Címlapsztori

Charlie Somló Tamásról: „Utoljára tökfőzeléket készítettem neki fasírttal”

Hogyan lett a Balettintézet növendékéből az ország egyik legismertebb sztárja? Minderről a most megjelent Charlie 77 önéletrajzi könyvében ír.

Szinte hihetetlen, de a 77 éves énekes, aki az egész életét a színpadon élte, félénk, visszahúzódó gyerek volt, és ez felnőttkorára sem változott. Legalábbis abból a szempontból, hogy soha nem szeretett magáról, a családjáról, a magánéletéről mesélni, ennél ő sokkal szemérmesebb, de most megtört a jég. A könyvben 77 történetet elevenít fel a gyerekkorából, a szüleiről, a félelmeiről, a Somló Tamással való barátságáról, annak haláláról…

Kései siker

Charlie negyvenhét éves volt, amikor befutott. Nem mondhatni, hogy gyorsan jött volna a siker, alaposan megdolgozott érte. „Azt mondják a nagy művészek, hogy a félelem ad erőt az előadásokhoz. Nem tartom magam nagy művésznek, de mindig félek. A mai napig görcs van a gyomromban minden színpadra lépés előtt. Remegni kell egy kicsit, különben nem működik a dolog. Aztán amikor beindul, és jól szól, megjön az önbizalom. Sokan kérdezik, meddig bírom még, ez az év lesz-e vajon az utolsó. Nem tudom. Manapság már nem rohangálok, jóval kevesebbet mozgok a színpadon, mint régen. De még mindig szeretek zenélni. Ez ad erőt, ez tölt fel energiával. És amíg megvan bennem a színpadra lépés előtti félelem, addig csinálom tovább…”

Hosszú évtizedeken át voltak barátok Somlóval (Fotó: Story-Best Archívum)

Balett? Ugrabugrálás?

„Művész lesz a fiamból” – így dicsekedett az édesanyja a rokonoknak, amikor az ötvenes években a kis Karcsit felvették az Állami Balettintézetbe. Igaza lett, csak másféle művész, mint ahogy gondolta. „A forradalom után nem sokkal Budapestre költöztünk a Külső Váci út 57.-be, egy parányi szükséglakásba. Öten nyomorogtunk a szűkös, negyven négyzetméteres lakásban, mert addigra már megszületett az öcsém és a húgom is. Borzasztó körülmények között éltünk, nagy szegénységben, lavórban mosakodtunk, vécé is csak kint volt, de a szüleim egyetlen pillanatra sem mondtak le arról, hogy a gyerekeiknek jobb életet teremtsenek, mint amilyen nekik jutott. Apám annak idején a hadifogság után majdnem kivándorolt Amerikába. Időnként szóba került, hogy rosszul döntött, amikor hazatért, odakint kellett volna szerencsét próbálnia. Az ötvenes évek Magyarországán kellett boldogulniuk. Valószínűleg ez is munkált anyámban, amikor meglátta egy újsághirdetésben, hogy felvételit hirdetnek az Állami Balettintézetbe. Beadta a jelentkezésemet. Apám nem volt oda az ötlettől. Balett? Ugrabugrálás? Miért nem inkább foci? Ő is focizott, és engem is tehetségesnek tartottak… Anyám hajthatatlan volt. A Balettintézetben eltöltött évek sorsfordítók voltak számomra… Az iskolában egy kedves, jó humorú, artistának készülő fiúval, Somló Tomival kerültem egy padba.”

A kis Karcsi jobb szélen (Fotó: Szabolcs László/fotocentral.hu)

Akit szeret, annak főz

Somló Tamással az intézetben kötött életre szóló barátságot. „Nagyon szerettem vele lenni, még akkor is, ha az őrületbe kergetett azzal, hogy mindig mindenhonnan elkésett. Megbeszéltük, hétre jön hozzám vacsorázni. Nagyon szerette a főztömet. De miután még tízkor sem volt sehol, lefeküdtem aludni. Éjjel fél egykor csörgött a telefonom: ’Károly, itt vagyok, engedj be.’ ’Tomika, ne szórakozz velem! Szó sem lehet róla. Már lefeküdtem aludni. Menj a fenébe, már alszom.’ ’Na jó, akkor megyek a muterhoz.’ Nem lehetett nem szeretni. Sokat vitatkoztunk, a legjobb barátok voltunk. A legrendesebb ember, akit ismertem, soha senkit nem bántott. Imádta a gyerekeit. Amikor beteg lett, ugyanaz az orvos kezelte, mint a feleségemet, Katit, ezért mindent tudtam az állapotáról. Ő talán még akkor is reménykedett, amikor én már tisztában voltam vele, hogy nagyon nagy a baj. Nem sokkal a halála előtt elvittük néhány helyre, ahová mindig is el akart jutni. Kipipáltunk pár tételt a bakancslistán. Így jutottam el újra én is Portorožba, ahol annak idején Pókával a kaszinóban játszottunk, és ahol Szentgyörgyi Picivel lelopták az amerikai zászlót. Hétcsillagos szállodában laktunk három napig. Szép idő volt. Tamás akkor még bizakodott. Aztán elutaztunk együtt Torontóba, mert ott sem járt még. A vége felé, a végstádiumban sokszor vittem neki kaját, a saját főztömet. Az utolsó alkalommal már úgy kellett kitámogatni a konyhába. Tökfőzeléket készítettem neki fasírttal. ’Nagyon finom, Károly – mondta két kanál után –, de majd később eszem belőle.’ Rengeteg ember volt a temetésén. Mindennap hiányzik.”

A most megjelent életrajzi könyvben számos érdekességet olvashatnak (Fotó: Archív)

Az első fellépés

„Anyám igazi művészlélek volt. Napközben a soproni szövőgyárban dolgozott, sztahanovista munkásként brigádja legjobb teljesítményét nyújtotta, szabadidejében pedig festett, méghozzá gyönyörű képeket. A másik nagy szerelme a néptánc volt. Amatőr néptáncosból egy idő után koreográfus lett, kis tánc­csoportokat vitt különböző versenyekre. Öt-hat éves lehettem, amikor kitalálta, hogy lépjek fel én is a színpadon” – emlékezik a könyvben.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!