Kerek születésnapot ünnepelne a felejthetetlen komika, akire saját magáról mondott idézeteivel emlékszünk.
Szerző: Szabó Csaba
A Gasztroangyal is viszonozta a kedves szavakat.
Most először láthatjuk együtt a népszerű zenészt és párját, valamint lányaikat.
Sas Józseffel is gyakran ugratták egymást.
Állandóan volt valami derű a hangjában, mosoly az arcán, talán azért, mert a szívében nem volt semmi rossz, csak szeretet.
Huszonhárom éve decemberben, nem sokkal halála előtt adta a Király az utolsó interjúját.
Kevés boldogabb házaspárt találni, mint Solti Ádám és Berni, hiszen oly sok küzdelem, sikertelen lombikprogram után nyáron végre megszületett a kisfiuk. Ám...
Pont úgy évődnek egymással, mintha évtizedek óta házasok lennének. Pedig Henry és Rebeka még csak tervezgetik az esküvőjüket, no meg persze a családalapítást...
A nagy sikerű dalt 1996-ban adták ki.
A zseniális komikus miatt Csehov Három nővérét le kellett venni a műsorról.



