Címlapsztori

Komlós Juci megbocsátott hűtlen férjének, de együtt már nem akart vele élni

Szoknyapecér férje külföldre disszidált, magára hagyva őt kicsike gyermekükkel. De a művésznő mégis csak őt szerette.

Mindannyian emlékszünk még a Szomszédok jókedvű, mosolygós nyugdíjas házaspárjára, Lenke nénire és Taki bácsira. Hány nyugdíjas pár szeretett volna ilyen humorosan évődő, boldog házasságban élni! Egykor talán a Lenke nénit alakító, 1919-ben született Komlós Juci is ilyen aranyévekre vágyott, ám a sors máshogy rendezte az ő filmjét. Még a 30-as évek végén Szegeden kezdő színésznőként megismerkedett élete szerelmével, Földessy Géza színművésszel. Földessy nagy nőcsábász híré­ben állt, tudta ezt Komlós is, aki így vallott a megismerkedésükről egy róla szóló életrajzi könyvben: „Anyu addig-addig vigyázott rám, amíg meg nem érkezett Földessy Géza. Mondtam, ugyan kérem, rám nem kell vigyázni, tudom, hogy az egy szoknyapecér, nem is foglalkozom vele. Ezt visszamondták Földessynek, no ettől kezdve nem volt nyugtom… Nagyon kedves fickó, sármos pali volt. Szisztematikusan odajött hozzám a próbákon is beszélgetni és beszélgetni. Addig beszélgettünk, míg összejöttünk. Aztán tizenkét évig együtt is maradtunk. Nagy szerelem volt. Később már megcsalt jobbra-balra, de hát ez férfi-nő dolog.”

Komlós Juci és lánya, Földessy Margit (Fotó: Story-Best Archívum)

Csak a világháború után keltek egybe, 1946-ban pedig megszületett egyetlen lányuk, Földessy Margit, aki szintén színésznő lett. A házasság két év múlva azonban véget ért. Földessy külföldi tanulmányút ürügyén Németországba disszidált, ami miatt a feleségét idehaza meghurcolták. A színésznő úgy döntött, így nincs értelme házasságban élni, és elvált a férfitől. Az 1956-os forradalom idején ugyan hívta a volt férje, menjen Ausztriába, a határnál várja majd, mert nem tud nélküle élni, de Komlós Juci – annak ellenére, hogy még szerette a férjét, és megbocsátott neki – nem ment utána. „A volt férjem 1956-ban még azzal a nővel élt, aki kiszökött utána, ennek ellenére eljött értem a határ közelébe – mesélte évtizedekkel később Komlós. – Telefonált, hogy a határnál vár, találkoztunk is. De mondtam, hogy én nem megyek. Mit csináltam volna ott? Nem beszélek nyelveket. Azt nem akartam, hogy semmi más lehetőségem ne legyen, mint hogy együtt élünk. Nem tudtam volna elmenni ebből az országból.” Komlós Juci, akiért egy ország rajongott, és aki 2011 áprilisában hunyt el 92 éves korában, soha többet nem ment férjhez, és nincs hír arról sem, hogy újra párra lelt volna.

Tiszta szívvel adott

„Apám nagyon öntörvényű volt – mesélte Földessy Margit az édesanyjáról szóló életrajzi műben. – Mindig azt mondtam, hogy a világ legcsodálatosabb embere, aki bármire alkalmas, csak apának nem. Az anyám viszont, akit borzasztóan imádok, azt a pici maradék szabadidejét, amit ez a pálya megengedett neki, olyan meleg szeretettel és tiszta szívvel adta nekem, hogy az nem önthető szavakba.”

Kiemelt kép: Váraljai Szandra/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!