Címlapsztori

Zámbó Krisztián: „Zsuzsika, a párom kérdezte is, hogy miért vagyok ilyen morcos”

Az énekes is elhatározta, megpróbálja lassítani a rohanó időt, amihez plasztikai sebész segítségét kéri.

Zámbó Jimmy elsőszülött fiának, Zámbó Krisztiánnak konkrét elképzelése van arról, hogy hol mit korrigáltat a külsején. Hosszú idő után döntött úgy, hogy megszabadul a szakállától, és szemügyre veszi, hogy milyen az arca borosta nélkül. „Egyrészt szerettem volna kicsit felfrissíteni az arcszőrzetemet, másrészt kíváncsi voltam, hogy nézek ki szakáll nélkül – mondja Krisztián, aki megdöbbent a látványtól. – Zsuzsika, a párom kérdezte is, hogy miért vagyok ilyen brenkó. Pedig egyáltalán nem voltam morcos, csak előbukkantak a ráncaim, amik eddig nem látszódtak. Furcsa is volt így viszontlátni magam a tükörben. Olyan, mintha hirtelen éveket öregedtem volna, ami nyilván kicsit ijesztő volt. Láthatóan megereszkedett a bőr az arcomon, mélyebbek lettek a mimikai ráncaim, és a mosolyvonalam is eléggé zavar. Nem tetszik a két szemöldököm között lévő barázda sem, és bizony a tokámból is lenne mit felvarrni. Egyedül a szemem körüli szarkalábak tetszenek, a többi ráncomtól mihamarabb szeretnék megszabadulni!”

Többek között tokafelvarrás, ráncfeltöltés és állívkontúrozás vár Krisztiánra (Fotók: Archív)

Vidámabb kiadás

Az énekes szerint semmi rossz­ nincs abban, ha valaki sebészi beavatkozás által fiatalodik, legyen szó nőről, férfiról. „A nők gyakran túlzásba esnek, és a plasztika rabjává válnak, én viszont továbbra is szeretnék Zámbó Krisztián maradni, csak éppen fiatalabb, vidámabb kiadásban – vallja be az énekes, aki színpadi ember lévén sokat ad a külsejére, hiúsága pedig ezúttal egészen a sztárok plasztikai sebészéig, Krasznai Zsoltig repítette. – Negyvenöt évesen eljött az ideje, hogy kés alá feküdjek! Már a doktor úrral is konzultáltam, hogy miket szeretnék megcsináltatni: hialuronsavas ráncfeltöltésre, arcemelésre és állívkontúrozásra, valamint tokafelvarrásra biztosan benevezek, de a pocakomon lévő zsírpárnától is szeretnék megszabadulni. Bár utóbbit egyelőre nem javasolja, előbb diétát írt elő, aztán majd meglátjuk, hogy fogyókúrával sikerül-e megszabadulnom a pluszkilóktól.”

Krisztián­ mindent megtesz, hogy eltüntesse a ­pocakját (Fotó: Archív)

Befürdött a botoxszal

Noha kés alá még sosem feküdt, a botoxot egyszer már kipróbálta. „Na ha valamit, azt soha többet nem csináltatnám meg! Egyáltalán nem tetszett az eredmény, nagyon feszes, természetellenes volt. Bár eleve nem is a ráncok kisimítása volt a cél, sokkal inkább az izzadásgátlás, mert úgy hallottam, hogy a botox csökkenti a verejtékezést. Én sajnos elég hamar kimelegszem, egyórás koncert után úgy jövök le a színpadról, mintha a zuhany alól léptem volna ki, és a kedvenc ingeimet sem tudom ezáltal felvenni, mert kellemetlen, hogy a verejték nyomot hagy a ruháimon. Ráadásul, ahogy a homlokom izzad, úgy a hajamon lévő hajlakk is megindul a fejemen, belefolyik a szemembe, és úgy csípi, mint a franc. Gondoltam, hogy a botox majd megoldja ezt a problémát, de semmit nem segített, ellenben négy hónapig nem bírtam megmozdítani a homlokomat. Bár a botoxszal befürödtem, bízom benne, hogy ezúttal jó eredményeket érünk el, és pár évet letagadhatok a beavatkozás után!”

Családi vonás a pocak

Noha a Király idejében még kevésbé volt divat hazánkban a férfi plasztika, Zámbó Jimmy ebben élen járt, és már a 90-es években zsírleszívásra vállalkozott. „Nálunk családi vonás, hogy hasra hízunk. Apu is egy időben szép kis pocakot eresztett, amitől végül műtéti úton szabadult meg – emlékszik vissza lapunknak Krisztián. – Sosem felejtem el, hogy iszonyú fájdalmai voltak utána, de miután felépült, rákapcsolt az edzésre, és élete legjobb formáját hozta.”

fotocentral.huKiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!