Eredetileg Nagy Erikának hívták, főiskolásként változtatta meg a nevét. Miért?
Náray Erika: A mi szakmánkban az a szabály, hogy az azonos nevű színészek közül az változtat nevet, aki a fiatalabb. Békéscsabán előttem járt Nagy Erika színésznő, így én változtattam. Csak néhány példa, Hegedűs Géza bácsi, a legendás drámatörténet-tanárunk növendéke volt Hegedűs Géza színész, így lett belőle Hegedűs D. Géza. Csonka András Endre néven született, de miután az apukája szintén színész volt, és Endre, neki kellett változtatnia.
A volt férje ifj. Bergendy István, a legendás zenész, Bergendy István fia. Ő csak az ifjabb jelzőt vette fel, de ha már szóba hoztam, régen külön mentek. Annak idején nagyon megviselte a válásuk?
N. E.: Kamilla lányunk kétéves volt, amikor az édesapja fogta magát, és Mallorcára ment dolgozni, aztán oda is költözött. Aztán törvényszerűen jött egy másik nő az életében. A válás, mindegy, miért, nehéz, különösen akkor, amikor már gyerek van. Anyámék is elváltak, de én szerencsés voltam, mert volt egy csodálatos nevelőapukám. Abban bíztam, mi majd a férjemmel együtt neveljük fel a lányukat. Nagyon fájt, hogy ez nem adatott meg.
Amikor bekerült a legendás Bergendy családba, hogyan fogadták?
N. E.: Szeretettel, mert azonnal megtaláltuk a közös nyelvet. Ez pedig nem más volt, mint a zene. Istvánnak páratlan lemezgyűjteménye volt, ezeket együtt hallgattuk, beszélgettünk róla. Nagyon szerettük egymást. Négy évvel ezelőtt ment el. Voltak korábban lappangó betegségei, amiket a Covid felerősített, majd a halálát is az okozta.
Ön megúszta a járványt?
N. E.: Nem, sőt a poszt-Covid hatását a mai napig érzem. Hajhullás, memóriazavar, álmatlanság, depresszió, vérnyomásproblémák, szívritmuszavar, volt minden. Szerencsére ezeken már túl vagyok. Ami megmaradt, az a szorongás. Nappal jól elvagyok, de este, amikor lecsendesedem, jönnek a kis gonosz manók, és a legrosszabbakat suttogják a fülembe. Engem, aki eddig mindent megoldottam, túlléptem a váláson, az anyám halálán, túlléptem a nagyanyám, a nagyapám halálán, mindig megráztam magam, és mentem tovább, ezek a tünetek rendre kibillentenek a lelki és testi egyensúlyomból.
Visszatérve a válásra, amikor egyedül maradt a lányával, ki segítette ebben a nehéz helyzetben?
N. E.: Az édesanyám. Ahogy megtudta, hogy egyedül maradtam, és senkire nem számíthatok, kaszát-kapát eldobott, odaköltözött hozzánk, és halálig, 2013-ig főállású nagymama volt.
Régóta, tíz éve él egyedül. Ez tudatos, vagy ezt dobta a gép?
N. E.: Sokáig nem akartam senkit, mert védtem a lányomat. Azt éreztem, ha nem találok olyat, aki tökéletesen beleilleszkedik az életünkbe, akkor ide ne jöjjön pasi. Ma már tudom, nem szeretném egyedül leélni az életem, bár a barátaim szokták mondani: „Erika, azért vagy egyedül, mert meg sem próbálsz társat keresni. Rá van írva a homlokodra, hogy egyedül akarsz lenni.” Lehet ebben valami. Valóban bezártam, mert a szívemet sokszor összetörték, feldarabolták. Pedig nincsenek nagy igényeim, a választottamnak legyen humorérzéke, szeresse a jazzt, olvasson, a Népsport nem könyv. Legyen művelt, de két lábon álljon a földön, ne nekem keljen eltartanom. Viszont rendelkezzen jó vastag vállal, amire odatehetem a fejem… Hiszek a gondolat teremtő erejében, és ha arra gondolok, hogy nem egyedül élem majd le az életem, akkor ez így is lesz.
Kamilla lánya már felnőtt, mit csinál?
N. E.: A vőlegényével bejárták Európát. Fél éve Németországban, Berlinben telepedtek le. Lekopogom, mind a ketten ügyesek, boldogulnak, dolgoznak.
Végére hagytam a felmenőit, leginkább a nagymamáját, aki egy írástudatlan asszony volt.
N. E.: Vele kapcsolatban elmesélek egy rá nagyon jellemző történetet. Elképesztően vicces volt. A nagyapámmal nagy szeretetben, szerelemben éltek. Nagypapa szeretett olvasni, minden dugipénzét könyvekre költötte. Esténként felolvasott a nagyanyámnak, mígnem egyszer azt mondta: „Ilona, olyan kínos, hogy itt a XX. század, és te nem tudsz olvasni. Egy hónap alatt megtanítalak, nem olyan nagy dolog ez.” Ilona nem akart megtanulni, erre András: „Jó, de akkor én többet nem olvasok fel neked.” Ezen Ilona megsértődött, begyújtotta a búbos kemencét, és elégette az összes könyvet. Praktikus asszony lévén, hogy ne csak úgy elszálljon a meleg, pogácsát sütött rajta. A nagyapám nem zsörtölődött, nem morgott, helyette azt mondta: „Ilona, finom volt a pogácsa.” Na ez a szerelem! Valami ilyesmire vágyom én is.
Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu
