Az Amerikában élő kubai–magyar család a Városligetben adott randevút a Story magazin stábjának. „Hét hétre jöttünk Európába, kevesebbre nem nagyon érdemes – mondja az egykori tévés, Gombos Edina, aki általában kétévenként látogat Magyarországra. – Bejártunk pár országot, várost, ahol eddig nem voltunk, majd jöttünk anyuékhoz Érdre. Összegyűlik ilyenkor hat unoka, két dédunoka, és távolabbról is jönnek látogatóba a rokonok. Jó lenne többet találkozni, de apukám asztmás, ő nem repülhet. Anyut olykor rá tudjuk beszélni, hogy kijöjjön hozzánk Floridába, nehezen indul el, de amikor ott van, nagyon jól érzi magát, még arra is rá lehet venni, hogy megnézzen velünk más államokat.”
Magyar ételeket főz Floridában
Gombosék pedig most azt élvezik, hogy kényeztetik őket, Edina anyukája mindennap friss gyümölcsből főz lekvárt, szörpöt, és Alberto Costafreda kedvence, a rántott patisszon sem hiányozhat a napi úgy három-négy fogás közül. „Floridában én is szinte mindennap magyar ételeket főzök, azt szeretjük, a rántott húst, lecsót, húslevest, lángost. Sajnos egyik sem tud olyan finom lenni, mint amilyet anyukám készít, mert az alapanyagok kint sokkal silányabbak. Nekik szinte minden megterem a kertjükben, és házilag készítenek túrót, tejfölt. Úgyhogy a családom mellett az anyukám főztje az, ami a legjobban hiányzik nekem kint. A férjem is imádja a magyar konyhát, és csupán pár napig bírja házias ételek nélkül. Most, amikor Európában utazgattunk, olyan szállást is foglaltunk, ahol volt konyha, és tudtam főzni.”
Két saját cég, két közös bevétel
A majd két hónapnyi vakáció alatt nem kell senkihez sem alkalmazkodniuk, már ami a munkát illeti: „Van egy saját számítástechnikai, biztonságtechnikai cégem, és több vállalattal, például az egyik legnagyobb amerikai bankkal állok kapcsolatban. A bankautomaták karbantartását végzem éppen, de a választásokkor a szavazógépeket is felügyelem a környékünkön. Állandó alkalmazottam nincs, de ha sok a munka, akkor van, akiket be tudok vonni a projektekbe” – meséli Alberto, akitől a felesége veszi át a szót. „Csak Alberto van szabadságon, mert én a nyaralásunk alatt is forgatok, és teszem fel a videókat az Itt van Amerika! videóblogunkra. Szerencsére ez fedezi az útiköltségünk nagy részét.” Edina négy éve vágott bele a videós tartalmak készítésébe, majd miután a csatornája népszerű lett, feladta miatta a médiamenedzseri munkáját. Hamar kiderült ugyanis a visszajelzésekből, hogy a nézőket érdekli, milyen az élet a tengerentúlon. „Szeretnek belelesni az ottani hétköznapokba az én szemüvegemen keresztül. Nincs segítőm, szerkesztő, operatőr és vágó vagyok egy személyben. A reggeli kávé mellett találom ki, miről forgassak, kivel készítsek interjút. Közben főzök, a gyerekeket viszem iskolába, délutáni foglalkozásokra, és a kutyával is tudok sétálni parkokban, erdőkben. A saját időbeosztás óriási szabadságot ad, és ezt én már semmiért nem adnám. A legjobb, hogy mindkettőnk munkája bárhonnan végezhető, akár elköltözhetünk egy időre máshová is, Kaliforniába vagy a fővárosba, Washington D.C.-be, amit nagyon szeretünk. A gyerekek magántanulók lehetnek, utazhatunk, újabb élményeket szerezhetünk. Mindez végre nem elérhetetlen!”
Az anyagiak miatt sem aggódnak
Tulajdonképpen a lehetőségek és a kaland volt az, amiért Edina és Alberto 2015-ben felszámolták magyarországi életüket. „Vannak, akik tévesen azt gondolják, azért mentünk el, mert anyagilag akartunk gyarapodni. Családi házat, biztos munkahelyet adtunk fel azért, hogy egy idegen országban, nulláról újrakezdve mindent új kihívásokat keressünk – hangsúlyozza Edina. – El akartunk menni, mert langyos vízben ültünk, és nem éreztük, hogy itt olyan lehetőségek lennének, amikre igazán vágyunk. Tanulni, fejlődni akartunk egy idegen kultúrában. Szabadabb, nyugodtabb életre vágytunk.” Kisebbik gyerekük, Mati születése után döntötték el, hogy szerencsét próbálnak a tengerentúlon. „Nagyon nem volt könnyű, már nem is vállalnám újra, akkor viszont valami hajtott bennünket, és mostanra sikerült elérni sok álmunkat. Lett kint is saját otthonunk, amit még jobban is szeretünk, mint a korábbit, mert jobb az elrendezése. Örülök a nagy mosókonyhának, a sok tárolónak és annak is, hogy mindenkinek saját fürdője van. A hátsó kertünkben pedig egy gyönyörű tó van, amiben lehet horgászni. Miranda és Matteo délutánonként együtt medencézik a szomszéd gyerekekkel. Biztonságos, zárt lakóparkban van az otthonunk, ahol alig negyven család él. Multikulturális a környezet, többféle náció él itt barátságban” – meséli Edina. Az előnyök tehát kézzelfoghatók és számszerűsíthetők.
Hogy mennyivel élnek jobban, azt a házaspár nem tudja megmondani, mert a kiadásaik sem hasonlíthatóak össze a magyar viszonylattal. „Jóval többet lehet keresni, de ezzel arányosan több a költés is. Sokan abba a hibába esnek, hogy csak a bevételi oldalt nézik, hasra esnek a nagy amerikai fizetésektől, de azt elfelejtik, hogy abból kint kell boldogulni, ahol jóval drágább az élet. Aki viszont elég talpraesett és kitartó, jó szakmája van, jól beszél angolul, fel tud zárkózni a kinti munkatempóhoz – magunkat ide sorolnám –, kényelmes életet tud teremteni magának. Nekünk például nem lett mumusunk a sokat szidott amerikai egészségügyi rendszer sem – mondja Alberto. – A fizetésünk kevesebb mint tíz százaléka megy el családi egészségbiztosításra. Ebben a csomagban a szemorvostól kezdve a laborokon, szűréseken át a fogorvosig minden benne van. Nincs várólista, azonnal ellátnak, a rendelők tiszták, jól felszereltek. Nincs kötelezően fizetendő tb, olyan csomagot választunk, amit megengedhetünk magunknak. Ezzel a magánellátással pedig elégedettek vagyunk.”
Pozitívak a tapasztalataik az állami oktatással kapcsolatban is. „Mati most kezdi a negyedik osztályt – meséli Alberto –, Miranda 16 éves lesz, és a helyi gimnázium dráma tagozatos osztályába jár. Színikritikusnak, jelmeztervezőnek tanul, mindkét képesítést megszerzi az érettségivel egy időben. Úgynevezett Cambridge-programban tanul, ami azt jelenti, hogy jó eredménnyel negyedikre egyetemi ösztöndíjhoz is hozzájuthat.” Az oktatási rendszerről ugyanolyan jó véleménye van az édesanyának is. „Évszámmagolás helyett praktikus dolgokat tanulnak, használható tudást szereznek. Nincs tekintélyelvű oktatás, motiválóbb, barátságosabb közegben tanulnak. Arra is nagyon figyelnek, mi érdekli a gyereket, mihez van tehetsége, és közben bevezetik a munka világába is. Például megtanítják önéletrajzot, pályázatot írni, szónokolni, kiállni az érdekeiért. Az életre nevelik és készítik fel. Volt, hogy állatmenhelyre vitték, fizetést kapott és megtanították neki, hogyan gazdálkodjon a pénzből. Mirinek már most van olyan 16 éves barátja, aki pólókra nyomtat és azokat árulja, ezzel pedig szép bevételt szerez.”
Kire ütött ez a gyerek?
A szülők azt mesélik, a 9 éves Mati mintagyerek. „Cuki, bújós kisfiú, rendkívül fejlett humorérzékkel. Mindennap elmondja, hogy az iskola egy börtön, mégis a legjobb jegyekkel fejezte be a harmadik osztályt – meséli Edina, akinek már több a gondja tini lányával. – Menne, menne, soha nem akar otthon lenni, már nehezebben lehet rávenni a családi programokra. Nagyok a távolságok, én viszem el a ’mamataxival’ mindenhová, házibulizni, medencézni, mozizni, ami fárasztó, de legalább biztonságos.”
Kiemelt képek és fotók: Bognár Bogi
