Címlapsztori

Járai Kíra: „Szeretném, ha Máté egy másik nővel is megélné a szerelmet”

Kaptak hideget-meleget a házasságuk miatt, szövetségüket azonban senki és semmi sem tudta megbontani.

A porcelán hófehér és a kerámiák legnemesebbje. Járai Máténak pont ezért tetszik annyira, hogy így nevezik a huszadik házassági évfordulót. Szerinte a fehér szín a tisztaságot, az átláthatóságot jelképezi, azaz hogy két ember között ennyi idő után már nincsenek titkok. A porcelán törékenysége pedig, úgy hiszi, a párkapcsolatok sérülékenységére utal, és hogy húsz év után is vigyázni kell rá. Ők vigyáznak is. Nyitott házasság ide vagy oda, eszük ágában sincs egymás nélkül megöregedni.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

A hiánya fizikai fájdalom

Lapunknak elárulják: odahaza, a falon ott lóg a 84 évesre öregített képmásuk is, amit még az Életünk története című műsor vendégeként Friderikusz Sándortól kaptak ajándékba. „Az már nem kérdés számunkra, hogy mi együtt szeretnénk megöregedni, és ha az élet nem szól közbe, és ez mindig a kettőnk döntésén múlik majd, akkor fogunk is. Én szeretném majd annak a 84 éves öregasszonynak a kezét fogni – kezdi Máté, picit elérzékenyülve. El sem tud képzelni szorosabb lelki köteléket, mint ami közte és Kíra között van. – Nekem 25 év után is a feleségem a legjobb társaságom. Bárhol vagyok, bármit csinálhatok, ha nincs velem, mindig azt érzem: de kár, hogy ezt nem vele élem át! Egyszerűen annyira tudunk hiányozni egymásnak, hogy az pár nap után már fizikai fájdalommal jár. Sokan mondják a nyitott házasságunk miatt, hogy ez igazából csak barátság közöttünk. Na de én egyik barátom felé sem érzek ilyen elképesztő szenvedélyt és gyengédséget! Arról nem beszélve, hogy bárki is jött Kíra vagy az én életembe, a kettőnk kapcsolatát soha nem tudta megingatni. Ehhez pedig, ha tényleg csak barátság lenne köztünk, az édeskevés lett volna.”

Máig fogják egymás kezét, bármi is történik

Sorsszerű találkozás

Járai Kíra szerint már a találkozásuk sem tudható be a véletlennek, úgy hiszi, az égiek is azt akarták, hogy egymásra találjanak. „Mindent elkövettem, hogy csak abba a gimnáziumba ne járjak, ahová végül kerültem. Egyszerűen csavart egyet az élet az elképzeléseimen. Így lettem Máté osztálytársa. Mi ez, ha nem a sors keze, hiszen minden az akaratom ellen történt?” – veszi át a szót Kíra, akit egyébként nagyon zavart, hogy Máté fél évig észre sem vette. „Dehogynem vettem észre! Amikor a tanárnő bezeng­te, hogy lesz egy új osztálytársunk, aki hét évig Afrikában élt, és gyönyörű, majd kimondta, hogy Mohácsi Kíra a neve, azonnal éreztem, hogy nekem közöm lesz hozzá. Csak stratégia volt az, hogy kezdetben ignoráltam… Meg azt hittem, férfiként nem is venne észre. Aztán szép lassan minden átalakult benne és bennem is” – meséli nevetve Máté. Azt viszont egyikük sem tagadja, hogy eleinte komoly akadályokba ütköztek, hiszen a színész akkoriban úgy hitte, igazán csak a férfiakhoz vonzódik. „Az első együttléteinkkor Máté minden egyes alkalommal közölte, hogy ezt fejezzük be. Rettegett, hogy a barátságunkat tesszük kockára. Ő félt, szorongott, én meg közben totál belezúgtam, és türelmesen vártam, vajon hova jut a kapcsolatunk – meséli mosolyogva Kíra, és ahogy akkor, azóta sem akarja birtokolni Mátét. – Én el tudom képzelni, sőt szeretném is, ha Máté egy másik nővel is megélné a szerelmet, hogy nőkkel is legyen viszonyítási alapja. És nem félek ettől. Tudom, bármi is alakulna, idővel lecsengene, és úgyis hozzám térne haza.” „Nekem Kíra volt az első és egyetlen nő az életemben, de már voltam oda más nőért is. Sőt volt olyan is, hogy többet akartak tőlem, de a szerelmet nem tudtam másnak megadni. Mert a nap végén egyszerűen a nejemhez szeretek hazatérni.”

Már tudták a kicsi nevét

Nem mindennapi szerelmüket, porcelánlakodalmukat, úgy hinnénk, már csak egy közös gyerek tenné szebbé, különlegesebbé, ám ők erről is másképp vélekednek, mint a nagy átlag. „Én 13 éves korom óta úgy érzem, nem akarok gyereket. Ez volt, hogy felerősödött bennem, de volt olyan is, hogy elgondolkoztunk Mátéval, és már szinte tudtuk, hogyan fogják hívják a gyerekünket, hova fog iskolába járni, mit fog edzeni… De annyi minden szól ellene a mai világban, és csak egyetlen egy mellette: hogy kíváncsiak lennénk, kettőnkből milyen kisember születne. Biztosan csodálatos. Szóval még bármi lehetséges. Soha nem lehet tudni, mikor jön egy kattanás, és mondjuk azt: legyen gyerekünk” – mélázik el Kíra. „Azt érzem, biztosan nem lennénk rossz­ szülők, de soha semmit nem erőltetnék a feleségemre. Arról nem beszélve, hogy én nagyon későn érő típus vagyok, gyereke meg a felnőtteknek van” – nevet fel Máté, és összenézve egyetértenek abban: bárhogy is alakul a jövőben, ők ketten, együtt is egy kerek kis családot alkotnak.

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!