-ban 6000 forintért vállalta, de sosem élt fényűző életet. Szerencsére mindig hazaadta, a szerencsejáték nem fogta meg.

„Raksányi, az öreg Csurka nagy lovisok voltak. Ujlaki Dini, Hollósi Frici zsugázni szerettek forgatási szünetekben. Engem nem vonzott, talán az elhalt matematikusi agysejtjeimnek köszönhetően” – nevetett.

Lottózni ma is szokott, de csak a játék kedvéért, és mindig ugyanazokat a számokat játssza meg. A legnagyobb nyereményéből, egy hármasból cipőt vásárolt, és ha ma megnyerné a több milliárd forintos főnyereményt, az csak nyomasztaná.

Meglopta a takarítónő

A pénzhez, azt mondja, sok érzéke nincs, de ereje és kedve sem lenne kezelni. Most is egy privát bankár segíti a megtakarításai kezelésében és egy könyvelő az utalások bonyolításában.

Volt időszak, hogy otthon gyűjtögetett, de kétszer is rossz vége lett. Egyszer a takarítónő rövidítette meg, máskor betörők vitték el mindenét.

„Nálam a pénz a legkevesebb. Vagy nincs is nálam, vagy nem érdekel annyira.

Például nem mentem perre, amikor volt egy takarítónőm. és ellopta az összes kézpénzemet otthonról. Egy dobozba volt vagy háromszáz ezer forintom. Nem kaptam rajta, de csak ő volt ott. Nem tudtam mást csinálni, nem hívtam többet.

Amikor meg jött a betörő, elvitt egy csomó pénzt, mert én marha, gyűjtögettem a valutát, amikor még sokan utaztunk, hogy legyen majd nyaralásra. Mire hazamentem, szétverték a bejárati ajtómat. Harmincezer forintom maradt, amiből az ajtót megcsináltattam a színház asztalosával. Nem a pénzt sajnáltam, hanem hogy apám, anyám jegygyűrűjét ellopták, és az én Farkas–Ratkó-gyűrűmet is."