Az Ázsia Expressz legutóbbi évadát Sáfrány Emese és Béres Anett nyerte, győzelmük nem kevés indulatot váltott ki. Az egykori ValóVilág-sztár műsorbeli szereplése sem volt vitáktól mente, ugyanis Anett és a fiatal influenszer, Zsigmond Angéla kapcsolata kezdettől fogva hullámzó volt. Ám a negyedik hajsza napján egy olyan személyeskedő konfliktus robbant ki köztük, ami végleg elmérgesítette a viszonyukat. „Ennyi idős koromra már gyereket szeretnék” – vágta a 42 éves Anett fejéhez egy vita hevében a tartalomgyártó. Megkerestük hát az érintetteket, hogy megtudjuk, hogyan fajulhatott idáig a nézeteltérés, és jelenleg hányadán állnak egymással. A ValóVilág harmadik szériájában feltűnt Anett úgy érzi, Angéla és párja, Bende durván elvetették a sulykot. „Magukat alázták meg, nincs ezen mit szépíteni. Visszanézni a műsort felér egy igazi hideg zuhannyal, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire gyűlölnek minket. Az csak a jéghegy csúcsa, ami a hajsza előtt történt, de a hátunk mögött folyamatosan minősíthetetlen stílusban beszéltek rólunk. Így egyszerűen nem lehet viselkedni” – mondja most is feldúltan.
„Úriember ilyet nem vesz a szájára”
Anett valószínűnek tartja, hogy a szerelmesek nem véletlenül velük húztak ujjat. „Kipécéztek maguknak minket. Bendének még a forgatások előtt volt egy olyan megjegyzése, miszerint sokat kell majd veszekedni, mert ez az érdekes a tévében. Mivel mi voltunk a játék elején a legkevésbé szimpatikusak a nézőknek, ráadásul lányok vagyunk, mi bizonyultunk a tökéletes prédáknak a tervükhöz. Teljesen alaptalanok voltak a támadásaik, így egyszerűen nem lehet beszélni, pláne egy nálad idősebb emberről – magyarázza Anett. Nem tagadja, alaposan felkavarták az adásban látottak, de igyekszik mihamarabb elfelejteni a történteket. – Angéla magáról állított ki bizonyítványt a viselkedésével, hiszen mindenki látta, mennyire tiszteletlen és rosszindulatú. És Bendét sem kell félteni, ő is olyan alpári jelzőkkel illetett minket, amilyeneket úriember nem vesz a szájára. Biztosan nem fogom keresni a jövőben a társaságukat” – zárta szavait Anett.
„Éhesek és fáradtak voltunk”
Anett beszámolójával ellentétben a fiatalok máshogy emlékeznek a viszony eldurvulására. „Amikor a forgatások előtt találkoztunk, Anett még iszonyatosan kedves volt. Azt mondogatta, hogy mit hogyan kellene csinálnunk, terelgetett. Én viszont hamar megelégeltem ezt az anyáskodó mentalitást, és kértem, hogy fejezze be. Ne istápoljon egyfolytában, hiszen nem ezért jöttünk ide, ez egy verseny. Miután ezt tisztáztuk, teljesen megváltozott a viselkedése. Elkezdett fintorogni szurkálódni, csitítgatni, szinte minden egyes megszólalásomnál arcokat vágni – emlékszik vissza Angéla. Ettől függetlenül belátják, túl messzire mentek az ominózus veszekedéskor. – Ezt az egy dolgot megbántam vele kapcsolatban, ugyanis nem tudhatom, milyen okból nincs gyermeke, és ez amúgy is magánügy. Mentségünkre legyen mondva, éhesek és fáradtak voltunk, ráadásul már sokadjára éreztem provokációt a részéről, és betelt a pohár” – taglalja a tartalomgyártó.
Máshogy cselekednének
A fiatal pár úgy érzi, belesétáltak Anett csapdájába, de tanultak belőle. „Ő egy bosszúálló nő, akinek csak az a fontos, hogy beszéljenek róla, mindegy, milyen áron. Mi zöldfülűek voltunk a tévéműsorok terén. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy felvettük a kesztyűt, ezzel pedig lesüllyedtünk az ő szintjére, ahol csak fröcsögés és botránykeltés van. Ha meghívást kapunk más műsorokba is, biztosan nem ülünk fel többé semmilyen hasonló provokációnak” – fogadkozott Bende.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu