Címlapsztori

Esztergályos Cecília a házasságáról: „Iszonyatos jeleneteket szoktunk rendezni, főleg én”

Az örökifjú színésznőnek Fonyódi Péter pszichológus csaknem 40 éve a társa, ennek ellenére nem szeretne túlságosan is rózsaszín képet festeni a kapcsolatukról.

A 81 éves Esztergályos Cecília boldogságának egyik forrása tagadhatatlanul a férje, Fonyódi Péter pszichológus, aki már csaknem 40 éve a társa. „Pedig az asztrológia szerint a Vízöntő és a Halak jegyében született emberek rossz párosításnak számítanak, nem illenek össze. Annak idején a Thália Színházban ismerkedtünk meg, amikor a zenekarban kísért engem. Ő egy jó ember, rengeteg türelmet tanulok tőle” – dicsérte a művésznő férjét az Instyle­ Képes vagyok című műsorában.

Szeretet, megértés, türelem

Ennek ellenére nem szeretne egy valótlan, túlságosan is rózsaszín képet festeni a majd’ négy évtizedes házasságáról. „Nehogy azt higgye bárki is, hogy ennyi idő alatt egyetlenegy hangos szó sem hangzott el. Iszonyatos jeleneteket szoktunk rendezni, főleg én. Egy ilyen hosszú kapcsolatban a legfontosabb a szeretet, csak ezután jönnek az olyan dolgok, hogy megértés vagy türelem – mondta Cecília, aki jól tudja mit beszél, hiszen öt válás után a hatodik nekifutásra találta meg az igazit. Magánéletével ellentétben szakmailag nem voltak különféle próbálkozásai, ugyanis szinte azonnal rátalált arra, ami igazán boldoggá tette. Ez pedig nem más, mint a színpad. – Édesapám színész akart lenni, csak közbejött a háború. A mama egy kiegyensúlyozott, művelt asszony volt, aki fotósként dolgozott. Szerintem tőlük örököltem mindent. Látták bennem a szüleim azt, ami vagyok – vallotta be. Bár szüleinek köszönhetően talált rá a művészetek világára, ami teljesen magával ragadta, édesapja mégsem nézte meg őt egyetlen darabban sem, mert annyira féltette. – Még balerinaként sem tudott megnézni, mert attól félt, hogy elesem. Az első bemutatómra színésznőként ugyan eljött, de kisétált előadás közben, mert attól tartott, valami baj lesz” – emlékezett vissza a művésznő.

A Família Kft.-ben az egész ország hatalmas kedvence lett (Fotó: Szegő Erika/fotocentral.hu)

Előadásfóbia?

Úgy tűnik, ez náluk családi vonás, mert a színésznő a maga bő 70 éves rutinjával is még mindig lámpalázas színpadra lépés előtt. „Ezt a drukkot nem úgy kell elképzelni, hogy félek vagy remeg a hangom, hanem reggeltől kezdve rosszul vagyok az előadás napján. De amint lejövök a színpadról, már semmi bajom. Ahogy öregszik az ember, ez egyre rosszabb, mert egyre nagyobb a tét. Fiatalon még könnyebb szívvel megy ki az ember a színpadra, de idősebb korban már itt-ott fáj, és ez bizony marja az embert” – mesélte őszintén.

Férjével a Pozsonyi Pikniken (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Nem ismer lehetetlent

De ezekben a helyzetekben is erőt ad neki a hite, ami a derűs személyiségének egy újabb pillére. „843 000 kudarcom volt. Számtalanszor húzták ki a széket alólam, vagy akadtak súlyos betegségeim. Például a gyermekparalízis 10 éves koromban, amelybe sokan belehaltak vagy lebénultak, de én meg­gyógyultam. A hitét mindenki abban találja meg, amiben szeretné, és ennek segítségével nincs olyan padló, amelyről ne lehetne felállni – mondta energikusan. Ilyen sziklaszilárd védőháló tudatában, amit a férje, a hivatása és a hite jelent, nincs is oka a szomorúságra, és esze ágában sincs visszavenni a tempóból. – Szeretnék még filmet forgatni, és meghökkenteni azokat, akik esetleg már nem is ismernek. Egy dolog biztos: pihenni nem fogok. Búcsúzáskor szokták mondani: jó pihenést – ez a legrosszabb, nekem ne mondjanak ilyet. Én szeretek nem hiába élni” – tette hozzá nevetve a színésznő.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!