Címlapsztori

Krausz Gábor és Mikes Anna köszönik, jól vannak: diszkrécióra esküsznek a reflektorfény helyett

Ősszel lesz egy éve, hogy a táncművész és a séf egymásba szerettek, és többször is felröppent a hír, hogy szakítottak. Mi állhat a híresztelés hátterében?

Talán az az oka a pletykának, hogy Krausz Gábor erről a kapcsolatáról teljesen máshogy kommunikált, mint Tóth Gabival való házasságáról? Vagy Mikes Anna viselkedése változott? „Szeptemberig gyakorlatilag teljesen be vagyunk táblázva. A munka lesz az első számú prioritás számunkra. De azért a kikapcsolódásra is igyekszünk időt szakítani. Többször is ’elszökünk’ majd egy rövidebb időszakra pihenni. Annyit elárulhatok, hogy az egyik legjobban várt úti cél a mediterrán térség lesz” – mondta nemrégiben Anna a Bestnek, aztán az egyik napilap mégis azt pedzegette, lehet, szakítottak.

Apró jelek

Mind Anna, mind Gábor közösségi oldalán van ugyan tengerparton, egymást átölelve készült fotó, de azok még az Ázsia Expressz forgatásán készültek – ezt a műsort majd ősszel láthatják a TV2 nézői. Ez a visszafogottság egyébként az egész kapcsolatukra jellemző, és talán emiatt is kérdőjelezik meg sokan az érzelmeiket. Elég annyi, ha nem jelentkeznek közös tartalommal a Facebookon. Máskor meg amiatt indultak el a találgatások, mert Anna késő este posztolt a munkahelyéről, és máris felmerült a kérdés, mikor találkoznak, ha az egész napot külön töltik…

Anna annyit táncol, hogy bármit ehet (Fotó: Archív)

Lassan haladtak

Az is igaz, hogy a Dancing with the Stars után, egy felfokozott időszakot követve, időre és nyugalomra volt szükségük ahhoz, hogy igazán megismerkedjenek. „Abban a pillanatban, ahogy lement a műsor, akkor volt időnk egy picit egymással foglalkozni, beszélgetni, jobban megismerni egymást, nemcsak táncruhában, hanem normálisan. Mindenképp szerettem volna megvárni, hogy ez hová fut ki, hogy Hanni ezt hogyan kezeli, hogy megszereti-e Annát. A családom, a barátaim hogyan kezelik őt, és amikor biztosak vagyunk benne mindketten, akkor fel lehet vállalni” – mondta erről az időszakról Gábor a Palikék Világában.

Ma már kiegyensúlyozottan és nyugalmasan telnek a mindennapok, a szerelmük elmélyült. Anna Gáborhoz költözött, kialakultak a mindennapi élet formái, amelyhez hozzátartozik a feszített munkatempó. „Folyamatos a nyüzsgés az életünkben. Szeretünk ugyanakkor egy kicsit lelassulni, elvonulni, közösen főzni, egymás társaságában lenni, és koccintani egy üveg magyar borral” – mondott a kettesben töltött időszakról egy példát Gábor. Ezeket a meghitt órákat ritkán osztják meg a nyilvánossággal, de ha igen, akkor is azért, hogy a maguk finom módján reagáljanak azokra a pletykákra, miszerint valami gond lenne a kapcsolatukban. Legutóbb június elején – amikor megint csak felröppen a hír, hogy zátonyra futott a szerelmük – válaszul megmutatták követőiknek, hogy milyen vidáman töltötték az apák napját hármasban a kis Hannarózával. Az üzenet pedig egyértelmű: „Boldogok vagyunk, Hanni is szereti Annát, és nem pótanyukát, hanem apja kedvesét látja benne.” Hogy szerelme és lánya ilyen jó barátok lettek, Gábornak a legfontosabb dolog.

Alig várják, hogy újra lássák a tengert (Fotók: Archív)

Egy lelki síkon vannak

Hogy minden rendben van, azt Hannaróza is érzi, amikor együtt van édesapjával és Annával. „Türelmetlen vagyok, gyors vagyok, és ez nem mindig jó, mert sokat lehet hibázni, és emiatt néha dadogok – mondta magáról a táncosnő. – Továbbá túl szigorú vagyok magammal. Arra vagyok a legbüszkébb, ahogyan bánok az emberekkel, kedvesen, pozitívan, és hogy nem vagyok se rosszindulatú, se pletykás.” Ez a diszkréció pedig szintén fontos Gábornak, aki éveken át nagyobb reflektorfényt kapott Tóth Gabi mellett, mint amire valójában vágyott volna. „Egy lelki síkon vagyunk Gáborral, a személyiségünk nagyon passzol egymáshoz – így Anna. – Mindketten őszinte emberek vagyunk, mindketten sok mindenen keresztülmentünk már, ezért aztán értjük egymást, semmit sem kell órákig magyaráznunk a másiknak.”
Nemcsak a múlt csomagjával és tapasztalataiknak köszönhetően tudják tehát jól működtetni a kapcsolatukat, hanem mert mind a ketten hasonló életet szeretnének. „A szüleim a példaképeim, mert nagyon szépen kiegészítik egymást. Apa a racionális fél, anyu az érzelmi vonalat képviseli, amúgy nemsokra ünneplik az aranylakodalmukat – büszkélkedett tavasszal Anna, aki akkor a legnagyobb vágyáról is mesélt. – Saját családra és gyerekekre vágyom”– nyilatkozta a táncművész, és a Story értesülése szerint lapzártánkkor épp édes kettesben vakációzott a szerelmével.

Otthon nem csak a séf főz

„Autodidakta módon tanultam meg főzni, amikor elköltöztem otthonról. Sokszor kértem anyu segítségét telefonon, habár azzal a tanáccsal nem mentem sokra, amikor azt mondta, hogy annyi lisztet tegyek bele, amennyit az étel felvesz.  A magyaros ételeket szeretem, még a pacalt is, a mazsolát viszont soha nem enném meg. Amúgy a gyenge pontom az evés, imádok enni” – mesélte Anna.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!